Hópehelytánc: Ötödik történet: Téli mese

Egyik éven aztán váratlanul nagyon kemény tél volt, szinte megállás nélkül szakadt a sűrű hó nagy hóviharral, és farkasordító fagyokkal. Ilyen hidegben beszorultunk a házba, édesapánk meséskönyvből olvasott fel nekünk, de mivel ő szlovák volt, magyarul nem nagyon tudott írni – olvasni, ezért úgy oldotta meg a dolgot, hogy szlovák mesekönyvből előbb halkan elolvasott 1 – 2 oldalt, mi ilyenkor csendben ültünk körülötte a kis sámedliken, aztán fennhangon lefordította a mesét saját szavaival magyarra. Amikor néha belefeledkezett a halk szlovák olvasásba, mindjárt elégedetlenkedtünk szóvá téve:
_ Apu de mesélj már, ne olvass már olyan sokat!!! Ahogy így elvoltunk, kopogást hallottunk az ajtón. Édesanyám ajtót nyitott, hát egyik lány unokatestvéremet, és nagynénémet pillantottuk meg az ajtóban, mögöttük a bátyámat is.
_ Hát titeket meg mi szél hozott erre? – fogta őket kérdőre édesanyám. Úgy át voltak fázva, hogy csak kis pihenő után meleg tea kíséretében eredt meg a nyelvük, hogyan is jártak. Amint kiderült, olyan hatalmas hófúvások voltak mindenfelé, hogy egyszerűen fennakadt a közlekedés is, a lányok Rozsnyóról az egészségügyi középiskolából utaztak hazafelé vonattal, velük volt a bátyám is, aki viszont Losoncra járt építészeti középiskolába. Valahol útközben a vonattal fennakadtak, mentesítő autóbuszokkal folytatták tovább az útjukat, de azok is leálltak a falunkhoz közeli határban, így gyalogosan kínlódtak tovább. Valamelyiküknek még az egyik csizmája is bent maradt a hófúvásban, így nem csoda, hogy teljesen átfáztak. Édesanyám melegített nekik valami meleg ételt, forró teát főzött, azt itatott velük, aztán mivel már későre is kezdett járni, előszedte a jó nagy téli dunyhákat, minden ágyba forróvizes palackot is rakott a dunyha alá, hogy még jobban áttudjanak melegedni a jövevények velünk együtt. Mosdás után bebújtunk az ágyakba mindnyájan a gyereksereg, követeltük az esti mesét:
_ Anyu, gyere már te mesélni, mert apura mindig sokat kell várni. Édesanyánk kissé kérette magát, de a sok unszolásra az egyik karosszéket a szoba közepére téve ráült, és belekezdett a várva – várt mesébe. Elkezdte mondani a „Lólábú“ c mesét, mely éppenséggel nem tartozott a kedvenc meséim közé, mert eléggé félelmetes volt. Pontosan már nem emlékszem rá, miről is szólt, csak annyi maradt meg belőle, hogy valami lólábú szörny szerepelt benne, aki mindig rosszban sántikált, gonoszkodott, de hát mint minden mese végén őt is legyőzték a jó emberek. Mindenesetre ez nagyon izgalmas mese volt, végig izgultunk rajta, mikor fogják már legyőzni a lólábú gonoszt. Mire a mese befejeződött, szép sorjában elaludtunk. Fogalmam sincs, meddig aludhattunk, amikor hatalmas csattanásra keltünk, ugyanis valamelyikünk álmában lerúgta a vizes palackot, az csattant egy óriásit. Erre valaki elordította magát félálomban:
_ Segítség, itt a lólábú! Na több sem kellett ennél, mindannyian fejtveszve ugráltunk ki a nagy dunyhákból, rohantunk anyuhoz segítségért. Szegény, örült, hogy végre elcsendesedett a ház, erre ez az ingyencirkusz…
_ Na bitang kölykei – dorgált meg bennünket szeretettel, – várhatjátok, hogy még egyszer is mesét mondjak nektek! Nyomás vissza az ágyba, mindjárt itt a reggel, kíváncsi vagyok, akkor majd ki fog felkelni?!Ha máris nem alszotok vissza, biztosan nem lesz reggel finom kakaós! Na ez megtette a magáét, még hogy ne legyen reggelire kakaós, visszaandalogtunk a helyünkre, és most már aludtunk reggelig. Néha valamelyikünk motyogott valamit álmában, gondolom, csatát vívott a lólábúval…

“Hópehelytánc: Ötödik történet: Téli mese” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsanna!
    Aranyos történet. A gyermekkoromat hoztad vissza vele.
    (A népmondákban sok az ördögös történet, akiknek lólábuk van. )
    A mesékben az megnyugtató, hogy mindig a jó győz. Bár így lenne a valóságban is!
    Szeretettel üdvözöllek:
    Erzsi

  2. Kedves Zsuzsa!
    Történeted vidám perceket adott nekem, gratulálok írásodhoz. Rózsa🌹

  3. Kedves Zsuzsa!
    Aranyos,vidám történetedet szeretettel olvastam!
    Mostanában nincsenek ilyen viharos havas teleink.
    Erződik a lassú felmelegedés vilagszerte!
    Gratulálok….Babu
    💝💝💝

  4. Nagyon örülök, hogy történetemmel kissé sikerült Titeket “feldobnom”, és külön köszönöm az olvasást, szeretettel Zsuzsa. 🎄☃️🌟

  5. Kedves Zsuzsa, jókat mosolyogtam, míg olvastam kedves történetedet. Eszembe jutott, mikor unokatestvéreimmel anyai nagyszülőknél a hatalmas dunnák alatt aludtunk…
    Szeretettel gratulálok: Kata
    🌨☃️🌨

  6. Aranyos kis történet volt. Nekem sohasem meséltek olyant, amitől félnem kellett volna, de tény, hogy a mesék többsége ilyen. Azért, ahol sokan vannak, nem kell félniük a gyerekeknek, különösen, ha a mese végén győzött a jó.

    Szeretettel: Rita🦄

  7. Kedves Zsuzsikám! Olyan jókat nevettem, köszönet érte Neked! Nagyon kedves ez a történet. Én Alföldi vagyok, és emlékszem magam is nagy telekre gyermekkoromból, de bizonyára meg sem közelítette azokat, melyeket Te átéltél hegyvidék közelében. Ilyen patás mesére én is emlékszem, bár a címére már nem. Ölellek kedves Zsuzsám, és gratulálok a történetedhez! Szeretettel. Éva❄️❄️❄️❄️❄️☃️☃️☃️☃️☃️

Szólj hozzá!