Tükörben: Tizedik történet: Időutazás

Összes megtekintés: 72 

Zsóka gyors mozdulattal áttörölte a bepárásodott fürdőszoba tükröt, és levette a fejére tekert törölközőt. Nedves haja a vállára göndörödött. Bekapcsolta a hajszárítót, éselkezdte szárítani, egyik kezével a hajszárítót fogta, a másikkal fürtjeit igazgatta.Dédmamától örökölte egyedi, vörösesbarna színű göndör haját.
Óh, drága dédi és nagymama, mindketten már csak az emlékeiben élnek. A dédire alig-alig emlékezik, a nagymama pár éve ment el az örökkévalóságba. Sokat köszönhet nekik, mindketten nagytudású füvesasszonyok voltak, az örökölt tudásukkal gyógyították az embereket, és nem ritkán az állatokat is. Természetgyógyász édesanyja vitte tovább ezt az örökséget. Ő a dédunoka, pedig már a legmodernebb eszközökkel gyógyítja betegeit, de ha úgy adódik, szívesen ötvözi a kétféle gyógyítást.
Míg haját rendezte, eljátszott a gondolattal, hogy vajon mennyire hasonlíthat a fiatal dédire. Róla nagyon kevés emléke maradt. Jó lett volna látni, hogy milyen helyen élt, hol gyűjtötte gyógyfüveit, hogy készítette gyógyító főzeteit. A nagymama szokott mesélni róla, így tudja, hogy nem lehetett könnyű neki egyedül, öreganyja halála után.
Még néhány gyors mozdulat, és végez a frizura készítéssel. A tükörbe pillantott, hogy megnézze az eredményt, de abban egy fiatal göndör hajú lányt látott, aki hatalmas fák alatt az avarban, gombát keresgél. A lány egy pillanatra felegyenesedett és egyenesen ránézett.
Zsóka halkan felkiáltott, mert azt hitte hallucinál. A dédiről ábrándozott, és most megjelent, vagy talán ő nem is a fiatal dédi? Az arcvonásai kísértetiesen hasonlítottak az övére. Hogy kerültem én egy erdőbe? Ráadásul mindezt a fürdőszobai tükörben látom!
Az arca, a haja színe, olyan mint az enyém, – nem, nem, mégsem én lehetek, mert a lány ruhája ódivatú. Ma már senki sem hord bokáig érő derekas, bőven ráncolt szoknyát, meg szürkésfehér vászonblúzt, és még ráadásul cipő sincs a lábán!
Úristen! De hiszen, én most egy időutazás részese lehetek, és láthatom a fiatal dédi mamit! Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs, vagy mégis van?
…Vesszőkosarában szépen szaporodtak a gombák. Kicsit hajlott háttal járkált a fák közt, szemével a száraz avart figyelte. Az igazán finom gombák éppen hogy kidugták fejüket avar bölcsőjükből, és ő pont ezeket kereste. Időnként megállt, kiegyenesítette hajlott hátát, megmaszírozta fájó nyakát, majd folytatta a keresgélést. Még pár darabot jó lenne találnia, mert reggel jönnek érte az udvarházból.
Cserébe kap egy kis lisztet, és zsírt. Pénzért soha nem adott semmit sem, a csereberéléssel szinte mindent megszerzett magának. Így lett ruhának valója, gyertyája, ennivalója. Az utóbbiból kellett a legkevesebbet kérnie, mert szinte mindent megtermelt, vagy összegyűjtött magának a falut körbeölelő mezőkön és az erdőkben. Az uraság megengedte neki a gyűjtögetést, azzal a kikötéssel, hogy vadnak nem rakhat ki csapdákat. Ha vadhúsra van szüksége, cserével majd azt is megkaphatja.
Szerencséjére, még bőven napnyugta előtt, a kosara megtelt gombával. Már egyenes derékkal igyekezett, az erdőszéli mogyoróbokrok alatt hagyott zsákjáért. Délidőben gyűjtögetett különböző gyógyítófüvekkel volt tele a vászonzsák. Az árnyékban kicsit megfonnyadtak, de nem baj, majd este szétválogatja és csokrokban felkötözi őket a gerendára.
