Fény és árnyék: Második történet (Bűn és bűnhődés)

Minden rosszul kezdődött. Maja egy nagyváros legsötétebb sikátorában gyerekeskedett. Utcagyerekekkel csavarogtak. Nyári szünetben reggeltől estig rótták az utcákat. Sok apró kis grund volt itt-ott eldugva a felnőttek szeme elől. A fiúk csapatokban verődtek, de egy két lány is hozzájuk csapódhatott. Maját is befogadták, mert szépnek, vonzónak és kivételesen erős lánynak látták. Ugratták Fülöpöt, hogy Maja mindig siet egy karéj kenyérrel utána. Fülöp legyintett a kezével, de azért kihúzta magát, hogy lássák a többiek, hogy Maja vonzódik hozzá. Az első csókok, ami Maját is felbíztatta lassan már nem is legénykedésnek tűnt. Fiatalkori szerelemmé nemesedett. Maja anyai ágon a bevándorlókhoz tartozott, ami Fülöpöt egy idő múlva már nem zavarta. Eltökélte, hogy feleségül veszi. Tizenhat éves lány boldogan hajtotta a fejét Fülöp karjaiba. Elfogadták a szülők is a megmásíthatatlan. Kitűzték az esküvőt. A násznép a magadott időpontban gyülekezett. Valami azonban nem volt rendben. Maja megsúgta Fülöpnek, hogy az éjszaka meghalt a nagymamája. Az ő rokonai most a szokásuk szerint siratják a nagymamát. Le akarták az esküvőt is mondani, de ő azt közölte, hogy gyermeket vár.
– Megőrültél? – riadt meg Fülöp.
– Nem, de valamit ki kellett találnom.
A násznép Maja szüleivel és Fülöp népes családjával megejtette az esküvőt. A lakodalom is majdnem dugába dűlt, mert a vőlegény rokonai mulatni szerettek volna, a mennyasszonyé siratni a nagymamát. Végül kiegyeztek, mindenki ment a maga útjára. Maja és Fülöp a felfordulás miatt nem éppen a kellemes élmények közé sorolta a nászukat. A nagymamát pár nap múlva eltemették. A fiatok Fülöp szüleihez költöztek. Ott kaptak egy szobát, amibe tényleg kilenc hónap múlva megérkezett a kisbaba. Maja az anyósa szárnyai alá került. Háziasszony lett a népes családban, ahol szerencsére mindenki dolgozott. Az apósának volt odahaza egy műhelye, Maja oda is besegített így az apósa által is szem előtt volt. Pár év múlva megszületet a trónörökös. Most igazi vigadalom kerekedett a két família közt. Az após azonban váratlanul meghalt. A műhelyt megkapta Fülöp és a grundról egyik jól ismert fiatalember. Az ifjú, szemre való volt, legyeskedett Maja körül. Maja szerint reménytelenül. Fülöp egy pár év múlva fényes karriert futott be. Saját lakásba kötözködhettek. Ez a lakás egy jól preferált városrész több emeletes tömbjében volt. Igaz a bevándorlók számára bérlakások is voltak benne, ami Fülöpöt egyáltalán nem zavarta. A szomszédba is egy bevándorló család élt. Éppen onnan származtak ahonnan Maja szülei. Közös nyel, közös múlt. Hol lent a játszótéren találkozott a két asszony a gyermekeik körében, hol a liftben hazatérőben futott össze a két férj. A házaspárok egy idő után barátságot kötöttek. Egyre több szabadidőt töltöttek együtt. Közös vacsorák, kirándulások, és extrém sportok váltogatták egymást. Az egyik kalandtúra is csak bátorságpróbának indult. Ez volt az első alkalom, hogy párt cseréltek. Az éjszaka, a sötétség és az emberpróbáló feladat közben egymásra voltak utalva. Paul szerint a túlélés volt a tét. Evelin és Fülöp elsőnek ért a célba. Maját fáradtan és összetörten hozta ki az erdőből Paul. A kalandtúra alatt átélt élmények emléke miatt, kis idő múlva Majában, a származás, a vér szava erősödött. Hallgatott róla, mert ha szint vall, az életébe is kerülhet. Paul másként gondolkodott. Bevallotta Majának, hogy megtalálta benne a szerelmét. Az ő családjuk tradíciója szerint ugyanis, már gyerekkorban eljegyezték egymást Evelinnel. Evelinnél is a gyermekszerelem kezdett megfakulni és lassan rákattant Fülöpre, a családi barátra. Hihetetlen, de valóságban is megtörtént a csere. Az asszonycsere. A famíliák egy jó darabig arról semmit sem tudtak, hogy a férjek nem a saját asszonyukkal töltik az éjszakáikat. A bevándorlók és őslakók a