Kiválasztott

– Ő az! Nézd a körülötte lévő energiamezőt, milyen csodás színekben pompázik! Látod milyen őszinte a mosolya és a tekintete? Csupa szív és szeretet!
– Látom. Szóval őt választottad mamádnak! Jól döntöttél. Várod már a találkozásotokat?
– Igen, nagyon várom!
– Amikor tudomást szerez majd érkezésedről, szárnyalni fog örömében. Olyan érzéseket fog átélni veled, amilyeneket addig még soha. Kilenc hónapon át egyszerre dobog majd a szívetek. Óvni és félteni fog mindentől. Erős érzelmi kapocs köt majd össze titeket. Tudod, földi életünkben a legcsodálatosabb dolog az, amikor két életút találkozik és összefonódik egy időre. Holnap elkezdődik fantasztikus utazásod!

Anna izgatottan hajolt terhességi tesztje fölé. A másodpercek múlása hosszú perceknek tűnt számára. Aztán kis idő múlva örömkönnyek szöktek a szemébe. Elérkezett hát a várva várt pillanat! Végre kisbabát vár! Szóval ezért volt kicsit fura a közérzete már napok óta. Remegő kézzel vette ki táskájából mobilját és hívta párját. A legszebb májusi nap volt ez mindkettőjük számára.
Élete legcsodálatosabb kilenc hónapja várt rá. Anna a boldogság mámorában úszott. Átélhette azt a csodát, amikor a szíve alatt egy kicsiny magzat fejlődik. Éjjel-nappal a könyveket bújta, melyekből nyomon követte babája fejlődését. Érdeklődve olvasta, hogy a várandósság negyedik hetében már kialakul a magzatburok, mely babája otthona lesz, a magzatvíz, mely megvédi a babát az ütődésektől, illetve a petezsák is, melyen keresztül az anya tápanyaggal látja el a korai embriót. Később ezt a feladatot átveszi majd a méhlepény. Megtudta, hogy a legkritikusabb időszak a baba fejlődését tekintve a negyedik héttől – ekkor a magzat kb. akkora mint egy mákszem – a tizedik hétig tart. Minden egyes információ új és érdekes volt számára.
Boldog volt, amikor a tizedik hetet átlépve orvosa mindent rendben talált. Az ultrahang vizsgálatok napját mindig piros szívecskével jelölte be naptárába. Ezeket a napokat kíváncsian várták már párjával. Eleinte érdeklődve figyelte a vizsgálatot, kereste az apró kis foltot a képernyőn. Aztán ahogy teltek-múltak a hetek, majd a hónapok, egyre jobban elérzékenyült, amikor meglátta a pici lábacskáját, apró kis kezeit, formás kis fejét. A legcsodásabb napok egyike az volt, amikor megtudta, hogy szíve alatt egy legényke fejlődik.
A kis pocaklakó hétről-hétre nagyobb lett. Olyan volt, mint egy kis harcművész, amikor kezdeti mozgolódásai erős rúgásokká váltak. Néha pedig mint egy delfin, aki vidáman szeli a habokat. Szerette Anna hangját hallgatni, aki sokat énekelt és mesélt neki. A hónapok gyorsan teltek, Anna hasa pedig egyre csak nőtt. Már nagyon várta a napot, amikor karjaiban tarthatja gyermekét. Közben a baba szobája is elkészült: kiságy a helyén, képek a frissen festett falon, babaruhák gondosan behajtva a szekrénybe. Bőrönd a sarokban, összekészítve benne minden indulásra készen. Kicsiny lakásukban már a közlekedés is komoly kihívást jelentett számára. De nem bánta. Kimondhatatlanul boldog volt.