Mire a faluszéli kicsi házához ért, már kora estére járt az idő. Az udvarba belépve alaposan körülnézett. Mindent úgy talált ahogy hagyta. Jó megfigyelő volt, észrevette volna, ha valaki távollétében betéved hozzá. Kutyája jó pár éve nem volt, öreganyjával együtt őt is eltemette. Fekete szőrű macskája dorombolva szaladt elé. Már megbékélt, amiért nem engedte, hogy elkísérje az erdőbe.
Bent a házban igencsak sötét volt, az apró ablakok még nappal is kevés fényt engedtek be. A tisztára súrolt hatalmas asztal egyik felére rakta a gombákat, a másik felére a gyógyfüveket. Friss vizet húzott a kútból, alaposan megmosta kezeit, majd a kicsi kamrából behozta vacsoráját, egy kisebb csupor aludttejet, és mellé egy karéj szikkadt kenyeret. Leült a bejárati ajtó küszöbére és ráérősen eszegetni kezdett. Macskája majd kinézte szájából a kenyeret, ezért időnkét egy kicsi darabot dobott neki.
– Tiéd lesz a maradék aludttej is, csak várj türelemmel, – szólt hozzá. Nem sajnálta tóle a tejféléket, mert jó egerésző volt. A házban nem volt maradása a rágcsálóknak.
Miután végzett az evéssel, átmozgatta fáradt lábait, kezeit. Ideje gyertyát gyújtani, és nekiállni a válogatásnak. Nem kellett, hogy jól lássa a füveket, az illatukról, a tapintásukról valamennyit felismerte. Öreganyja jó tanítója volt, átadta neki az összes tudományát.
Ő nevelte fel, az anyját nem ismerte, csecsemő volt még, amikor vízbe fúlt. Tavaszi nagy áradáskor nekiment a folyónak. Rossznyelvek szerint az öreg uraság volt a megrontója. Erről öreganyja soha sem beszélt neki, de egyszer véletlenül meghallotta, amikor az uraság egyik szolgáját küldte valamilyen kencéért. Ő a sarokban játszott rongybabájával, a szolga meg amint ránézett, elkiálltotta magát. – Óh, ez a gyerek mennyire hasonlít a gazdámra! Kiköpött mása azzal a vöröses göndör hajával.
Akkor az öreganyja hangos kiabálással gyorsan kizavarta, hogy kint várjon, míg megkeresi amiért jött. Amikor elment a szolga, félt rákérdezni, hogy mit mondott, öreganyja meg nem szólt róla. Az igaz, hogy soha nem engedte a falubeli gyerekekkel játszani. Játék helyett, már egészen kicsikorában magával vitte és tanította a füvek ismeretére. Egy ilyen gyűjtő útjukon mondta el neki, hogy milyen nagy kincs birtokában lesz, ha szorgalmasan figyel. A tudást lassan csöpögtette belé és minden alkalommal visszakérdezte a tanultakból. Tévedni nem szabadott, mert az akár életet is elvett volna. Elég könnyen tanult, szinte mindent elsőre megjegyzett. Mire nagylánnyá cseperedett, tudása vetekedett az öreganyjáéval…
A Hold már beküldte sápadt fényét a nyitott ajtón, mire mindennel végzett. Elrendezte magát és lefeküdt a konyhasarkában álló ágyába. A kicsi háznak nem volt szobája, a tágas konyhában minden elfért. Ablak alatt álló ládában tartotta ruháit, a szalmával tömött ágyban meg aludt. Másra nem volt szüksége, télen a sározott kályha jól bemelegítette a lakóteret, még főzni is tudott rajta, Falmellett álló polcon meg elfért az a pár fazék, és egyéb főző eszköz amire szüksége volt.
A keskeny kamra volt kincseinek őrzője. A polcokon sorakoztak kencéi kisebb, lekvárjai nagyobb csuprokban, szárított marha béllel szorosan lekötve. Fehér vászonzsákokban a lemorzsolt gyógyfüveit, szárított gombáit, aszalt gyümölcseit tartotta. Szorgalmas gyüjtögetése eredményeként télre mindig megtelt a kis kamra. Kellett is az a sok minden, mert a falubelieket, sőt még a környéken lakókat is ellátta gyógyfüvekkel, kencékkel. A faluban élők nem értek rá ilyesmiket gyűjtögetni, egyrészt nem értettek hozzá, másrészt ki sem látszottak a munkából. Egyszerűbb volt elküldeni valakit, a füvesasszonyért, ha megbetegedett valaki. Így volt ez már öreganyja, meg annak az öreganyjának az idejében is.
