Fény és árnyék: Tizenharmadik történet: Esti fények

Összes megtekintés: 40 

A hold úgy biggyeszkedett a mennybolt feketéjén, mint huszár mentéjén a pityke. A felhők a csillagok mögé bújtak, tiszta idő volt. És hideg. Egyre hidegebb. Zsuzsika nagyon fázott már. Nem emlékezett, hogy vett-e kabátot, amikor eljött hazulról vagy sem. Az is lehet, hogy a kocsmában felejtette. Ó, de jó is volt ott délután! Ott még bezzeg kellemes meleg volt. A Macával is milyen jót mulattak! Ennyit már régen nevetett! És táncolt. A Maca nem, mert szégyenlős. De ő meg sem állt estig. Csak néha inni. Nem ám vizet! Fúj, hogyisne! Fürdésre való az, nem másra. Igaz, ami igaz, mostanában arra sem használta. Egy ideje elhanyagolta a háztartást, meg saját magát is. De ugye ezekhez pénz kell. Az meg nincs. Hát a nyugdíj bizony nem sok. Azt a kicsit is okosan kell beosztani mindig. Olyan nagyon gyorsan fogy. Ezen a délutánon is elment vagy húszezer, pedig még csak reggel vitte a postás.
Kezeit összedörzsölte, egyre jobban fázott. A hold mintha fényesebben ragyogott volna most felette. Egyik-másik pillanatban Zsuzsika úgy érezte, hogy szinte beszél hozzá. Mintha mesélne neki azokról az időkről, amikor még minden szebb volt. Fényesebb. Amikor még olyan „zsuzsikásan” eleven, fecsegő és boldog volt az élete.
Régebben nem volt gondja a pénzzel. Remek munkája volt, magas fizetéssel. Ő csinos volt, fiatal, csodás kilátásokkal. A szerelem is megérkezett végre az életébe Hugó személyében. Előtte pedig rengetegen csapták neki a szelet, de senkire rá se nézett, mert egyikük sem moccantotta meg a szíve békés ritmusát. Már abba a korba ért, hogy nógatták a gyerekvállalás dolgával, de még mindig nem akadt jelentkező, aki megfelelt volna neki. A legkitartóbb a Sanykó volt, de őt nem találta eléggé méltónak magához. Túlságosan szolgalelkűnek vélte. S akkor jött Hugó. Jött és mindent vitt. Zsuzsika szívét is elrabolta szokatlan kimértségével. Végül aztán a kezét is megkérte. Éppen a legjobbkor. Gyerek is lett. Kettő. De a kezdeti öröm fényét nyúlós árnyékként sötétítette el Zsuzsika hanyatló népszerűsége, fakuló szépsége és egyre inkább zavaró új szokása. Az italozás. Újfajta örömöt hozott neki. Nem tartósat, de sokkal erőteljesebbet, mint a valóság. A férjét okolta érte.
Már a házasságkötés után nem sokkal fülébe jutottak olyan pletykák, hogy Hugó nem szokványos férfi. Zsuzsika jó ideig nem törődött a szóbeszéddel. Volt jobb dolga is, míg a gyerekek kicsik voltak és a munkába is vissza kellett rázódnia. De akárhogy próbálta elhessegetni a fülébe jutott információkat, minduntalan szembesülnie kellett a valóság aprócska, árulkodó szeleteivel. Hugónak sosem volt rúzsfolt az ingén, sem ottfelejtett csipkés bugyi az autó hátsó ülésén, de még hajgumi vagy hosszú szőke hajszálak sem sehol. Ellenben kimaradozott néha, mondvacsinált és áttetsző hazugságokkal ment el váratlanul késő estig otthonról, és voltak üzenetek is a telefonjában, amik igen pikánsnak voltak mondhatók. Zsuzsika sejtette, hogy csalja őt, de bizonyítani nem tudta. Gyötörte a bizonytalanság, a kétkedés Hugóban, és persze saját megérzéseit illetően is. Köztük a gyerekek érkezése után lanyhult az érdeklődés, bár előtte sem volt valami szenvedélyes szerető a férje. Elfogadta, hogy ott éppen nem tökéletes a dolog, ám minden más értelemben főnyereményként tekintett Hugóra. Kellett a stabilitás, a fránya anyagiak a gyerekek miatt is. A „talán” hűtlenséget, mint hideg békát, lenyelte hát Zsuzsika is, ahogy annakidején látta az anyjától meg a nagyanyjától is. Éppen ő legyen finnyás?
