Hópehelytánc: Tizennegyedik történet: Téli románc

Hópehelytánc Téli románc

A húszéves szép fekete hosszú hajú Réka és barátja, a huszonhárom éves barna magas Barnabás kissé unottan ülnek a lány szobájában. Tél van és kint hideg. A meleg szoba nyújt számukra menedéket, de most valahogy már kibeszélgették magukat, és a tévé meg a zene se kapcsolja ki őket. Szó szerint nincs kedvük semmihez. Csak ülnek. Barnabás ölében a lánnyal, átöleli és simogatja hosszú hullámos haját, de most valahogy már a szerelmeskedés se vonza őket. A férfi szeme egyszer csak az ablakra téved. Szép hatalmas hópelyhek libegnek el az ablakuk előtt. Fogva tartják a tekintetét, ahogy lassan érkezve telepszenek az ablakkal szemközti ágakra. Bele feledkezik a látványba. Ő szereti a telet, pláne, ha hull a hó. Az olyan nagyon gyönyörű tud lenni. Meg legalább minden olyan szép és tiszta lesz. Betakarja azt a sok szemetet és mocskot, amit az ősz hagy maga után. Ha az ember körbe néz, csak a szép egyenletes fehérséget látja. Közelebbről szeretné nézni. Kiemeli öléből a lányt, és az ablak felé fordítja.
-Nézd kincsem! Szakad a hó. -Magával húzza az ablakhoz. -Hát nem gyönyörű látvány?
-A lány egykedvűen bámul kifelé az ablakon.
-Hááát? Nem is tudom. Szép, szép, de én nem szeretem a telet. Mindjárt elolvad, és csupa lucsok lesz minden.
-De most hidegebb van annál, hogy rögtön el is olvadjon. Nézd már milyen vastagon van a bokrokon, és minden máson! Gyere menjünk ki! Sétáljunk egy nagyot a höesésben.
-Nincs kedveeem. Nem akaroooom!
-Gyere. A kedvemért. Vigyázok rád! Én nagyon szeretnék veled a hóesésben sétálni! Meglátod, jó lesz neked is. Az olyan romantikus!
Réka lassan vontatottan öltözik, de a barátja kedvéért megteszi. Meleg ruhába bújnak, és irány a park. A férfi átkarolja a lány derekát, közel legyen hozzá, még a testével is melegítse. Ne fázzon és ne érezze magányosnak magát. És főleg ne érezze azt, hogy kényszerből jött a barátjával. A lépéseik alatt érdekesen ropog a frissen hulló hó. Már ez is tetszik Rékának. Ő azelőtt ezekre sosem figyelt oda. Megállnak egy bokros résznél és nézik a hatalmas, szitálva érkező pelyheket, ahogy egyre vastagabb rétegben takarják el a tájat. Barnabás elkap párat, és mutatja a lánynak.
-Nézd milyen szép az alakjuk!
Réka csodálkozva nézi, majd ő is kitartja tenyerét, ott landoljanak a szép frissen érkező pihék. Alaposan szemügyre veszi őket.
-Te! Ezek teljesen olyanok, mint amilyennek ábrázolják őket a rajzokon! Tényleg nagyon klasszak! Én még sose néztem meg ilyen közelről.
Lelkendezik a lány, és már örömmel figyeli a hóesést. Kezdi érezni azt az örömöt, amit a barátja első pillanattól érzett. Letolja hajáról a kapucnit, kezeit széttárja és pörögni, forogni kezd a hóesésben. Barnabás egy darabig nézi, amint szép fekete hajában megmaradnak a méretes pelyhek, majd mellé lép, és együtt forognak. Keringőt járnak a téli parkban. Réka nevet, és lelassul. Újból a lassan hulló pelyheket nézi, amint egy-egy szellő megemeli, majd irányt változtatva teszi őket ágra, bokorra, padra és a földre.
-Drágám! Ezt kár lett volna kihagyni. Ez csodálatos. Ezek éppen úgy táncra keltek, mint mi az előbb. Ez a hópehelytánc egy csodaszép téli románc! Én azt hiszem már nagyon szeretem a telet! Nem is fázom és olyan nagyon boldog vagyok!
-Látod. Most már érzed miről beszéltem?
-Igen. És annyira szeretlek miatta. Igazi élményt adtál. Sosem fogom elfelejteni!
Barnabás átkarolja Rékát, és utánozzák a hópelyheket. Versenytáncot járnak a hópihékkel. Egy csodaszép téli keringőt. A férfi halkan súgja a lány fülébe.
-Ugye milyen romantikus?
Réka csak bólint, miközben szorosabban bújik oda a szerelméhez. Nem szeretné megtörni a tánc varázsát.