Első napom története: Hetedik történet

Csönd van. Sötétség. Légy sem hallatszik. Szikra sem látszik. Hosszú az éjszaka. Mintha sohasem akarna véget érni. Vagy talán túl rövid?
Éktelen csörömpölésre ébredek. Olyan zaj van, hogy talán még a holtak is fölkelnének sírjukból. Ha itt lennének. Ha hallanák…
– Ébresztő! Ébresztő! Ébresztő! – kiabálja torka szakadtából a szakaszvezető.
Közben az öreg katonák, a vele egyszerre berukkolt bajtársai inox kanalakkal és merőkanalakkal dobolnak a rozsdamentes acélból készült üstökön, fazekakon, lábasokon. Ők is kiabálnak és nevetnek.
Én és újonc társaim hirtelen azt sem tudjuk, hol vagyunk. Miután többé-kevésbé pihentető álmunkból így fölzavarnak bennünket, reggel 6 órakor. Azt sem tudjuk, hogyan vessük le magunkról mielőbb a világos kék pizsamát, hogyan kapjuk magunkra a khakizöld nyári egyenruhát. Kapkodunk, de alig haladunk az öltözködéssel. Harminc másodpercünk van ugyanis, hogy átöltözzünk: a világos kék alsóneműre fölvegyük és begomboljuk a zubbonyt, fölhúzzuk a zoknit, a nadrágot és a bakancsot, megkössük a cipőfűzőt, föltegyük a sapkát, majd vigyázba vágjuk magunkat. Ahogyan az a katonaságban szokás.
– Mi van, zöldfülűek? Még nem öltöztetek föl? Rég eltelt a fél perc! – rival ránk a felettesünk.
Aztán szerre végigjár előttünk, hogy szemügyre vegyen bennünket. Az előző nap érkezett mintegy száz regruta1 között alig akad egy-kettő, akinek nagyjából sikerült rendesen felöltöznie. A többieknek vagy a zubbonya nincsen begombolva, vagy az öve nincsen fölcsatolva, vagy a fűzője nincsen megkötve. Többségünkön úgy áll az angyalbőr2, mint tehénen a pizsama! Sőt, olyan újonc is akad, aki még a lábbelijét sem húzta föl, vagy aki netán lerúgta már a lábáról azt. Csak utólag derül ki, hogy miért. Éjszaka ugyanis egynéhány öreg3 össze-vissza cserélgette az alvó regruták ruháját, bakancsát, vagy levágta róla a gombokat, kihúzta a cipőfűzőket. Ennél rosszabbul azok jártak, akik egyáltalán nem találták a zubbonyukat, nadrágjukat, a nagy rézcsatos disznóbőr övüket, a bakancsukat, vagy hideg vízbe tapostak, amikor fölhúzták a lábbelijüket.
– Tudjátok, hogy kik vagytok ti, zöldfülűek? Gyopik4 vagytok, kolbászarcúak4, súttyók4! – förmed ránk a szakaszvezető.
Inkább azért teszi, hogy megfélemlítsen, mintsem hogy tanítson minket. Az öregek nevetnek, a gumigyuszik5 viháncolnak. Ők már túl vannak az alapokon. Mi, újoncok megszeppenve, vagy éppen megalázva – ki-ki a maga természete szerint – várjuk a parancsot. Végül kapunk tizenöt percet, hogy amennyire lehet, rendbe szedjük a ruházatunkat. Majd újabb negyed órát vécézésre, mosakodásra, borotválkozásra. Ezután megint szemle következik.
Reggel 7 óra után bevezényelnek bennünket az ebédlőbe, hogy megreggelizzünk. Libasorban megyünk odáig. Négyesével ülünk le a préselt lemezből készült, vaslábú asztalokhoz, az ugyanolyan anyagú székekre. A csupasz asztalokon négy-négy inox tányérba a kondértündérek6 már előre kimerték az ételt; négy-négy inox csuporba7 pedig a teát. A reggeli olyan híg és hideg, hogy alig megy le a torkomon: kockára vágott egypár darab főtt krumpli valamilyen pirosas, talán paprikázott lében, melléje legalább háromnapos száraz kenyérszelettel. A félig-meddig telt bögrében pedig olyan forró és ízetlen a tea, mintha most vették volna le tűzről és hígították volna föl csapvízzel.
Nekünk, kezdőknek csak tizenöt percünk van reggelizni a hivatalos félóra helyett. A többi katona már előttünk evett. A szakácsok és a konyhamalacok6 így is kiették előlünk a legfinomabb falatokat meg a húst az ételből, elfogyasztották a friss kenyeret, megitták a tea javát. Majd feltöltötték vízzel, hogy nekünk is jusson ennivaló… Ahogy az már szokás bakáéknál.