És eljött a nap, amikor a munkahelyéről hazaküldték, mert ittasan ment be. No, nem volt részeg, éppen csak egy kicsit ivott a vodkásüvegből. Pár korty igazán nem volt sok. Kellett, mert már nagyon zavarták a házasságáról keringő pletykák odabent. Mindig összesúgtak mögötte és kinevették. Meglepte persze, hogy a férje autóját meglátta a ház előtt parkolni, de úgy volt vele, hogy biztosan csak hazaugrott valamiért. Már ki is találta, hogy azt hazudja neki, elkapott valami vírust és elengedték hamarabb. Furcsának találta, hogy a bejárati ajtó ennek ellenére zárva van, de nem volt ideje végiggondolni, mert már a folyosón különös zajra lett figyelmes. Kirázta a hideg, a tarkójánál forró borzongás indult el végig minden végtagjáig futva a másodperc töredéke alatt. A hálószoba előtt állva, a kilincset szorongatva tépelődött. Hallgatta a kiszűrődő buja nyögéseket. Nem akarta látni. De végtére is már mindegy volt. Nincs más magyarázat, csak a hűtlenség, amiről évek óta csendesen susognak az ismerősök. Lenyomta a kilincset, kivágta az ajtót. Abban a pillanatban mindent megértett, miközben azt érezte, hogy semmit sem ért ebből a világból. Hugó volt és az asszisztense a cégétől, akit előző évben vett fel, meg egy félreérthetetlen helyzet. Hát ezért nevetgéltek rajta. Hát ezért nem volt rúzsfolt, sem bugyik. Zsuzsika nem szólt semmit, csak bámult férjére és a fiatal srácra – talán Gusztávnak hívták, de nem volt benne biztos -, aztán a konyhába ment, és töltött egy kis töményet.
Nem is érdekelte hogyan és miként pakolt össze a férje, teljesen lerészegedett estére. Attól a naptól fogva úgy érezte, hogy ez jól van így. Ekkora hazugságra felépített életre már csak lehet ennyit. Ekkora megaláztatásra, ekkora aljasságra még többet is. Joga van szenvedni és meginni minden nap a felejtéshez szükséges mennyiséget. Ugyan a gyerekek már rég elköltöztek, de sokáig hétvégente látogatták, aztán el-elmaradoztak, ahogy ritkultak a tiszta pillanatok Zsuzsika életében. Nem lenne igaz, hogy sosem hiányoztak neki, mert volt, hogy emiatt is megivott pár pohárral, hogy a bánat ne legyen annyira nyomasztó a szíve táján, de gyakran mégsem bánta, mert mindig erőszakoskodtak azzal, hogy költözzön hozzájuk, meg hogy menjen elvonóra. Egyszerűen nem értették, hogy neki nincsen semmi baja, így érzi jól magát.
De milyen jól! Ezen a délutánon is akkorát mulattak a Macával, mint még soha! Igaz, amikor a pénz elfogyott, a Maca otthagyta a kocsmában, hogy hazamegy és hoz még egy kis apanázst a táncra, de hiába várta. A kocsmáros Jani már türelmetlen volt, többször kérte, hogy induljon haza, nincs több ital, meg hitel sincs már. Persze, hogy nincs, több tízezerrel tartozott neki is. Nem volt mit tenni, elindult a sötétben. Lassan haladt, mert a lábai nem engedelmeskedtek neki. Folyton elesett. Egyik felállás után nem sikerült jól megkapaszkodnia a járda mellett álló oszlopban és úgy meglódult, hogy imbolyogva, ide-oda táncolva végül belezuhant az árokba. Nem volt túl mély, de hiába próbálkozott kimászni, képtelen volt. Eleinte énekelgetett, de végül elfáradt és már csak a holdat bámulta.
Nagyon szép volt. Mint régen az ő élete is. Pompásan ragyogó, mint a nap fényével ékeskedő holdé. Az ő napja Hugó volt és egy elképzelt élet, tele hazug árnyakkal. Lehetett volna másképp? Talán. Igen. De most mégis egyre hidegebb lett ott az árokban és már a vodka sem melegítette átfagyott tagjait. Nem hallja senki, hiába kiabál, és nem is jön senki. Talán, ha nagyon akarna, kimászhatna. De már nem akart kimászni. Az árokból sem. Hajnal négyig ragyogott szemeiben a hold ezüstje és a rengeteg csillag is ott lüktetett a delíriumos pupillákban. Akkor Zsuzsika kifújt még egy kis párát, de tüdeje nem kért több levegőt. Lehunyta szemeit, belerejtve egy kis fényt. Későbbre. Jól jöhet majd még. Odaát, ha túl sötét lenne. Legyen az bárhol is.

“Fény és árnyék: Tizenharmadik történet: Esti fények” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szomorú történetet írtál Évi. Sokan menekülnek testi-lelki bajaik elől az italhoz, amely nem old meg semmit,
    csak újabb bajokat, betegségeket hoz. S ez legtöbbször halálhoz vezet.
    Nem csak a függő ember, de a család is szenved emiatt.
    Gratulálok a történethez szeretettel:
    Erzsi

Szólj hozzá!