Csodás Karácsony

Összes megtekintés: 101 

Csodásan telik az idei karácsonyom. Mint három évvel ezelőtt, 2012-ben, amikor Brassóban és Hosszúfaluban voltam látogatóban a szüleimnél, rokonaimnál, édesapámnál. Azzal a különbséggel, hogy most itthon vagyok, a saját otthonomban, ráadásul egyedül. De remekül érzem magam!
Tegnap csak déli 1 óráig dolgoztam, utána hazajöttem, majd bevásároltam és vizet hoztam a forrásról. Ebédeltem, takarítottam, zuhanyoztam, és még mindig maradt egy órával több szabad időm, mint más hétköznapokon!
Elolvastam az e-mailjeimet, közben karácsonyi dalokat hallgattam és videókat néztem, üdvözleteket küldtem a Barátaimnak, a rokonaimnak, az internetes ismerőseimnek. Este idejében, 10 óra körül lefeküdtem, és mielőtt meditáltam volna, elgondolkoztam: mi volt a legjobb dolog, ami velem történt (ahogyan azt A Varázslat című könyvből tanultam).
Akkor tudatosult bennem, hogy karácsony van és vidám vagyok, pedig egyedül töltöttem az estét! De békében, megnyugodva, szeretetben! Ez évekig nem így történt, különböző okok miatt.
Azt hiszem, hogy ezt a lelki és szellemi fejlődést azoknak a remek könyveknek köszönhetem, amelyeket idén olvastam (A Varázslat és Az Erő, mindkettő Rhonda Byrne-től, illetve Jonathan, a sirály Richard Bachtól). Továbbá nektek is köszönöm, varázslatos Barátaim (Brbrbrbrbrbrbrbrbr): Édeskének, Pannának és Maresznek. Illetve a rokonaimnak, továbbá azoknak az embereknek, akik ismerőseim az interneten, meg akiket a Metafizikai Szellemtudományi Akadémián ismertem meg: tanáraimnak, osztálytársaimnak; az ott tanult ismereteknek, az ottani és az itthoni meditációknak, az életfeladatoknak, amelyeket az év folyamán meg kellett oldanom, a verseknek, prózáknak, meséknek, mantráknak, amelyeket alkottam.
Most, miközben ezeket a sorokat írom, karácsonyi zenét hallgatok, gyertya ég az asztalomon, hisz megszületett Jézus, a fény, ugyanakkor békés, nyugodt, szeretetteljes vagyok. És egyre egészségesebb, erősebb! Ráadásul két karácsonyfám is van, amelyeket Mikuláskor kaptam ajándékba az egyik osztálytársnőmtől!
Hálás vagyok mindezért! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Mindezt a szépet, jót, varázslatosat kívánom Nektek is, Igaz Barátaim, kedves rokonaim, ismerőseim!
Szeretlek Benneteket! Tiszta szívemből szeretlek! Hálásan köszönök mindent!
Tisztelettel, alázattal és szeretettel,
Laci(ka) 🙂

Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2015. december 25.,
Karácsony

“Csodás Karácsony” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Hálásan köszönöm kedves Rita.

    Áldott, békés Karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek!

    Tisztelettel, szeretettel, Laci 🙂🎄😇

Szólj hozzá!