Tükörben: Tizenegyedik történet

Összes megtekintés: 54 

Minden reggel a fürdőszobában hideg vízzel mosakodom. Majd alaposan megtörülközöm. Nem szoktam fésülködni: egyrészt mert rövid a frizurám, másrészt mert nekem elég, ha ujjaimmal végiggereblyézem a hajamat. Aztán megnézem magamat a tükörben. Ötvenkét és fél évesen nagyon jól nézek ki.
Sötétbarna–őszes, dús és sima a hajam, barna és csillogó a szemem, arányos az orrom, pirospozsgás és napbarnított az arcom. Majdnem két méter magas vagyok, atlétikus termetű. Testtömegindexem normális. A nagyobbik tükröt külön rendelésre készítették nekem; a padlótól két méter magasba nyúlik, hogy a fejem búbját is lássam, amikor nézegetem magam benne.
A saját lelkembe nézek, amikor megnézem magamat a tükörben. De nemcsak azt látom, ami a lelkemben van, hanem azt is észreveszem, amit a vesémben rejtegetek… Egyenesen a szemembe nézek, és megerősítő, pozitív, jótékony állításokat mondogatok azért, hogy jó napom legyen. Különböző helyekről, különböző közismert és kevésbé ismert emberektől gyűjtöttem össze és alakítottam át ezeket az állításokat a saját céljaimnak megfelelően. Meg is van minden nap az eredménye.

(…) ”Egészséges vagyok, erős vagyok!
Szép vagyok, fiatal vagyok!
Okos vagyok, ügyes vagyok!
Értékes vagyok, egyedi vagyok!
Kreatív vagyok, intuitív vagyok!
Boldog vagyok, vidám vagyok!
Szeretetteljes vagyok, szeretetreméltó vagyok!

Szeretem a testem, szeretem a lelkem, szeretem a szellemem!” (…)

* * *

Amikor Veled, a Lelki Társammal találkozom, akkor saját magamat látom Tebenned. Bármerre is járok, bármerre is látlak, bármerre is érezlek Téged. Mert Te tükröt tartasz elém. Hogy Tebenned meglássam saját magamat. Mindazt a szépet, jót, nagyszerűt, csodálatosat, varázslatosat, mindazt a szeretetet, boldogságot, bőséget, amelyet feléd sugárzok magamból. Mindazt viszontlátom Tebenned. A Te szépségedben, a magas és kecses alakodban, a részben vörös, barna és őszes, félhosszú–hosszú, részben sima, hullámos és göndör hajadban, sötétbarna szemeidben, csillogó tekintetedben, pirospozsgás és ragyogó arcodban, arányos orrodban, vörös ajkadban, hófehér fogaidban, sima, selymes, részben világos és részben napbarnított bőrödben, ahogyan a csodálatos, színes virágos ruhádban, fehér selyemsállal a nyakadban, könnyű fehér tavaszi kalappal a fejeden, világos tavaszi kiskabátodban, könnyű fehér napernyővel a jobb kezedben, piros retiküllel a bal kezedben, világos női selyem harisnyában, piros lakkcipővel a lábadon felém ringasz a messzeségből.
Te vagy az a tudatos, okos, szép, csinos, karcsú, nőies, 180 cm magas, körülbelül 70 kilogrammos, nagyjából velem egykorú, játékos, romantikus, szenvedélyes, érzéki, szexet, masszázst, tantrát és meditációt kedvelő, minden szempontból hozzám hasonló, engem kiegészítő és a legjobban hozzám illő, türelmes, boldog, vidám, hűséges, becsületes, szorgalmas, őszinte, ápolt, egészséges, saját magát és engem szerető, megbecsülő és mindenben segítő, nagyon házias, jómódú, anyagiakban, lelkiekben és szellemiekben gazdag, megértő, spirituális, lelkes, életerős, kitartó, fiatalos, odaadó, nemes szívű és tiszta lelkű magyar(ul tudó) nő, akit ezer éve és ezer élete ismerek már, és akire folyamatosan vágyódom.