háborúskodása elkerülése végett csendesen megbékéltek a fiatalok a helyzettel. A gyerekek az asszonyok szárnyai alatt maradtak. Maja kivirult, fényesebb jövőt látott Paul oldalán, mint Fülöpén. Fülöp is jobb jövőt látott a gyermekei számára Evelin oldalán. Evelin arról nem szólt Majának, hogy Paul titokban egy maffiózó. A kinézete szerint csak egy nagyon vagány, erős és mindenre kész fickó volt. Maja egy idő után ráeszmélt, hogy Paula körül valami nincs rendben. Természetesen Evelin erről annak idején hallgatott. Igen arról, hogy Paul régóta űzte a tiltott alkoholkereskedést. Mikor Maja rájött, már késő volt. Nem tudott menekülni. Egyetlen lehetősége maradt, átadni a gyerekeit Fülöpnek és Evelinek, mert ha már magát nem mentheti meg, akkor a gyerekeit ne tegye ki a bajnak. Fülöp és Evelin elvállalták, hogy közösen felnevelik a gyerekeket. Paul ekkor aztán kimutatta a foga fehérjét, amiről Evelin mindig mélyen hallgatott. A bevándorlók közt ez egy íratlan szabály volt. A nő azt tette, ami a férfi megengedett, a szájára olyan lakat került, amit ha felnyit az életébe kerülhet. Maja számára már nem volt kiút. Egy idő után Paul Maját áruba is bocsátotta. Néha Maja az sem tudta, hogyan került egy idegen házban, egy idegen férfi ágyába. Egyre jobban féltette a gyerekeit, így bármire hajlandó volt csak Paul ne bántsa Fülöpöt és Evelint. Az alkohol szépen becsempésződött a mindennapjaiba. Ivott, amikor csak hozzáfért. Válogatás nélkül. Menekült vele a sötétségbe, az árnyékba, ahova elbújhatott. A fényt, a kiutat nem találta. Néha látta gyerekeit, de nem mert beszélni velük. Józanul hallotta, hogy félnek az emberek is Paultól. Félnek? Ó retteg tőle!- kikiabálta volna, de nem merte. Egyik délután Paul új ruhát hozott Majának. Bókolt, tette a szépet. Maja tudta mi ennek a vége. Engedelmeskedett. A bárban Paullal együtt a szokottnál is többet ívott. Nem akarta tudni mi következik egy- két óra múlva. Részegen valaki felkarolta őket. Maja odahaza hajnalban tért magához. Paul mellében egy késsel, vérében megfagyva feküdt a szobában. Maja ki akarta húzni a gyilkos szerszámot. Nem sikerült, még nem volt hozzá annyi ereje. Kábán kihívta a rendőrséget. Nem menekült el. Egyetlen mondat zakatolt a fejébe. Nem én voltam! Paul részegen is olyan erős, hogy én ezt nem tudtam volna vele megtenni! Nem foghatják rám! Sajnos minden ellene szólt. A késen Maja ujjlenyomatai voltak. Mire kijózanodott a fogda fala támasztotta meg. Hiába mondta, hogy nem ő a gyilkos. Sok, iszonyú sok évet varrtak a nyakába. A tárgyalóteremből kifelé jól látta, hogy ki az, aki részvéttel van felé. A lánya sírt és zokogott, Fülöp lehajtott fejjel nézte. Evelin tudta mi történhetett. A teremben szinte röpködtek az örömtől a gengszterek. Igen jól tudta Maja, hogy most már más lett a sikátorban a vezér. Ő meg egy nőibörtön fogja lesz. Csak a fiát sajnálta, aki amúgy sem tudta soha, hogy hova tartozik, a bevándoroltakhoz vagy az őslakókhoz. Igen őt féltette, hogy el fog kallódni.
A börtön gyorsan megmutatta, hogy itt ki az úr. Maja nem tiltakozott, nem is volt arra büszke, hogy ő ölt. Ha egyáltalában ő tette? Semmi emléke nem volt róla. A börtönben még a saját árnyéka sem volt önmagának. Evelinben bízott, hogy ő biztosan gondját fogja viselni a gyerekeinek. Ő tudja mi az, hogy egy gengszter árnyékában élni. Ó tudja mi a szenvedés. De nem mondta meg, mi fog ő rá is várni. Fények és árnyékok. Kettő szó. De mit jelent? Neki most mind a kettőt meg kell élni. De miért? Mert a szerelem elvakította? Most meg kell fizetnie azért a rózsaszín fátyolért, ami eltakarta előle az valóságot? Késő! Mi lesz vele, ha a börtön árnyékából kiléphet egyszer a fényre? Lesz e újrakezdés? Az előtte álló évek lesznek az igazi próbák, nem az, amit Paullal az erdőben végig élt. Most egymagának kell megtalálni a cél felé vezető utat. A cél pedig itt is az életben maradás.
