A beszavazás meglepő módon sokkal jobban elhúzódott, mint azt a rajongók és a szakértők várták. Nagyon sokan ellenkeztek, hogy nem akarnak bekerülni a show-ba, dehát a mutáns vírus ellenállhatatlanabbnak bizonyult. A csatornatulajdonosok és szolgáltatók is inkább az izgalom és az őrület mellett törtek lándzsát, mert ha nincs elég versenyző, nincsen izgalom, akkor pedig nincs nézettség és elérés, úgy pedig nyilván oda a profit. Közben persze a műsorvezetők és a stáb is rájöttek, hogy ha nem akarnak leállni a show-val, akkor előbb vagy utóbb nekik is be kell lépniük a játékba. Nincs apelláta, nincs visszaút, ilyen ez a popszakma. A sikerért meg mindent.
Amikor már mindenki benne volt a játékban, kiderült, hogy nem is olyan izgalmas a dolog, mert a túloldalról nézve már eléggé egyhangúak a kilátások. Ugyanabból állnak a napok: egészségügyi séta, vonaglás, nyögés, mormogás, csámcsogás, vadászat. Na de amikor már mindenki megfertőződött, akkor jött az igazi feszültség: a kiszavazás. Minden önjelölt zombi hipnotikusan engedelmeskedett a parancsnak, és újabb beszavazandó jelölteket nem találván egymást kezdték el felfalni, amit világszerte közvetítettek. Ilyen szintű aktivitást, mozgosítást és rajongótábort nem látott még az emberiség, mióta az eszét tudja. Mindenre képesek voltak versenyzőink a győzelem érdekében, mindenki várta, ki lesz az az egy, mikor jön el végre a nagy meglepetés.
A gyengék, akik nem bírták követni a tempót, akik túl lassúak voltak és túl sokat gondolkodtak, gyorsan kihullottak a mezőnyből: társaik kíméletlenül, mint az imádkozó sáskák ették meg őket, és ha lett volna még közönség, aki a beszavazására vár, akkor valószínűleg az ő tetszésüket sem nyerte volna el ez az együtt nem igazán működő magatartás. Az erősek, a rátermettek, akik étvágyuk habzó bűvöletében átgázoltak a többieken, azonban valami furcsa oknál fogva ugyanúgy egyre kevesebben voltak minden elfogyasztott, vagyis elnézést: kiszavazott egyén után. Végül csak egy maradhatott a szabályok értelmében, aki tátott szájjal, bánatosan és nyomorultan hörögve tekintett körbe ebben a földi stúdióban, miközben jutalmát kereste.
Amikor rájött, hogy nincs játékmester, aki átadná a fődíjat, sem közönség, aki ünnepelhetné őt – hiszen vagy ő fogyasztotta el őket, vagy valaki olyannak az étele falta fel, akit ő evett meg – sőt, még abban sem volt biztos, hogy van-e egyáltalán fődíj, akkor éhségtől elcsigázottan, látva, hogy már nem maradt több párbajozás és izgalom úgysem, összerogyva múlt ki azon nyomban, mármint visszalépett a versenyből. Természetanya, miközben nappalijában takarított, ásítozva kapcsolt el erről az unalmas műsorról, ami megint semmiről sem szólt, és új izgalmakat keresett a fajoknak e cirkuszában, mialatt a vacsorát főzte zombiként összetapadó és egymást cibáló gyermekeinek.