* * *

Tíz éve és öt hónapja élek Marosvásárhelyen és környékén, de eddig még csak egyszer láttam teljes egészében a Kultúrpalotát. Jó másfél évvel ezelőtt, 2018. július 15-én, vasárnap, amikor a jelenlegi legjobb barátom, az angol William látogatott meg Marosvásárhelyen. Vele többek között az első emeleten található Tükörtermet is megcsodáltam, a tizenkét ólomüveg-kompozícióval fedett falaival és a két végében lévő velencei tükreivel együtt. A látogatás lenyűgöző volt, maradandó élményekkel mindkettőnk számára.
Továbbá tavaly, 2020-ban kéthetenként fölmentem a négy-öt lépcsőn a bejárati ajtóig, beléptem a hatalmas szecessziós épületbe, átmentem a földszinti előcsarnokon, hogy bejuthassak a Maros Megyei Könyvtárba, mert külső és belső fölújítási munkálatok miatt ideiglenesen zárva volt a téka megszokott bejárata. Így minden alkalommal kétszer, először érkezésemkor, másodszor távozásomkor lehetőségem volt gyönyörködni a festményekkel, freskókkal, domborművekkel, díszítésekkel és tükrökkel teli falakban, mennyezetben, a Petőfi Sándort ábrázoló színes üvegfestményben, a márványlépcsőkben és márványpadlóban.
És mégis mindez ideig, pontosabban ma reggel háromnegyed hatig soha nem láttam meg bennük mindazt, amit ma reggel fedeztem föl, miután egy kicsit visszabújtam meleg takaróm alá a szombati csöndbe. Éppen alfa állapotban ábrándoztam, amikor a Tükörteremben találtam magamat. Arra gondoltam, hogy a kínai életmód, a feng shui értelmében a tükör a tértágítás egyik legjobb eszköze. Általa és segítségével kitágíthatjuk a lakásunkban, az irodánkban lévő helyet, teret. Így hirtelen félálomban megláttam a körülöttem lévő világot. Azt, amelyet én vonzok magamhoz, amelyik engem jellemez, amelyik engem mutat meg saját magamnak és másoknak egyaránt.
Egy jó évszázaddal ezelőtt, amikor elkészült a Kultúrpalota, a városnak, Marosvásárhelynek volt a legújabb, legszebb, legelőkelőbb közművelődési épülete. Akkor a nemzet és a haza dicsőségére született meg ez az impozáns épület. Amikor a földszinti előcsarnokban nézegetem a tükröket, akkor bennük magyar mondák jeleneteit látom visszatükröződni a szemközti falfestményekről, domborművekről. Ha pedig az első emeleten található Tükörteremben gyönyörködöm, akkor egy-egy magyar népballada jellegzetes mozzanatai elevenednek meg a színes üvegfestményeken. A bal oldali kompozíciókon erdélyi életképek, valamint a székely népi építészetből kiemelt részletek vannak, a jobb oldaliakon pedig a székely eredetmondák.
Így, félálomban ezeken tovább lépek. Arra gondolok, hogy nekünk, a mai embereknek, a mostani nemzedéknek nemcsak a hagyományainkat kellene megőriznünk és továbbadnunk, hanem a múltunkon, a rossz és kevésbé dicső múltunkon is tovább kellene lépnünk, el kellene engednünk azt. Eljött az ideje, hogy megtanuljunk újra együtt élni a természettel, együtt működni a jótékony és kedvező energiákkal akkor, amikor ezek éppen jelen vannak. Nem korábban és nem későbben. Hallgatnunk kellene a tanítóinkra, a mestereinkre, a természetgyógyászainkra, és tanulnunk kellene tőlük. Hallgatnunk kellene a szívünkre és a megérzéseinkre! Az igazra, a természetesre, az elevenre! És örökre el kellene felejtenünk az évszázados sikertelenségeinket és sérelmeinket. A hamisat, a mesterségeset, a holtat. Nem kellene tovább fejjel rohannunk a vesztünkbe és a falnak, nem kellene többé engednünk holmi csábos ígéreteknek és délibábos csábításoknak. Mert nem vagyunk sem kosok, sem tevék! Emberek vagyunk. Érző, intelligens, okos és ügyes emberek!
Most, amikor ezeket a sorokat írom például telihold* van. Az ember ilyenkor érzelmileg és lelkileg instabilabb, érzékenyebb, testileg sérülékenyebb, romolhat a koncentrációs képessége, lassulhat az emésztése, a gyógyulási folyamata, gyengülhet az immunrendszere, kevésbé pihentető lehet az alvása. Szellemi értelemben viszont ez az időszak a legalkalmasabb az alkotó folyamatokra, jótékonyan hat az önmegvalósításra, rendkívül kedvező a művészeknek és a kreatív szakmában dolgozóknak.
Két hét múlva pedig újhold* lesz. Az ember olyankor erősnek és energikusnak, kreatívnak érzi magát, a szervezet öntisztító folyamatai is fölgyorsulnak. Érdemes új dolgokba fogni, illetve minél többet pihenni, relaxálni, mert csökken a stressztűrő képesség. Bármi bosszantó történik, az hatványozottan megvisel bennünket. Szív- és érrendszeri problémák, szívpanaszok jelentkezhetnek.
Azon révedezek alfa állapotomban, hogy itt az idő megerősíteni a hitünket, kijelölni az utunkat, kiválasztani a vezetőinket, fölvértezni magunkat a természet és az elődeink adta lehetőségekkel és erőkkel, hogy legjobb tudásunknak, képességeinknek és hivatásunknak megfelelően cselekedjünk. Csatára föl! – kiáltanám, ha én lennék Petőfi Sándor, és nyeregbe pattannék, kivonnám a kardomat, így mutatnék példát embertársaimnak.
De csak egyszerű művész vagyok a 21-dik század elejéről, aki néha végtelen, máskor véges kreativitásával és intuíciójával tudok ösvényt vágni az embereknek, bal kezemben papírral, vonalzóval és körzővel, jobb kezemben ceruzával, tollal és ecsettel, hátam mögött az alkotásaimmal, előttem az álmaimmal és a terveimmel, így egyengetve a jelent és az eljövendőt. Nyitott és befogadó vagyok az újra, az ismeretlenre és megismerhetőre, bármikor szívesen fölsorakozom a hozzám hasonló jóhiszemű, boldog és szeretetteljes társaim mellé, hogy együtt új utakat nyissunk és új lehetőségeket mutassunk az embereknek, az emberiségnek a Teremtő, a Létezés és az Élet dicsőségére!

*Kovács Gabriella A holdfázisok hatása a testre és az egészségre: mikor mire érdemes figyelni? című ismeretterjesztő írása alapján

Szólj hozzá!