Fény és árnyék: Hatodik történet (Egy új kezdet)

Sikeresen lejárt az új év első hete. Kinek jól és kinek jobban zárult a régi év.

Jánosnak a szilveszteri buli után csak az első hét leteltével sikerült valamennyire kijózanodni. Csak ült a kanapén, félig mámoros állapotban még és az elmúlt hétre gondolt. Szilveszter éjjelén, mintha valaki kikapcsolta volna rajta az élet gombot és csak az alap emberi ösztön üzemelt benne. Ahogy ült a kanapén talán még azt is hallotta, ahogy az élet újraindul a szervezetében és a káros szenvedélyektől átitatott fogaskerekek újra elkezdtek lassan,de biztosan forogni.

Ahogy vissza költözött a száműzött lelke a testébe elkezdett gondolkodni, hogy mi is történt vele az új év első hetében. Mintha egy mozivászonra lett volna kivetítve minden és ő csak egyre és egyre lejjebb süllyedt a szégyen bugyraiba. A szilveszteri éjszakát egy kuplerájban töltötte, ahol több,mint három havi fizetést költött a lányok és a barátai szórakoztatására. Aztán a legszebb lánnyal felutaztak Budapestre, ahol buliból-buliba jártak. Mivel a az iramot alvás és pihenés nélkül nem lehetett bírni, ezért a pénztárcából gyakran előbukkant egy kis fehér zacskós por, amitől egy teljesen más univerzum tárta ki a kapuit.

Szinte másra nem is emlékezett,csak a vágyra és az extázis utáni szomjúságról.

Aztán bevillant valami. Egy különös érzés, ami belefúrta magát a szívébe és olyan nyugtalan érzést keltett, amit eddigi életében még nem tapasztalt.

És mikor remegő kezével nem bírta a fogkefét megemelni eszébe jutott legjobb barátjának utolsó szavai, mielőtt öngyilkos lett. ” János, az életben ezt az egyet ne próbáld ki, megbántam. Nagyon megbántam. Ha újra kezdhetném, ha újra… Én esküszöm soha hozza se nyúlnék.. ez maga a pokol és a sátán, értsd meg.. és nem enged, engem akar! Minden egyes adag után közelebb és közelebb húz magához. Ha lenne még egy esélyem… de nincs! Neked viszont van választási lehetőséged és ezt a mocskot kerüld messzire, mert bekebelez élve és nem enged, ameddig nem esel térdre és adod át a lelked neki!” János találta meg a holttestét két napra rá,hogy megtörtént ez a beszélgetés. Túladagolásban halt meg. Emlékezett arra a pokoli érzésre,amit akkor érzett, amikor a legjobb barátja itt hagyta egy átkozott hipnotizáló szer miatt.

Tudta, ha beengedi ezt az érzést az elméjébe, akkor onnantól kezdve vége a játéknak. Esélye sem lesz szabadulni a drog karmaitól. Szabadulni akart, de tudta egyedül nem fog menni. Vissza ült a kanapéra és gondolkodni kezdett, egy olyan emléket vagy érzést kereset,ami képes egy akkora löketet adni neki,amitől a drog eszébe sem fog jutni. Vissza kalandozott az egykori húsz éves önmagához és sorban pörögtek a szebbnél szebb emlékek. De egy bizonyos pillanatban minden elsötétült. Megállt minden,mint amikor por kerül a tökéletesen előállított gépezetbe.

Szerelmes volt. És élete első szerelmes éjszakáján sikerült teherbe ejtenie a barátnőjét. Az álmodozás nagy mestere volt, ezért két csomag bőrönd társaságában elszöktek Budapestre, feleségül vette szerelmét és egy picike albérletbe megszületett a fia. Boldog volt. Csendben és boldogságban éltek. Aztán csak gyűltek a gondok és a be nem fizetett számlák. Társaságra vágyott, szerelemre,önfeledt szabadságra és bulikra. Felesége a hiperaktív kisfiúk és a folyamatos anyagi nehézségek mellett egyre inkább beleroppant az életbe és a fáradtságtól már a házasélet is gondot okozott. Ekkor összecsomagolt és lazán oda vetette a feleségének, hogy nem így tervezte, neki szabadságra van szüksége és amint megnyugszik visszatér a családhoz. Azóta eltelt tizenöt év. Tizenöt éve nem kereste sem a feleségét, sem pedig a fiát. A való keresetet nem nyújtotta be, mert így nem kellett gyerektartást fizetni és hozzá jutott minden olyan kedvezményhez, ami egy családfőnek járt.

