Mókuskaland Londonban…

Összes megtekintés: 58 

Pillanatkép életem apró történéseiből…

Fiam pár évig a közel 10 millió lelket számláló hatalmas metropoliszban élt és dolgozott, így alkalmam nyílt kétszer is körülnézni Londonban. Az ott eltöltött napok, hetek legkedvesebb emléke nem a méltán híres műemlékekhez, múzeumokhoz kötődik, hanem a város csodaszép parkjaiban eltöltött órákhoz, a vidáman ugráló mókusok etetése felejthetetlen élményt nyújtott. London egy nagyon élhető világváros, területének közel negyven százalékán madárcsicsergéstől hangos parkok, zöldellő botanikus kertek találhatóak. Az esős, ködös jelzőkkel illetett londoni időjárás szeptember közepén langyos, napsütéses idővel fogadott és így is maradt egészen hazautazásomig, amiért nagyon hálás is voltam. Eközben Magyarországon felhőszakadással kombinált esőzés nehezítette meg az otthoniak életét. Miután az ikonikus látnivalók egy része úgymond kipipálásra került, szerettünk volna egy “lustálkodó” napot beiktatni és céltalanul csellengeni kellemes, pihentető környezetben. A Kew Gardens és a Greenwich Parkkal való ismerkedés után a Hyde Park és a St. James Park látnivalóinak felfedezésére indultunk. Már sokat hallottunk az itt “garázdálkodó” vidám mókuscsapatokról, így vittünk magunkkal mogyorót is megvesztegetési céllal számukra. E kis termetű fákon ugráló élőlények népies neve, a fura hangzású kelempájsz madár. A Hyde Park 140 hektáros területével és a folytatásában fekvő Kensington Parkkal együtt nagyobb, mint a Monacoi hercegség. Ebből is kitűnik mekkora vállalkozásba fogtunk a város zöld oázisainak felfedezésére tett ígéretünkkel. A jó idő kicsalogatta az embereket a parkba, sokan sétáltak, futottak, bicikliztek, napoztak, piknikeztek. Balázzsal letelepedtünk egy csendesebb helyen, előkészítettük a csalinak szánt mogyorószemeket is, majd vártunk és vártunk! Vörös bundás, fürgeléptű kis barátaink tisztes távolból figyeltek bennünket, majd hirtelen felugorva eltűntek a fák lombkoronái között. Fiammal próbáltunk úgy tenni, mintha nem is miattuk jöttünk volna ki és egyáltalán nem is érdekelnének bennünket. Sajnos nem sikerült becsapni őkelméket, így egy idő után szomorúan összeszedelőzködtünk és átsétáltunk a St James (Szent Jakab) Park-ba, mely “csupán” 23 hektáron terül el, egyben a legrégebbi királyi park, és a zászlós díszszemlék színtere.
A csodaszépen gondozott virágokkal gazdagon teleültetett színpompás kerten hatalmas tó húzódik végig a park hosszában, amely 47 féle vízimadár otthona – köztük pelikánoké, fehér és fekete hattyúké is. A madarak nagyon barátságosan totyognak a sétányon az emberek között, néha szinte forgalmi akadályt képezve a járdán. Úgy döntöttünk, hogy leülünk egy padra és csakúgy gyönyörködünk a szépséges park látnivalóiban, nem erőltetjük rá a társaságunkat a mókusokra. Ha nem akarnak velünk barátkozni, hát akkor hazavisszük a mogyorót aztán majd otthon megesszük. Ennél jobb haditervet nem is találhattunk volna ki. Talán bosszantotta őket, hogy látszólag ügyet sem vetettünk rájuk, így egyre közelebb merészkedtek. Ekkor felbátorodva kivettünk a zacskóból 1-1 szem mogyorót és két ujjunk közé szorítva vártuk a reakciójukat. Az egyik mókus kihasználva a helyzetet, villámgyorsan kapta ki a kedvenc csemegéjét a kezemből, a többiek a pad körül és a tó körüli rácsokon végezték szokásos akrobata mutatványaikat, jó páran pedig a fák levelei közül kikandikálva figyelték az eseményeket. Egy másik bátor állatka közlekedési útnak vélte lábamat, mire felocsúdtam, már tova is tűnt. Még megijedni vagy esetleg síkitani sem volt időm. Szemünk előtt elevenedtek meg Tersánszky J. Jenő: Misi Mókus kalandjairól írt könyvéből jól ismert bájos és szerethető figurák a londoni parkban. Az állatkák étvágya, kíváncsisága csillapíthatatlan, újra és újra megjelennek, amit nem tudnak elfogyasztani azt elássák. Számtalan fa nőtt már így ki e bájos, fürge rágcsálók “feledékenysége” miatt. Amíg a Hyde parki mókusok csak messziről engedték magukat megfigyelni, addig a St. James parkiakkal sikerült barátságot kötnünk. Sikerélménnyel zártuk a napot, madarat lehetett volna fogatni velünk, ahogy szokták mondani. Azóta is sokat emlegetjük ezeket a szép pillanatotokat, ez a közös emlék még jobban összeköt bennünket. Ez a csendes, és békés nap a zsúfolt nagyváros felejthetetlen ajándéka volt számunkra.

További rövid történetek az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

“Mókuskaland Londonban…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!

    Tetszéssel olvastam mókuskalandodat. Egy időben jártam egy idős hölgyre felügyelni. Ugyan a városban laktak, de a szélén, ahol alig van ház, viszont sok a fa, többek között fenyő is. Nos, ott én is gyakorta találkoztam mókussal.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!