Ez háború!

Összes megtekintés: 94 

Megszólaltak a légvédelmi szirénák. Jeges rémület remegtette meg szívemet, holott rég hozzá szokhattam volna már. Az elmúlt hetekben nem ez volt az első alkalom, jó párszor gyakorlatoztak, ellenőrizték, hogy megfelelően működik-e az ősrégi rendszer. Fel kellet készülni minden eshetőségre. De zsigereimben éreztem, hogy a mai az más, mint a többi. Mintha egy vadászgép hangját is halottam volna…
Reszkető kézzel kapcsoltam be a televíziót, miközben halk fohászt mormoltam, hogy a legszörnyűbb rémálmom ne most váljék valósággá. Ugyanakkor kétségem volt afelől, hogy elkezdődött… valami borzalmas és hatalmas.
Volt előszele, méghozzá rengeteg. Már egy hete tartott a kijárási tilalom, este nyolcra mindenkinek haza kellett érnie, reggel nyolc előtt pedig nem hagyhattuk el hajlékainkat. Ez a mi védelmünk, szajkózta a kormány. Dolgozni bejárhattunk ugyan, de sem szórakozni, sem étterembe nem lehetett már elmenni. Milliók maradtak egyik napról a másikra munka nélkül, köztük a barátaim nagy része is, akikkel sok-sok éve együtt kezdtünk dolgozni egy bárban. Én már szakmát váltottam, de ők a megélhetésüket vesztették el. Naponta morzsoltam el értük egy-egy árva könnycseppet.
Az tévében az aktuális adást megszakították, rendkívüli híradót adtak minden csatornán, immáron nem az összeomlásban lévő gazdaság a legnagyobb probléma: ez háború!
Eleddig láthatatlan ellenséggel harcoltunk, most azonban megtámadták országunkat, miközben éhezők csoportjai lázadtak fel a minisztérium ellen, jelenleg teljes a káosz. Magam sem vettem észre, hogy kapkodva veszem a levegőt, akárha pánikroham környékezne. Ezzel a pánikkal a belsőmben futottam az ablakhoz, amelyen kinézve ez antiutópia tárult a szemem elé. Asszonyok hívták sírva csemetéiket, férfiak rohantak családjuk védelmére, mindeközben pedig vadászrepülők zúgtak el a fejük felett. Hangjuk szörnyű dallammá fonódott a sziréna sikoltásával, mintegy tragikus színdarab nyitányát énekelve.
Egyetlen kisfiúcska volt csak, aki csillogó szemmel nézte az eget; az égen elsuhanó hatalmas gépeket. Talán magát látta pilótaként a nagy repülőkben ülve, talán madaraknak nézte őket, talán hatalmas, mesebéli csatát képzelt el. Nem tudom, de a szívem elszorult, hogy mily csodálatos a gyermeki lélek. Ők az egyetlenek, akik képesek meglátni a szépet és a jót még a legrosszabb pillanatokban is.

“Ez háború!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!