A reggeli szemle és névsorolvasás következik a kaszárnya udvarán, 8 órától, az altisztek és a tisztek jelenlétében. Itt rendesen viselkednek velünk a tisztesek: az őrvezető, a tizedes meg a szakaszvezető. Félórával később megérkezik a kaszárnya parancsnoka, egy ezredes, az őrnagyok kíséretében. Rövid, lelkesítő, de szigorú beszédet tart nekünk. Ezután bevonul az irodájába, a főtisztekkel együtt. Majd elmasíroznak a másod- és a harmadik időszakos katonák, csak mi, regruták maradunk helyben a feletteseinkkel. És kezdődik a kiképzésünk. Parancsszóra.
– Szakasz, vigyázz! Jobbra át! Balra át! Hátra arc! Hátra arc! Tisztelegj! Pihenj! Terpeszállás! Oszolj! Sorakozó! – és így tovább, négy órán keresztül.
Déli egy óra után következik a félórás ebéd. Természetesen mi, újoncok az idősebb katonák után étkezünk. Ezúttal egy-egy tányér levest kapunk fejenként, amiben szinte semmi nem úszkál, csak az ízéről sejtjük, hogy zöldségekből főzték. Majd második féle, egy-egy szelet kenyérrel, végül egy-egy csupor hideg víz a menü. Hogy ne korogjon a gyomrunk…
Kettőtől ötig újra gyakorlatozás. Miután a tisztek és az altisztek hazamennek, újabb szemle és névsorolvasás következik. Ezúttal a szolgálatos tiszt és altiszt jelenlétében. Minden rendben van, ezért bevonulunk a kaszárnyába. Este hétig szabadok vagyunk. Ki-ki azt csinál, amit szeretne, természetesen katonai keretek között. Megtisztítjuk és rendbeszedjük az egyenruhánkat, megpucoljuk és kifényesítjük a koromfekete bakancsunkat, fölvarrjuk a hiányzó gombokat, levelet írunk a szeretteinknek. A szemfülesebbek barátkoznak az öregebb katonákkal, megkínálják őket az otthonról hozott és a kofferben8 jól eldugott finomságokkal: sülttel, felvágottal, sajttal, túróval, lekvárral, zakuszkával, süteménnyel, csokoládéval, feketén, pult alatt vásárolt vagy külföldi rokonoktól kapott cigarettával, piperével.
A vacsora a reggelihez hasonlatos, nem is érdemes beszélnem róla. A lényeg, hogy a nap végére az az újonc lakik jól legalább egyszer, akinek a fából készült bőröndjében van tartalék elemózsiája otthonról. Vacsora után újabb névsorolvasás az udvaron. Majd a régi bakáknak tévénézés, olvasás, kártyázás közvetkezik, nekem és regruta társaimnak pedig külön program. Ilyenkor gyakoroltatják velünk a tisztesek, hogyan vessük le az egyenruhát tíz másodperc alatt, illetve hogyan öltözzünk föl teljesen harminc másodperc alatt. Csak úgy pattognak a parancsok! És repülnek a gombok szerteszét!
Háromnegyed tíztől vécézés, mosakodás, fogmosás, majd átöltözés pizsamára és az egyenruha elrendezése következik. Végül este 10-kor takarodó: gyors létszámellenőrzés és lefekvés az emeletes ágyakba. A régi bakák alul, az újak felül bújnak be a takarójuk alá, hajtják fejüket nyugovóra.
Majdnem teljesen sötét van. Csak a hálóterem bejárati ajtója fölött pislákol a vészvilágító kijáratjelző lámpa zöldes fénye. Majdnem teljesen csönd van. Csak a fáradt regruták pihegése, horkolása, s a kevésbé fáradt öregek pusmogása hallatszik. Na, meg az éjszakai szolgálatos sorkatona csoszogása az ajtó közelében, aki őrzi az álmunkat és a kevéske vagyonunkat…

Magyarázatok:

1regruta = újonc, tapasztalatlan ember
2angyalbőr = katonai egyenruha
3öreg = harmadik időszakos, utolsó hat hónapját töltő katona
4gyopi, kolbászarcú, súttyó = újoncok gúnynevei a katonaságban
5gumigyuszi = másodidőszakos katonák egyik gúnyneve
6kondértündér, konyhamalac = konyhai kisegítő gúnynevei a katonaságban
7csupor = bögre, csésze népiesen
8koffer = bőrönd

Szólj hozzá!