Tükörben: Második történet: Üveghegy

Összes megtekintés: 44 

– Mondja édesapám, merre van az Üveghegy?
– Üveghegy? Fiam, az csak a mesékben van!
– Én bizony ennek utána járok!
– Azt jól teszed fiam.
– Elmegyek az öreg táltoshoz, ő biztos tudja.
Ezzel búcsút intett apjának, aki csak meredten nézett fia után.
Égett a tűz, a táltos ült és nézte. Teste itt, a lelke utazott. A fiú érkezésére nem reagált, ezért az emberfia nem tudta mitévő legyen, megszólítsa, vagy ne? Leült a tűzhöz a táltossal szembe, és ő is nézni kezdte a vörös lángnyelveket. Csak ült, és nézett. Nem tudta mennyi idő telt el így. Egyszer csak a táltos felemelte dobját, és halkan ütemesen elkezdte zengetni. Majd gyorsult, és hangosodott a dobszó. Kitartóan egymás szemébe néztek, lélektől lélekig. A dob zengett, a dobszó szárnyalt, és a fiú már nem látta a táltos szemét, nem érezte a tűz melegét.
Egy hegy torkában találta magát. Biz’ Isten üvegből volt. A nyiladékhoz lépett, fényzuhany zúdult rá. Bent minden csillogott. Tükör előtte, mögötte, jobbra, balra, alatta. Nem tudta merre lépjen, elvesztette az irányt.
– Merre tovább, hol a kijárat?
Össze- vissza forgolódott, már teljesen beleszédült. Jobbnak látta, ha leül. A fény szikrázott a tükörtengerben, és benne magát már nem is testként látta, hanem egy hatalmas pulzáló burokként. Mindez csak érzet, mert gondolatai már rég nem voltak. Meddig tartott? Ki tudja…
Elhalkult a dobszó, már a tűz sem pattogott, helyébe besettenkedett a csend. Mint, aki álomból ébredt, újra a táltos szemét látta, és ő megszólalt:
– Na fiam, megtaláltad az Üveghegyet?
Bólintott…

“Tükörben: Második történet: Üveghegy” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!