Első napom története: Tizenkettedik történet: Minden kezdet nehéz

Csak álltam csendben az irodában, és vártam, hogy megérkezzen a főnökasszony.Féltem.
Megérkezett, majd szemüvege lencséi felül rámpillantott, és megkérdezte:
-Mik a szándékai, Georgina?
-Szeretnék Idősgondozó lenni, és szeretnék idén náron dolgozni, hogy fejlesszem a gyakorlatomat.
-Rendben van, hétfőn kezdhet is!

Hétfőn már majdnem egy órával korábban a munkahelyemen voltam.Félve nyitottam ki a nagy öreg vaskaput, nehezen toltam magam előtt, tán a szívem is ilyen nehéz lehetett.Átöltöztünk, s mentünk az átadásra, majd utána indult a nap.Először egy nővérrel mentem, segítettem neki.Körbenéztem, volt minden fajta Lakó, Demensek, kevésbé Demensek, ágyban fekvők, folyosón csoszogók.Már az első napon mosdathattam egy párat, kifogtam egy morgós Idős bácsit is, aki eléggé pirítós hangulatában volt, persze mindent magamra vettem, még sírtam is, ahol senki sem látott.
Vércukrot kellett mérnem, mi még akkor az iskolában streril tűvel tanultuk, itt pedig volt az a bizonyos Pen, hát azt hittem megbolondulok mire rájöttem hogy működik.Sikerült.Jött a tisztázás, különböző pozíciókban kellett feladni a pelenkát, volt amelyik szaladgált, aki feküdt, aki nagyon nehéz volt, aki rúgkapált közben.Sok időbe telt, de mindegyiket megoldottam, bár nem volt egyszerű.Tele voltam félelemmel, hogy valamit rosszul csinálok, de hála Istennek mindenki kedves volt velem, és megtanítottak mindenre amire ebben a kevés időben lehetett.Volt részem sebkötözésben, Inzulin beadásában.
A jó dolgok mellett persze történt egy szörnyű dolog is, mikor egy idős néni már többször elesett, ágybanfekvő-vé vált, és kis idő múlva megkezdődött a folyamat ami nem visszafordítható volt.Haldoklott, de én akkor még nem tudtam.Egyszer láttam és hallottam hogy már nem vesz levegőt, közelebb mentem, hogy szemügyre vegyem, ekkor felült, bele kapaszkodott a kezembe rámnézett, majd visszazuhant a párnájára.Ettől a naptól kezdve meg lett pecsételve a pályafutásom, mert ha egy páciens elhunyt, én már nem nagyon mertem megközelíteni, de akkor sem ha még haldoklott.Manapság már legyőztem ezt a blokádot, de emlékszem, hogy sokáig még sírtam is ha közel kellett mennem egy ilyen Pácienshez.
A lakókkal kezdtem jól kijönni, mindegyiknek ismertem már a szokásait, az elvárásait,ezáltal eléggé be tudtam magam fészkelni az életükbe.A dokumentáció a nagy könyvben folyt, kézzel kellett mindent leírni.A Pelenkák a padláson voltak, névvel ellátva, megszámolva, számon tartva.A melegítőkonyhára úgy érkezett az ebéd, de nekünk kellett kimerni, porciózni, különböző diétáknak megfelelően.Nem volt egyszerű, de kis idő alatt sokat tanultam ott, anno.2013 nyarán.
2015-ben 5-ösre vizsgáztam, és a szakmám a kezemben tarthattam.A legboldogabb voltam.

Boldogsággal gondolok vissza a legelső napokra ebben a legszebb de legnehezebb szakmában.
Akkoriban én tanultam, én féltem, most én tanítok újoncokat, de ugyanúgy izgulok velük.Úgy bánok és beszélek velük, mint ahogy velem beszéltek akkoriban és mint ahogy velem bántak.
Szeretetteljesen, kedvesen, és őszintén.
Az ápolási szakmában a legfontosabb a kezdet.Mert ha ott rosszul sül el valami, kihatással lesz az egész szakmai pályafutásra.És ebben a szakmában igaz a mondás: -Holtig tanul az ember.

2020.12.30. Ober-Ramstadt