Tükörben: Negyedik történet: Árnyéktükör

Bill munkából hazafelé tartott. Fáradt volt, még a barna aktatáskáját is nehéznek érezte, s hogy mindkét kezét bedughassa a kekiszinű ballonkabátja zsebjébe, a táskát a hóna alatt vitte. Késő őszi nap volt, korán sötétedett, a metrólejáratnál a digitális falióra fél hetet mutatott. Amikor megérkezett a szerelvény, az emberek megrohamozták, és a a levegőtlen kocsiban egymás hegyén-hátán álltak . Szerencsére a lakótelep házai közel voltak a metróállomáshoz.
– A francba – mondta mielőtt belépett volna a liftbe, és látta, hogy a kijelzőn villog a „nincs világítás” felirat.
Éppen feladni készült, de az aznapi fárasztó munka és a tömegnyomor metró után túl soknak tűnt a kilenc emelet gyalogosan. Hangosan szidta a liftet, a liftfenntartó vállalatot, kiadva magából a mérgét, aztán végül morogva beszállt. Amikor az ajtók becsukódtak, sűrű sötétség fogadta. Ujjaival kitapogatta a gombokat és megnyomta azt, amelyiket úgy gondolta, hogy a kilences. A lift zökkenve elindult.
Bill oldalra fordult, a tükör felé. Alaktalan árnyék viszonozta a tekintetét, alig volt felismerhető abban a sötétségben, csak egy-egy emelethez érve szűrődött be némi fényfátyol az ajtó alatt, aztan ismét teljes sötétség uralkodott. Érezte, hogy borzongás fut végig a gerincén, és ahogy a nyakán lévő apró hajszálak felállnak. Azonnal hátat fordított.

Hirtelen eszébe jutott egy régi történet, amit évekkel ezelőtt egy könyvben olvasott, amely valódi tanuvallomásokat gyűjtött össze, és ezek egyike arról beszélt, hogy a Gonosz élettelen tárgyakban rejtőzik, különösen szeretve az árnyéktükröket. Fülébe csengett egy mondat:
Soha ne nézz tükörbe a sötétben!
Akkor nem nagyon foglalkozott ezzel és a történettel, mely szerint egy nő a sötét szobában figyelte a tükörképét, és szó szerint felemésztette a Gonosz.
A férfi nem tudta, mit jelent ez pontosan. Mindig szkeptikus volt a paranormális dolgokkal kapcsolatosan, még akkor is, ha a röviddel azelőtti tükörbenézés eléggé felizgatta és ez az érzés nem hagyta el. Sőt…
Úgy döntött, hogy kockáztathat még néhány másodpercet, és visszafordult a tükör felé. A sötétség légkörében tükröződött alakja nagyítottnak és eltorzultnak tűnt, ahogy időnként az a kis világosság egy-egy másodpercre beszökött az ajtó alatt.
Bill továbbra is tükröt bámulta, míg a hideg borzongás a tarkójáig nem ért. Mozdulni sem tudott, tekintete teljesen odatapadt . Aztán egyfajta tompa, rekedt kiáltás hallatszot, ami elnyelte a csendet, és a sötétség teljes volt.
Amikor a lift nagyot horkantva felért a kilencedik emeletetre és az ajtajai kinyíltak, csak egy barna aktatáska volt benne.