Tükörben: Hatodik történet

Összes megtekintés: 80 

„Régen a mérleg,
de most már a tükör is
szemtelenkedik…”

Belenéztem a tükörbe, és nagyon elcsodálkoztam. Egy „ismeretlen” öregasszony nézett vissza rám.
Aztán alaposabban megnéztem ezt az idegent. Meglepődtem.
Egy félénk mosolyban édesanyám arcát véltem felfedezni, majd komolyabb képet vágtam. Most meg édesapám jutott eszembe.
Egy grimasz, és az egyik fiam jelent meg előttem a tükörben.
Később mindenféle pofákat vágtam. Ronda voltam. Hát ezt most nehezen viseltem. Hol van, hova lett az egykori „szép kislány”?!
Elgondolkodtam. Milyen gyorsan elrohant az életünk! Azt mondják, nem kell a ráncainkat szégyellnünk, mert azok szebb időknek emlékét őrzik. Hát nem tudom.
És ekkor valami furcsa mozgást éreztem. A tükörképem mozaikokra tört szét, az üvege hullámzott, és a következő percben a tükör túloldalán találtam magam. Fura érzés volt, megráztam a fejem, és a copfjaim (!) ide-oda csapódtak. Megnéztem volna magam a tükörben, de a hátoldalon csak szürkeség van. Hamar feltaláltam magam, a fiaimmal rengetegszer megnéztük az Aliz-diafilmeket. (Aliz Csodaországban , Aliz Tükörországban…) Nagyon tetszett a srácoknak, jókat nevettünk, és sokszor elsütöttük a „…nincs hely, nincs hely, minden hely foglalt” ,vagy a „…beborsoz a Borsoshercegnő” mondatokat.
Na jó, hát ha a mesében, akkor úgy!
Ha a gondolatnak teremtő ereje van, akkor én most a gyermekkoromra gondolok…
Annyi minden kavarog bennem. Aztán egyszer csak ott, az öreg házunk udvarán találom magam. Kedvenc, csíkos ruhámban, suhogó, hűvös, esernyő anyagból van.
Ülök a hintán, az unokatesóim körbeállnak, és veszekszünk, mert én utálom a hintát, szédülök, félek, de megegyeztünk, hogy mindenki öt percig ülhet rajta. Hát most én ülök! És nem is szállok le róla. Az öt perc nekem is jár!
Eltűnik a kép, a hinta, az unokatesók, és izgatottan indulok -életemben először- az iskolába. Azaz nem először. Egyszer már eljöttem a nővéremmel ide, és amikor a tanár bácsi megszidta a gyerekeket valamiért, már nem emlékszem, hogy miért, akkor kiugrottam a padból, belekaroltam a Zoli bácsiba, és azt mondtam neki, hogy ne haragudjon rájuk, hiszen azért jöttek az iskolába, hogy tanuljanak, hogy okosak legyenek.
Most Borenich igazgató bácsi megkérdezi: – Na, kis gombszemű, aztán szeretsz majd iskolába járni?
– Nem én!- mondom meglepődve, de őszintén. Aztán mégis kereken 60 éven át az iskola volt az életem.
Most ott állok az első osztályom előtt, magyar óra van. A gyerekek példamondatokat diktálnak társuknak, aki a táblánál áll.
-A kislány, a csíkos pulcsiban nagyon csinos.
-A frizurája is igen szép.
-A csíkos táskája szuper.
Ők felvillanyozódnak, nekem meg lassan leesik, hogy a srácok engem cikiznek.
Majd én is lediktálom a saját példamondatomat:
– Aki félévkor elégtelent szeretne, az jelentkezzék!
Csönd lesz. Innentől normális mederben folyik az óra.
Visszaugrom az időben. Középiskolás kiránduláson vagyok hirtelen, Szegeden. Most éppen színházba megyünk. Jól érzem magam a „hordószoknyámban”, a legutolsó divat szerinti. Magam varrtam technika órán. A lányok a „vizsgaszoknyát” vették fel, twist szoknyát. Az „ofőnek” is varrtunk egyet.
Most befut a vonatom Pécsre. Ez a Főiskola épülete. Minden nagyon szép. Éppen a diplomámért járulok a rektor elé, a pódiumra. Mi ez! De hiszen az aranydiplomámat kaptam meg! Nem igazság! Egy szempillantás alatt elfutott ötven év!
– Ébresztő, hétalvó! –szól a férjem a szomszéd szobából. -A délelőtti egészségügyi sétát is kihagynád, lustaság!

“Tükörben: Hatodik történet” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves kis történet volt. Érdeklődéssel és szeretettel olvastam. Én szerettem hintázni, még felnőtt koromban is felültem rá. Az udvarunkban volt, apu csináltatta és mindjárt kettőt, hogy az öcsémnek is legyen egy, még a gyerekeim is hintáztak rajtuk. A körhintát nem szerettem, azon én is szédültem, még nézni se bírtam.

    Szeretettel: Rita🌹

  2. Kedves Erzsike! Mikor a hintás részt olvastam, elnevettem magam, mert én sem szerettem sosem hintázni – én is szédültem – de soha nem mondtam volna le amikor rám került a sor. A tükörbe nézve jó , és rossz dolgok is eszünkbe jutnak, életünk apró, vagy nagyobb történései. Tetszett írásod, szeretettel olvastam: Éva

Szólj hozzá!