A börtönben csak a lánya és egy két családtagja levele érte utol. Szinte semmit sem tudott a külvilágról. Kegyetlen évek követték egymást. Egyetlen kapaszkodó az életben maradáshoz első időben, a csendben, szó nélkül teljesíteni a parancsokat. Később a mosodában a monoton munka. Itt az őrök valamelyest engedékenyebbek voltak. Bele kellett törődnie, a mindennapok kegyetlen világába. Az évek elzárták a fénytől, csak az árnyékokat látta, ha kint rótták a köröket, mert nem akar felnézni, nem akart a Napba nézni. Egyszer a lánya bevihette hozzá az imakönyvét. Valami kezdett a lelkében megváltozni. Hamarosan minden vasárnap a börtönlelkész mellett segédkezett. Felderengett a fény. Karácsony közelített. Neki soha sem lesz karácsonya. A bűne, amit talán el sem követett, sötét foltként ült a lelkén.
Egyre többször hallotta, hogy ha jó a magviselete, talán el is engednek neki valamelyest a kiszabott évekből. Volt előtte egy kis remény. Hosszú évek múlva szabadságot kapott. Pár napra felügyelet mellett hazalátogatott. Haza? Az apja fogadta, az anyja már nem élt, a szerettei nem akartak róla hallani. Csupán egy család tett az apjánál látogatást. A fia? Semmit sem tudott meg róla. Mikor vissza kellett mennie a börtönbe a lánya erősen átölelte. Legalább volt valaki, ami erőt adott neki. Maja olyan boldog volt, hogy már elfelejtette számolni a napokat. Monoton ment a mosodába, teregetett, vasalt és közben imádkozott, és némán énekelte a szenténekeket. Egy idő után meggyónt, igaz maga sem volt tisztában a cselekedetével, de felvállalta, ha már ezt rótták rá a bűnül és ezért tölti itt az árnyékban az életét. Nagy kegyesen a jó magaviselete miatt, kettő évet elengedtek a büntetéséből. Kiszabadult.
A lánya várta, ő adott neki menedéket. Felügyelet mellett nehezen, de kapott munkát. Egyszer a sikátorban összefutott a fiúval, aki Fülöp mellett dolgozott. Nem kellet neki semmit sem mondani, hogy ő hol volt. Tudta. Nem sokára a városban lekapcsolták a maffiózókat, akik különben is csak hálásak lehettek neki, mert ő vitte el a balhét. Tőlük nem is félt. Csak a fia? Az aggasztotta. Fél év múlva a grundi fiúval összeköltöztek. Újra látta a fényt. Megpróbálta háta mögött hagyni az elmúlt éveket. Úgy érezte minden rendben is van. A lányánál megszületett az unokája. Igaz csak titokban látogatta meg, de Maját ez nem zavarta. Fülöpről és Evelinről is mindent tudott. Már minden legnagyobb rendben volt, amikor megint rázuhant a sötétség. Tragikus autóbalesetben meghalt a lánya. Maja ott állt Fülöp és Evelin melle a ravatalozóban. Nézte a koporsót és számolta a perceket, számolta a lépéseit, amit meg kellett tennie a sírig. Még nem tudott sírni, úgy érezte ezt a képességét elvették tőle a börtönben. Kiszáradt a szeme. Csak nézte, ahogy elnyeli föld az egyetlen lányát, aki szerette, aki megbocsátott neki. Legszívesebben sikoltott volna, hogy- ne vegyétek el tőlem még őt is! Akkor meglátta az unokáját. Nézte a kisgyerek lehajtott fejét és eleredtek a könnyei. A barát, aki befogadta, átölte. Védelmezte, ahogy ő is annak idején a gyermekeit, akkor, amikor Fülöpnek és Evelinnek átadta. Némán várta, hogy felrakják a lánya sírjára a kegyelet virágait.
A fiát hiába kereste, sehol sem látta, nem talált rá. Tényleg bűnhődés lesz a hátralévő egész élete? Hetek múlva egyetlen egy vigasztalta, hogy a lánya átlépett az árnyékból, amit ő adott mellé, a fénybe. Igen a lányának már felragyogott az égifény.