Fény és árnyék: Huszonnegyedik történet: Fény és árnyék a sötét éjszakában

Összes megtekintés: 134 

A Hold ma éjjel is szokásos vándorútját járta az égen. Útközben kíváncsian le-lenézett a Földre, a szinte nappali fényben fürdőző városokra, és a kevésbé kivilágított falvakra.
Egy sötétségbe burkolózott falunál kicsit tovább időzött. Sok mindent nem látott, mert csak az utcai lámpák gyenge fénye hunyorgott, és a kémények fehér füstje gomolygott a hideg éjszakában. A hosszú téli estéken korán nyugovóra tértek az emberek, csak egyetlen ablakból szűrődött egy kevés fény a sötétségbe. Óvatosan közelebb hajolt, hogy meglesse, miért van még világos a csipkefüggöny mögött.
Boldogan elmosolyodott, mert ritkán látott ehhez hasonlót. Gyönyörű, barna csempével kirakott, padkás cserépkályha uralta a szoba egyik falát. A tűztérüveg ajtaja mögött, vörösen izzott a parázs, méretes fahasábokat öleltek körül a lángnyelvek. A hófehér szobafalakra egy kedvelt gyerek mese szereplőit festették, amely elárulta, hogy kisgyermek a lakója. Erre utalt még a baldachinos kiságy, a pelenkázó, és pár apró baba játék.
Szépen faragott bölcső állt a cserépkályha közelében, melyet a padkán ülő fiatal apuka a lábával ringatott. A bölcsőben pár hetes kisbaba aludt békésen. Csöpp kis szájával időnként mosolygott. Ilyenkor szokták mondani, – mosolyog, mert angyalkákkal játszik.
A bölcső másik oldalán kényelmes fotelben üldögélt a kisbaba anyukája. A fotel mögött álló lámpa fénye, csak az anyukát világította meg, aki rózsaszínfonalból babatakarót kötögetett. A fiatal szülők halkan beszélgettek, és időnként mosolyogva pillantottak az ő kis csodájukra.
A Hold gyönyörködve nézte a fiatal családot. Szívesen maradt volna még, de a távolból hangos ordítozás hallatszott. Nagyon mérges lett, és zord arccal elindult, hogy megkeresse a csendháborítót.
Nem kellett messzire mennie, pár utcával arrébb rátalált. Egy férfi bizonytalan léptekkel indult hazafelé a kocsmából, hogy rövid útja hazáig ne legyen unalmas, kedvenc nótáját dúdolgatta. A dúdolgatás néha átcsapott hangos óbégatásba, de csak akkor, amikor lábai összekeveredtek, és elvétette a lépést.
Szerencséjére az útszéli fák törzsei már elég erősek voltak, és csak enyhén remegtek ha dülöngélés közben beléjük kapaszkodott. Ilyenkor, a fák kopasz ágai közt álmosan gubbasztó varjak egy pillanatra felrezzentek, már hozzászoktak az esti ringatáshoz.
Az utcai lámpák sápadt fénye pont annyira világította meg az utat, hogy a házuk előtti kert kapuján megtalálja a kilincset. Elég széles a kapu, kényelmesen lehet rajta ki-be járni, de ma este megint szűknek bizonyult. Hangosan szitkozódott, amikor a kapu melletti rózsabokor tüskéiben kabátja fennakadt.
A kiabálására odabent a házban valaki villanyt kapcsolt, és az ablakot takaró redőny résein halvány fény szűrődött ki a sötét udvarra. Nagy keservesen kiszabadította kabátját a tövisek fogságából és pár dülöngélő lépés után elérte a ház falát.
Itt már biztonságban érezte magát, mert a falat tapogatva eljutott a bejárati ajtóig. Ahhoz, hogy az ajtón betudjon kopogtatni, még egy akadályon túl kellett lennie, mégpedig három lépcsőfokon. Nem kis feladatot jelentett számára, és ugyan úgy mint tegnap és tegnapelőtt, ma is megbotlott az első lépcsőfokban.
Mint egy zsák, úgy dőlt az ajtó felé, felállni nem tudott, ezért felváltva hangosan szitkozódott, könyörgött, hogy nyissák már ki az ajtót. Hogy nyomatékot adjon kiabálásának, öklével ütlegelte.
Bentről halk motoszkálás, kopogás hallatszott. Az ajtó lassan kinyílt, először csak résnyire, majd mind szélesebbre. A nyitott ajtón akadály nélkül hömpölygött kifelé a meleg levegő, lehűtve a házat. Botjára támaszkodó, kicsit hajlott hátú idős nénike, remegő kezével összébb húzta a vállára terített kardigánját. Halk hangon dorgálta a lépcsőn fekvő fiát, aki négykézláb araszolt befelé. Lassan a szobáig vonszolta magát, majd elterült a padlón.
A nénike bezárta az ajtót, hogy kívül rekessze a zord hideget, majd egy kopottas takarót terített hangosan horkoló, erősen ittas fiára. Hosszan nézte egyetlen gyermekét, majd kézfejével letörölte kibuggyanó könnyeit. Reszkető kezével még egy darab fát tett a kályhában pislákoló tűzre, és botjával halkan kopogva, elindult a megvetett ágya felé.
Lassú mozdulatokkal vetkőzött, ruháit gondosan kisimítva az ágya melletti székre rakta. Betakarózott libatollas dunnájával, és reszkető ujjával lekapcsolta az éjjeli lámpát. A sötétbe borult szobában, már csak a redőny rései közt beszűrődő holdfény világított. A néni egy kicsit megemelte fejét a párnáiról. Rápillantott a padlón alvó fiára, sóhajtva keresztet vetett, és halkan imádkozni kezdett – Miatyánk aki a mennyekben vagy…
A Hold szomorúan időzött a sötétbe borult szobaablak előtt. Hosszú vándorlása során sok-sok hasonló esetet látott. Most is nagyon sajnálta a nénikét, akinek idős korára már a jól megérdemelt nyugalom kellene.
Lassan tovább kellett indulnia égi vándorútján, de egy pillanat erejéig még megállt a csipkefüggönyös ablak előtt, hogy elűzze szomorúságát.

“Fény és árnyék: Huszonnegyedik történet: Fény és árnyék a sötét éjszakában” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Kata!
    Két, egy mással elütő élethelyzetet mutatsz be az olvasónak, mindkettő megható. Az egyik a szülői örömről, a másik a bánatról szól. Szép, megható írás. Szeretettel: Éva🌻🌻🌻🌻🌻

  2. Kedves Kata!

    Nagyon szomorú, mikor az idős szülő ilyen sorsra jut, amikor nyugalomra lenne szúksége, így kell látni a fiát. Az alkohol, nem csak azt teszi tönkre aki megissza, de a körülötte élőket is.
    Sok szeretettel gratulálok szépen megírt szomoru történetedhez,
    Magdi🌷🌾

  3. Kedves Rita!
    Bizony előfordul, hogy a részeges utód megkeseríti idős szülei életét.
    Volt az ismeretségi körömben hasonló, sajnos már nem élnek.
    Örömmel láttalak írásomnál.
    Kata

Szólj hozzá!