Karácsonyi telefonhívás… (A megtalált vonatjegy története)

Összes megtekintés: 48 

Pillanatképek életem apró történéseiből…

Hideg, nyirkos tél van, a város vastag ködbundába burkolózva álmodik az elmúlt nyár melegségéről és sóvárogva várja újra a tavasz feltámadását. Már csak egy nap választ el bennünket Karácsonytól, a szeretet ünnepétől. Házunk előtt dideregnek a fák csupasz ágai. Bent  a szobában kellemes meleg van. Amíg mindenki lázasan készülődik a családi ünnepekre, addig én fekszem az ágyban és didergek, érzem lassan hatni kezd a lázcsillapító. Bágyadt és fáradt vagyok, talán kissé szomorú is. Valahogy nem így képzeltem el az idei év befejező napjainak eltöltését. A szoba csöndjében élesen, szinte bosszantóan belevisít a telefon hangja. Kissé kelletlenül nyomom meg az ágyam mellé odakészített kis készülék hívásfogadó gombját.

– Szerbusz, Erzsike vagyok! – csacsogja egy kedves, vidám női hang, mely tökéletes ellentétben van jelenlegi lelkiállapotommal.
– Emlékszel pár évvel ezelőtt milyen szép napokat töltöttünk el együtt a reumakórházban? Te mindig meghallgattál, törődtél velem még kirándulni is elhívtál a helyi kis vonattal, a Dottó-val. Közben magamban arra gondolok, hogy milyen régen is volt, szinte elfelejtettem. Miért pont most hív fel amikor a betegség gyötrő vasmarokkal fojtogat kívül-belül.
– Hogy miért pont most hívtalak fel, – válaszolt természetes egyszerűséggel a ki nem mondott kérdésemre.
– Képzeld el a régi kabátom zsebében megtaláltam azt a vonatjegyet. Annyira hálás vagyok neked azokért a szép napokért. Csupán azt sajnálom, hogy eddig nem hívtalak fel, ezt elmondani. Most azonban nagyon erős késztetést éreztem, tudtam, hogy most már nem halogathatom tovább.
– Hogy vagy? Mi újság Veled? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában. Amitől fáradt testem, láztól zsibbadt agyam egy szempillantást alatt új erőre kapott és, nagy meglepetésemre én is vidáman válaszoltam:
– Köszönöm jól vagyok, nagyon örülök, hogy felhívtál. A betegség szinte egy pillanat alatt elröpült és önfeledten elevenítettük fel az átélt történéseket, a hosszú beszélgetéseinket. Éreztük áldott pillanatok részesei lettünk egy rövidke kis időre, majd barátságosan elköszöntünk egymástól, szeretetteljes, békés ünnepeket kívánva. Tudtam, hogy ez a hívás nem a véletlen műve volt, hanem az isteni gondviselés egyik hétköznapi csodájának részese lehettem. Erzsike hívása pont a legjobbkor érkezett, amikor szükségem volt  rá, többet jelentett nekem a legértékesebb ajándéknál is. Istennek mindig tökéletes az időzítése.

További történéseket az alább linken lehet olvasni:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

“Karácsonyi telefonhívás… (A megtalált vonatjegy története)” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!

    Aranyos kis történet volt. Bizony, van, hogy a hátunk közepére se kívánunk valakit, aki mégiscsak felvidít és felráz bennünket.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!