Fény és árnyék: Tizenhatodik történet: A tolószékes

Összes megtekintés: 144 

András büszke volt hosszú, erős karjaira és izmos lábaira, melyekkel magasra tudott ugrani, ami nagyon fontos volt számára, mert szenvedélyes kosárlabdás volt. Csapatának büszkesége, mert általa kerültek az élvonalba. Amióta András a válogatott tagja lett, minden meccset megnyertek.
Aztán egy napon minden más lett. Egy közlekedési baleset miatt örökre megváltozott az élete. Házasságot kötött a tolószékkel és el kellett fogadni, hogy fogyatékos. De képtelenség volt naponta egyedül szembeszállni a város ezer építészeti akadályával, s az ismerősök szánakozó tekintetével, akik nem tudták, hogyan is viszonyuljanak hozzá az új helyzetben.
Ezerszer is szeretett volna kiabálni a világ felé “bánjatok velem normálisan”, de ehelyett mindig úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Hallgatott, és inkább nem nézett szembe ezzel a démonnal, hiszen enélkül is volt bőven, amelyek lassan felfalták őt. Legszívesebben ki sem ment volna a házból, még a sötétítő függönyt is behúzta volna. Munkába gurulva ha tehette inkább az árnyékban haladt, remélve,hogy akkor talán kevesebben veszik észre.
András életének egy olyan szakaszában találkozott Mártával, amikor különösen közönyös volt a világgal, amiért képtelen volt szembeszállni azzal. Márta egy általános iskolában dolgozott, ahol a délutáni napköziben felügyelt az alsótagozatos gyerekekre. Párszor megtörtént, hogy a szállító nem érkezett meg a kicsik uzsonnájával, holott a pénzt mindig előre ki kellett fizetni. Márta már az első alkalom után jelezte az iskola gondnokának, hogy mi történt, aki telefonált a szállítóknak, de pár nap múlva ismét nem volt mit enni a gyerekeknek. Újabb telefon és újabb ígéret, de amikor harmadik alkalommal is uzsonna nélkül maradtak, Márta már nem a gondnoknak szólt, hanem másnap reggel fogta magát és elment a szállító cég központjába. A reklamációs pult másik oldalán András ült, aki unottan felvette a jegyzőkönyvet és fásultan azt mondta, hogy harminc nap az ügyintézési határidő.
Márta nagyon kifakadt.
– Harminc nap? Mégis mit képzelnek? Harminc nap múlva véget ér a tanév, és ez alatt még hányszor fog megtörténni, hogy éhesen maradnak a gyerekek? – a szeretet, amit a rábízott iskolások iránt érzett, határtalan volt.
András végignézett a lányon és irigyelte annak határozott kiállását. Mintha csak a próféta szólt volna hozzá, aki azt mondta volna, hogy ime itt ez az erős lány, nem okozhatsz neki csalódást. Segítened kell! Most! Megkérte Mártát, hogy várjon. Azonnal telefonált két helyre is, és próbált ő is erősnek és határozottnak tűnni, amikor beszélt. Ilyen se történt vele mostanában, inkább meghúzta magát csendesen, elvégre neki más dolga nem lenne, mint felvenni a panaszt. Végül elégedetten azt mondta Mártának:
– Holnap visszautalják a pénzt az iskolának, és máris értesítették a szállítót, aki abba az iskolába szokott járni, hogy reggel 8 ¬–kor jelenjen meg az igazgatói irodában.
Azt is hozzátette, hogy a főnök nagyon mérges volt, elfogathatatlannak tartotta , hogy ilyen eset megtörténhet az ő cégénél.
Márta megköszönte az ügyintéző gyors közbenjárását és megnyugodva tért haza. Andràsnak is jobb kedve volt egész nap. Úgy érezte, kinyílt egy ablak, kezd beáradni a fény és az oxigéndús, friss levegő.
Három nap múlva megérkezett a gyerekek által befizetett pénz az iskolába, és egy új férfi ült a szállító cég autójában.
– Elnézést az elődöm hanyagsága miatt! Ezt a főnök úr küldi – és letett Márta elé egy papírdobozt, mely tele volt illatos banánnal. – Egy kis ajándék a kellemetlenségekért! Viszont látásra holnap!
A gyerekek nagyon megörültek, hogy aznap banánt is kaptak az uzsonna mellé, és Márta kiszámolta, hogy még másnapra és jut mindegyikőjüknek. Úgy érezte, el kell mennie ismét, hogy megköszönje ezt a hathatós ügyintézést. Dél körül járt az idő, nagyon meleg volt, s amikor odaért a szállító cég épületéhez, a bejárat közelében meglátott egy italautomatát, gondolta, vesz egy üveg ásványvizet, mielőtt teljesen kiszáradna. Páran már várakoztak ott, beállt a sor végére. Éppen ő került volna sorra, amikor egy férfi gurult oda a sor végére egy kerekes székkel. Márta ránézett, és felismerte az ügyintézőt, aki szintén emlékezett a lányra, de teljesen elpirult, mert szégyellte az állapotát. Amikor a lány ott járt előző alkalommal, az íróasztal túl oldaláról talán észre sem vette az ő fogyatékosságát. Félve köszönt rá.
