Tollpihék: Huszonharmadik történet: Karácsony

Zsuzsa idegesen toporgott a folyosón. Kilencre volt időpontja, már tíz óra is elmúlt és az orvos még sehol. Megígérte kislányának, hogy gyorsan visszamegy hozzá. Ahogyan visszaemlékezett annak sápadt, megtört arcára könny futotta be a szemét. Egy anyának nincs annál nagyobb fájdalom, mint szenvedni látni gyermekét.
Végre befutott az orvos.
• Sajnálom, hogy várnia kellett, de sürgős műtét jött közbe.
• Semmi baj, doktor úr! Lényeg, hogy már itt van! – mondta az asszony, miközben az orvos irodájába léptek.
• Foglaljon helyet. – mutatott a doktor az egyik székre.
Egy papírlapot vett elő, és pár másodperc hallgatás után közölte a diagnózist, amitől Zsuzsa annyira félt.
• Sajnos beigazolódott a gyanúm. Leukémia. – mondta a férfi együttérzőn.
A nővel megfordult a szoba.
• Az, az nem lehet! Tudom, sokat betegeskedett Bogi mostanában. Sokszor megfázott, no de ez! Biztos benne? Nem téved?
• Higgye el asszonyom, én lennék a legboldogabb, ha azt mondhatnám. Ám az eredmények nem tévednek. Ráadásul a leukémia egyik agresszív fajtája támadta meg a kislányt.
• Mik a túlélési esélyek? – kérdezte Zsuzsa, rettegve a választól.
• A gyerekeknél a túlélési esély 75%. Ám minél hamarabb el kell kezdeni a kemoterápiát!
Bogi hősiesen viselte a kezeléssel járó nehézségeket. Az angyali arcú, kék szemű kislány barna loknis haja teljesen kihullt a kemoterápia következményeként. Kedvenc ünnepe a karácsony volt. Minden évben nagy izgalommal készült rá. Alig várta, hogy szüleivel feldíszíthesse a házat, szenteste pedig a fenyőfát.
Hat éve minden értelmével, komolyan nézett édesanyjára.
• Anya. Én nagyon beteg vagyok, ugye?
• Beteg vagy, igen. De erős kislány vagy és tudom, hogy együtt legyőzzük ezt a kórt.
A kislány nagy, gyönyörű kék szemeit anyjára szegezte. Pár másodpercig némán nézett rá, majd megkérdezte:
• Anya! Ugye meg fogok halni?
Zsuzsának minden idegszálával uralkodni kellett magán, hogy a kislány előtt ne törjön ki zokogásba.
• Dehogy kincsem, dehogy! Azért vagy itt a kórházban, hogy a doktor bácsik meggyógyítsanak. Ugye drágám? – fordult a nő az éppen belépő férjéhez.
A férfinek is könnyek csillogtak a szemében.
• Hát persze szívem! – ölelte meg feleségét Levente. – Nem is engedném, hogy az én kis hercegnőmnek bántódása essék.
• Akkor feldíszítjük majd együtt a házat? – kérdezte csillogó szemekkel Bogi. – Nem sokára karácsony.
• Naná! – kiáltott fel az apja. – Tudod, hogy nélküled milyen ügyetlen vagyok.
Könnyes szemmel, nevetve emlékeztek vissza a tavalyi karácsonyra.
Hamarosan eljött a karácsony. A kislányt haza engedték. Azt mondták majd a két ünnep között megkapja a következő kezelést.
• Olyan jó lenne, ha esne a hó! – kiáltott fel a kislány. – Utoljára még látni szeretném a havat. Talán ha látnám elhinném, hogy a következő karácsonykor is veletek leszek.
A szülők összenéztek. A meteorológia csak január elejére jelezte a havat.
• Megnézem milyen az idő odakint. – jegyezte meg Levente.
Mikor visszatért nagy örömmel mondta.
• Nagyon csúnya felhők gyülekeznek az égen. Szerintem ebből hó lesz. Van kint egy kis dolgom. Nem sokára visszajövök.
Bogi kettesben maradt a szobában az édesanyjával. Kicsit gyenge volt mostanában. Az ágyban feküdt, mikor hirtelen felkiáltott.
• Nézd anya! Havazik!
Csillogó szemekkel nézte, amint az ablak alatti fű lassan fehérré változik. Pár perccel később visszajött az édesapja.
• Apa, apa! Igazad lett, tényleg esett a hó.
Zsuzsa szeretettel nézett férjére. Amikor a kislány nem látta kivett Levente hajából egy tollpihét.
Bogi az nap éjjel nagyon rosszul lett. Szülei kétségbe esve rohantak vele a kórházba.

Egy év telt el. Ismét eljött a karácsony. Zsuzsa ült a feldíszített karácsonyfa mellett és lassan lefolytak a könnyei az arcán.
• Ne sírj drágám, vége van! – simogatta meg felesége zokogástól rázkódó vállát.
• Igen, tudom. Ám ha arra gondolok, hogy mennyire másként is történhetett volna!
Akkor Zsuzsa érezte, hogy két vékonyka kéz öleli át.
• Ne sírj anya! Nézd! Esik a hó! – nézett bele anyja könnyes szemeibe Bogi.
A kislány az ablakhoz rohant. Arcát az üveghez nyomta. Fején már pelyhedzett selymes, barna haja.
Az udvaron hatalmas pelyhekben esett a hó. Az igazi.

“Tollpihék: Huszonharmadik történet: Karácsony” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Örülök neki, hogy tetszett a novella. Megtisztelő a véleményed, de sok jó írás van most is. Majd a zsűri eldönti neki melyik tetszik. Azért bevallom örülnék neki. De hát ki nem?
    Szeretettel: Katka

  2. Kedves Katka!

    Nagyon szép és megrázó történet volt. Remélem, hogy Te leszel a zsűrinyertes.

    Szeretettel: Rita🌷

  3. Kedves Kata! Örülök neki, hogy tetszett a novella. Azt a bizonyos számot Kovács Kati énekelte. A festő és a fecskék a címe. Bevallom ez a dal adta az ötletet a novellához.
    Szeretettel: Katka

  4. De szép történet! Eszembe jutott egy régi dal is róla, talán Fecskék a címe? De így tényleg szebb, igazabb, hihetőbb, hogy a szülő tesz meg mindent a gyermekéért! Örülök, hogy Bogi meggyógyult a végére!
    Szeretettel:
    Kata

  5. Gyönyörű a novella, a történet. Nagyon örültem, hogy Bogi gyógyul. 💝

  6. Kedves Éva!
    Köszönöm szépen kedves véleményed! Örülök, hogy tetszett az írás.
    Szeretettel: Katka😊

  7. Kedves Kata! Mennyire szép ez a novella! Bevallom, elérzékenyültem a végére. Azt hiszem erre mondhatjuk azt, hogy a szülő a csillagot lehozná a gyermekéért az égről. Nos egy apró leleményességgel csodákra vagyunk képesek! Szeretettel: Éva🐔🐤🐥🐓🦃🕊❄️❄️❄️

Szólj hozzá!