Most először tizenöt év után gondolkodott el csak,hogy felesége ennyi idő alatt miért nem adta be a papírokat és vált el? Tizenöt év alatt egyszer sem beszéltek és egyszer sem találkoztak. Még telefonon sem. Most tudatosult benne,hogy a fia már tizennyolc éves és az apai példa eddig neki csak annyi, hogy a saját apja a szabadságot választotta a családja helyett.

Előkereste a telefonját és megkereste benne a felesége telefonszámát, aki azóta is úgy volt elmentve, hogy „Asszony”.

Félóra gondolkodás és bátorság gyűjtés után úgy döntött, tárcsázza a feleségét. Meglepetésére a szám tizenöt év után is aktív volt és kicsöngött.

– Haló. János, te vagy az?

Benne megfagyott a szó és csak felesége nevét tudta kinyögni.

– János? Miért hívtál? Ennyi idő után pont most?

– Erika. Boldog új évet kívánok nektek!

– Ezért hívtál fel pont ma, tizenöt év után, hogy boldog új évet kívánj?

– Nem, én… – és folytatni sem tudta, mert felesége a szavába vágott.

– Ennyi telik tizenöt év után? Egy boldog új évet? Az elmúlt években hol volt a boldog új év? Hol voltál, amikor szükség lett volna rád? Nekem vagy a fiadnak? Tizenöt születésnap és karácsony, ahol a fiadnak még egy képeslapot sem küldtél és most fel hívsz boldog új évet kívánni? Tudod miért tartottam meg a telefonszámot? Mert tudtam, hogy egyszer el jön ez a pillanat és látod, most eljött. Eszedbe jutott, hogy van egy feleséged és egy fiad. Tizenöt év telt el és én még a válókeresetet sem adtam be és te egyszer sem kérdezted meg, hogy miért. Pedig könnyebb lett volna a gyerektartással együtt, de nem kellett. Tudod, azóta is viseljük a fiaddal a te nevedet. Tizenöt hosszú év óta, amióta neked a szabadság és a szórakozás kellett. És tudod, most jött el az a pillanat,amit mindig is vártam. Megköszönni a telefonhívást és rád tenni a telefont. Elválni és elfelejteni örökre. Tudod, ha elváltál volna mindenkinek könnyebb lett volna az élete.. de így nyitva maradt egy fejezet, amit sosem zártunk le és a küszöbön, amit a bőröndöddel annak idején átléptél a szabadságvágy hevében ott maradt a remény. A remény,hogy vissza találsz hozzánk. És én tizenöt éve minden nap a reménnyel kelek és fekszek miközben te azt sem tudod, hogy élünk vagy halunk.

A döbbenettől szóhoz sem jutott. Az a törékeny asszony, akit ott hagyott a bajban egy erős és független nő lett, akinek már nincs szüksége ő rá. Ő is tudta, hogy akkor azon a napon ott maradt a remény, de ez az a remény volt, hogy amikor végre felnő a család fogalmához a családja vissza fogadja őt. De ez a remény most teljesen szétoszlani látszott.

Nem mert szólni, csak várt .. így telt el két örökkévalóságig tartó kínos perc. Aztán a felesége megtörte a csendet.

– Tudod, ezt diktálja az eszem, hogy ezt kell tennem. Közben pedig a szívem darabokra hullik, mert annyi keserves év után lehet, hogy vissza találsz hozzánk. Lehet. De semmi sem biztos. A fiad nem tudja, hogy miért hagytál el minket. Sosem mondtam el neki az igazat. Nem akartam, hogy úgy tekintsen rád, mint aki képtelen volt a családja szeretete mellett megmaradni. Talán most már az az év boldogabb lesz mindenkinek. Talán. Most leteszem a telefont. Van amin mind a ketten gondolkodjunk. A telefonszámom a későbbiekben is aktív marad és nyugodtan elérhetsz. Boldog új évet!

Sírt. Életben először. Tudta, hogy a remény még mindig él és felesége még mindig szereti annak ellenére, hogy cserben hagyta. Ekkor teljesen kitisztult az elméje, megálljt parancsolt minden olyan gondolatnak, amit a drog irányított. Megállt minden. Talált egy sokkal nagyobb és erőteljesebb függőséget : a reményt. A reményt, hogy ez az év teljesen más lesz.