Alig pírkadt amikor kipattant az ágyból. Még a reggel hűvösében felhordta a padlásra az összekötözött fűveket. Felaggadta őket a gerendába vert faszegekre. A zsúptető alatt bőven lesz idejük zörgősre száradni. Még fent volta padláson, amikor valaki hangosan a nevén szólítgatta.
– Kelj fel Örzse, jöttem a gombákért!
– Megyek már, csak ne kiabálj olyan hangosan, még felébreszted a fél falut! – szólt le a padlásról.
Az uraság egyik konyhalánya volt a kiabáló, az ajtóban állt, lába mellé téve a kosara, benne egy kicsi zsák liszt, és egy csupor zsír lapult. Hamar nyélbe ütötték a cserét.
– Az öreg uraság sült gombát enne már napok óta, ezért most nem érek rá beszélgetni. –magyarázta sietségének az okát.
– Előbb is üzenhetett volna, már lassan vége a gombaszedés idejének. Szárított gombám van bőven, ha úgy adódik, gyere érte. No, Isten megáldjon! Menj a dolgodra Maris!
Nemsokára harmincéves lesz, de soha nem gondolt az öreg uraságra úgy, mintha az apja lenne. Igaz, ő sem érdeklődött felőle, pedig biztosan tudhatta, hogy a lánya. Öreganyja gondosan ügyelt rá, hogy ne találkozzanak. Soha nem vitte magával, ha az udvarházba hívatták.
Ettől függetlenül, minden ősszel az uraság favágói egy szekér tűzifával állítottak be az udvarba. Öreganyja halála után is mindig megérkezett a tüzelő.
A miérten, és hogy meddig hozzák, nem szokott töprengeni. Ráér majd akkor, ha egyszer vége szakad, de úgy okoskodott, hogy ehhez az öreg uraságnak meg kell halnia.
Neki majd akkor tennie kell azért, hogy valaki legyen mellette, aki majd gondoskodni fog a téli tüzelőjéről.
Hogy kivel fogja majd összekötni életét, most még nem tudja. A falubeliekkel mindig tisztes távolságot tartott, udvarlója soha nem volt. A környékbeli fiatalok korán házasodtak, az ő korában a legtöbb asszonynak már legalább fél tucat gyerek húzta a szoknyáját.
Különösebben nem aggódott, a sors úgyis mindent elrendez…
Az időutazásnak itt vége szakadt. Zsóka egy kis ideig még kitartóan nézte a tükröt, de már újra saját tükörképével szemezett.
Megszárított haját gyorsan feje búbjára tekerte és csatokkal rögzítette, majd leheletnyi sminket tett fel a szemére. Sietve felöltözött, férje már indulásra készen várta a nappaliban.
– Igyekezz kedvesem, mert elkésünk a rendelésről, a betegeink már türelmetlenül várnak ránk. Majd mókásan a karórájára mutatott, és elindult az ajtó felé.
Zsóka mosolyogva követte. Most nem fogja elmesélni férjének különleges időutazását. Majd ha feldolgozza a látottakat, de előbb még kíváncsi lesz édesanyja véleményére. Addig is végtelenül boldog volt, amiért egy kis időre bepillanthatott a fiatal dédi életébe.

“Tükörben: Tizedik történet: Időutazás” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Éva, Rita, Marika!

    Őrülök, hogy tetszett történetem. Én szeretnék néha vissza menni az időben.
    Jó lenne egy kicsit bepillantani őseim akkori életébe.
    Sajnos ez lehetetlen, csak elképzelni tudom, írásom is egy ilyen “ábrándozásból” született.
    Köszönöm a látogatást.
    Szeretettel: Kata

  2. Kedves Kata! Tetszéssel olvastam érdekes, olvastató
    történeted. Jó is lenne, -ha csak gondolatainkkal
    játszadozva is – ilyen időutazást átélni. Fantáziadús, remek
    írás.
    Szeretettel gratulálok.

    M.

Szólj hozzá!