– Jó napot, Márta! Minden rendben vagy ismét reklamálni jött?
– Jó napot, András. Nem, nem akarok reklamálni, azért jöttem, hogy megmondjam, minden rendben, és megköszönjem a segítségét. Ezeket a gyerekek küldik magának! – azzal benyúlt a táskájába és kihúzott néhány papírtekercset.
A férfi kihajtotta, és mosolygós arcokat, sárga banánokat vélt felfedezni a rajzokon. Hirtelen melegség öntötte el, jólesett neki ez e kis kedvesség.
– Ennek igazán örülök… igazán megható! Köszönöm!
Márta leült a folyosón lévő műanyag szék egyikére, kibontotta a vizet, András pedig odagurult melléje egy cappuccinoval a bal kezében. A másikkal a széket irányította: előre, jobbra, kicsit balra, míg végül megtalálta a megfelelő poziciót.
– Meleg van odakinn – szólt a lány és kedves mosolyt küldött a férfi felé. Elkezdtek beszélgetni az időjárásról, a gyerekekről az iskolában, munkáról. A lány elmesélte, hogy a testvére kilenc hónapos terhes, és annak gondolatait teljesen leköti a születés és a gyermeknevelés. András figyelmesen hallgatta. Észrevette, hogy Márta nem szánakozva nézett rá, hanem vele egyenrangú félnek tekintette, akivel lehet társalogni. Egészséges hozzáállása feldobta a férfi aznapi hangulatát, ismét volt egy jó napja. Talán többször kellene találkoznia ilyen pozitív emberekkel, mint ez a lány, gondolta. Sokszor eszébe jutott és elhatározta, hogy meglátogatja. Pár nap múlva elkerekezett az iskolába, és megkereste Mártát.
– Erre jártam – füllentette –, gondoltam benézek, megkérdezem hogy ….
– Igen, rendben megy a dolog azóta, nincsenek problémák – válaszolta a lány, mert arra gondolt, hogy ez miatt jött a férfi az iskolába.
– Akartam volna kérdezni, hogy … hmmmm … grr… hogy van? – kérdezte és kissé zavarban érezte magát, s csak fél szemmel mert a lányra nézni.
– Köszönöm, jól vagyok. Épp végeztem, a könyvtárba indultam. Ha van kedve jöjjön velem, egy kedves ismerősöm felolvasást tart az új könyvéből.
– Örömmel elkísérem, ha nem zavarja a …. a… – még kimondani se tudta, hogy a kerekes szék, csak a kezeivel mutatott rá.
Márta rámosolygott. Kedvesen, barátságosan, természetesen. Nem szánalomból.
– Ne izguljon, a könyvtárban kényelmes , tágas lift van , és egyébként meg itt vagyok én, és segítek, ha egyedül nem menne . Anya és én sokat jártunk oda, ő is kerekes székes volt.
Jó barátok lettek, minden vasárnap délután elmentek valahová. András kezdett megnyílni, elmesélte mi történt vele, s mi minden változott meg az életében a baleset után. A lány megkérdezte tőle, hogy miért nem jelentkezik a kerekesszékes koráslabda csapatba, hiszen a karjai ugyanolyan hosszúak és erősek, mint korábban. Számtalan paralimpiai sport létezik. A férfi megfogadta a tanácsát. Hamarosan együtt kosarazott sorstársaival. Nem csak a sport tett jót neki, hanem a közösség is, ahol nem érezte magát rokkantnak a többiek között. Szeretett oda járni. Nekik és Mártának köszönhetően végre sikerült elfogadni az állapotát, és azt mondta:
– A kerekes szék is csak egy közlekedési eszköz. Mások biciklivel, autóval járnak, én ezzel.
A szerelem is beköltözött hozzá Màrta személyében. Már nem érdekelte az emberek szánakozó tekintete, a szörnyeteg múlt tovaszállt, ugyanúgy élt, mint más. A sötét árnyak eltűntek, visszatért a régi fény az életébe. Dolgozott, sportolt, szerelmes volt, eljárt Mártával kirándulni, piknikezni, múzeumba, moziba. A szépség, amit ismét felfedezett a világban, örömmel töltötte el minden nap. Élt! Élt és boldog volt!

“Fény és árnyék: Tizenhatodik történet: A tolószékes” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagyon szép ez az írás, örülök, hogy ha a zsűri nyereményt követően is, de ráleltem. Tetszéssel olvastam. A nyereményhez pedig gratulálok.

    Szeretettel: Rita🌹

  2. Kedves Gyöngyi!
    Nagyon jó kis történetet hoztál nekünk! Emberközeli és megmutatja a lélek mélységeit és magasságait.
    Nekem nagyon tetszett!
    Szeretettel gratulálok!
    Kata 🌷

Szólj hozzá!