Tíz perc

Összes megtekintés: 133 

Kimegyek rágyújtani. Tudom, hogy ez nagyon bosszantaná. Dühös lenne. Egyáltalán nem értené meg. Elítélne érte. De ezzel nem csak ő van így. Érzem magamon az ítélkező, mérges, néhol ijedt tekinteteket. Talán igazuk van. Lehet, hogy az ő életüket kockáztatom vele. Nem értik meg. Hogy számomra ez a szabadság. Ez az egyetlen módja. Ez adja meg az élet érzését. Hogy élni akarok. Mint mindenki más. Hogy csak tíz percre vágyom, amikor nem kell semmire gondolnom. Elengedhetek mindent. Csak tíz perc. Olyan nagy kérés ez? Talán.

Letelik a tíz perc. Megkaptam amire vágytam. Most már boldog lehetek. Azaz nem. Nem azt kaptam, amire vágytam. De boldog ettől még lehetek. Ítélkezés és rosszindulat; a saját részemről pedig bűntudat. Csak ennyit érzek. Nyugalmat, szabadságot egyáltalán nem. Talán nekik van igazuk. Én vagyok gyenge.

Visszamegyek. Bekapcsolom a gépet. Folytatódik a munka. Felteszem a maszkot. És innentől kezdve sérthetetlen vagyok. A felém repülő forgácsok, szilánkok lepattannak rólam. Az ütések fájdalmát érzem, de nyomuk nincs. Vagyis a maszk megvéd. Mindentől. Néha, amikor nem figyelek, a gép visszarúg. A hirtelen fájdalomtól összegörnyedek. Ilyenkor úgy teszek, mintha leejtettem volna valamit, és csak felvevés közben nyögök. Ez mindig beválik. Senki nem vesz észre semmit. Semmi gyanúsat. Legfőképp Ő nem.

Letelik a műszak. A maszkot még nem veszem le. Tudom, hogy szembe kell néznem vele. Ez a legnehezebb az egészben. Boldognak, elégedettnek tűnni. Hiszen mindent biztosít a számomra. Nem mutathatom, hogy csak a következő tíz percre vágyom. Amire ki tudja mikor kerül sor legközelebb. Talán soha. Mosolyogva lépek be. Először minden szokásosan alakul. Már bízom benne, hogy ma is megúszom. Ekkor valami történik. Nem hallom és nem is látom, de érzem. Tudom. Félelemmel várok. A bizonytalanság még rosszabbá teszi. Egy pillanatig reménykedve kapaszkodom az utolsó fénysugárba. De már késő. Követeli, hogy vegyem le a maszkot. Nem ellenkezhetek. Megteszem. A szemem erősen összeszorítva, csukva. Hiába remélem, ez nem maradhat így örökké. Érzem, hogy lassan elveszti a türelmét. Előbb kell lépnem. Lassan kinyitom a szemem. Szembenézek vele. Tudom, hogy már minden elveszett. Ezek után minden egyes pillanatban a túlélésért kell majd küzdenem. Örökké. Talán egy nagyon kicsit meg is könnyebbülök. Hiszen vége a játéknak. Nem kell tovább áltatnom. Szembenézek vele. Végzetes hiba, hogy mindez a maszk nélkül is megtörténhet. De megtörténik. Elbuktam. Ijesztő, kétségbeejtő a tudat. Innentől már nem hazudhatok neki többé, nem csaphatom be. Soha többé. A tükrön az utolsó fénysugár is eltűnik.

“Tíz perc” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!