Már csak egy hónap volt hátra a baba születéséig amikor észrevette, hogy babája sokkal kevesebbet mozog, mint korábban. Nagyon megijedt. Az ultrahang vizsgálat azonban nem mutatott semmi rendellenességet. Ez megnyugtatta őt.
Majd eljött a várva várt nap. Az egyre erősödő fájások azt jelezték, menni kell. Anna nagyon izgult, de próbálta leplezni. Vegyes érzések kavarogtak benne. Férje megnyugtatta és az éjszaka közepén bevitte a kórházba, ahol minden olyan gyorsan történt. Orvosa megvizsgálta és azt mondta, hogy a pici szívverése egyre gyengül. Azonnali beavatkozás szükséges. A boldogság pillanatát a félelem, az aggódás és a kétségbeesés érzése váltotta fel. Sírás marcangolta a torkát, miközben imádkozott, hogy minden rendben legyen a babával. Majd betolták a műtőbe. Az ajtó bezárult. Férje kint maradt a folyosón, ahol csend volt. Síri csend.
Anna pillanatok alatt elaludt. Nem látott semmit abból, hogy orvosa hogyan küzd a pici életéért. A köldökzsinór kétszer volt rátekeredve a mellkasára. A csecsemőt sikerült megmenteni. De nem ez okozta a nagyobb bajt. Kiderült, hogy egy nagyon ritka szívbetegségben szenved. Csak néhány óráig fog élni. Hogy ez miért csak születése után derült ki? Számtalan kérdés felmerülhet, amire nem lehet tudni a választ.
Anna kábultan ébredt. Babáját kereste. Férje megtörten ült ágya mellett. Nem volt lelkiereje beszélni. Amikor orvosa elmondta, hogy néhány óráig láthatja csak gyermekét, hangosan zokogni kezdett.

A baba csendben aludt az inkubátorban. Csövek lógtak ki pici karjából és szájából. Lassan lélegzett. Annát – aki még nem tudott felkelni a műtét után – babája mellé tolták. Csak nézte kicsi fiát. Könnyei nehéz kövekként gördültek le arcán. Nem akart gondolni arra, hogy mi lesz néhány óra múlva, csak karjaiba akarta zárni gyermekét, aki még élt. És akkor orvosa óvatosan kiemelte a csecsemőt, majd karjaiba tette. Anna gyengéden átölelte, megsimogatta gyönyörű arcát, pici kezét, csöppnyi kis testét, apró lábacskáit. Olyan régóta várta már ezt a pillanatot…
Férjével együtt végig gyermekük mellett maradhattak. Két óra eltelte után, Anna azt kérte párjától, hogy szeretne egyedül lenni a picivel. Érezte, hamarosan el kell köszönniük egymástól. Azt mondják a csend megnyugtatja a lelket. De ez a csend más volt. Fájdalmasan más. Halkan énekelni kezdett, miközben könnyes szemmel nézte a babát. Hangja hallatára a csecsemő kinyitotta szemecskéit. Találkozott a tekintetük. Csak nézték egymást. Elmondta neki, hogy mennyire szereti őt. Majd néhány perc múlva a pici örökre elaludt. Anna szíve vérzett a fájdalomtól. Úgy érezte abban a pillanatban megsemmisült. Csak ült az ágyon, karjában a gyermekével és halkan dúdolt egy dalt. Hirtelen halvány fények jelentek meg babája körül. Lágyan körbefonták apró kis testét. Olyan volt mintha táncolnának körülötte. Anna megértette, hogy kisfiáért eljöttek az angyalok, akik örökre elviszik őt, és hogy gyermeke is már egy drága kis angyal, aki így búcsúzott el tőle:

„Nekem most mennem kell anya,
Nyitva már a mennyország kapuja,
Nekem is fáj, hogy csak eddig tartott itt létem,
De tudom, szerető szíved örökre megőrzi emlékem.
Visszajövök amint lehet, mert én is nagyon szeretlek téged!”

Néhány évvel később, egy szép napsütéses napon Anna, férje és kislányuk Hanna sétálni indultak. Hanna kezében virágcsokor, melyet bátyja sírjára vittek.