Találkozások: Első történet

Találkozások

1. Azt hitte, véletlen.
Az ablak előtt állt és erőt gyűjtött, hogy indítsa a
Home Office-t.
Minden előnyével és hátrányával.
Azt hitte, véletlen, amikor meglátta. Bár régen minden reggel találkoztak, ismeretlenül, mégis ismerősen.
Úgy látszik, ő bemehet, be kell mennie a munkahelyére.
Eltűnődött, irigyli-e.
Természetesen irigykedni nem szép dolog.
Miért is?
Mindenesetre látta, hogy a másik megy, inkább elgondolkodva, mint lelkesen.
Ahogy reggel mindenki fejében lepereg a napi feladatsor, szeretem-nem szeretem feladatpontjaival.
Csak ment, nem nézett se jobbra, se balra.
Aztán egyszer csak odafutott hozzá egy gyermek, vidáman, láthatóan örült, kedvesen belecsimpaszkodott és úgy mentek tovább.
Gyermek??
Érezte, hogy összeráncolódik a homloka, önkéntelenül a sajátjára nézett, ahogy már ő is készült a laptopjával a digitális órára.
Mire visszanézett, már befordultak a sarkon.
Hová mehetnek ilyenkor?
Ha a szülő bemegy dolgozni, esetleg muszájból óvodába?
Akkor megszólalt a mobil, kollégája érdeklődött, kezdhetik-e a közös munkát.
Sóhajtott egyet, persze.
A kötelesség.
Már csak erre figyelt, fél szemmel pedig a gyermekre, akinek már indult a nyelvóra a szomszéd asztal laptopján.
Tegnap este átnézte a házi feladatát, időben át is küldték a tanárnak.
Fogalmazás: Terveim, mikor újra indulhat a nyitás után az élet.
A gyermek kirándulásra vágyott, meglátogatni a vidéki nagyszülőket és nyáron elutazni a tengerhez.
Hagyta, álmodozzon.
Most jelzett vissza a tanár, megdicsérte a munkáját.
Jó érzés volt.

2. Amikor ebédeltek, éppen a második fogásnál tartottak, mikor észrevette őket.
Egy pillanatra bevillant, hiszen reggel…
Nagyon siettek, a kicsi szinte szaladt, közben fel-fel nézett, jól tartja-e a tempót.
Jól tartotta.
Még a csomagok cipeléséből is kivette a részét, ami nem kis teljesítmény volt.
Látszott, hogy még éppen elbírja, erősen fogta a dobozt, nagyon figyelt.
– Mi lehet ekkora csomagban? – hallotta váratlanul maga mellett a kérdést.
Csodálkozó szempár nézett rá, kicsit hitetlenkedve, mit is lát.
– Te mit gondolsz? – kérdezte, hogy időt nyerjen, no meg jól is esett kicsit beszélgetni.
A délelőtt eredményes volt, a projektek haladtak, úgy érezte, lehet ennyit lazítani.
– Hátha valamilyen játék…- jött az első ötlet- látszik, hogy örül neki.
Játék?
Igen, ez jónak tűnt.
– No gyere, folytassuk – indult a laptop felé.
– Van még órád délután vagy mára már végeztetek?
A gyermek biztonsági pillantást vetett a képernyőre, jött-e valamilyen új információ, de nem.
Megkönnyebbülten felsóhajtott:
– De jó! Tudod, tegnap elkezdtem egy új sorozatot nézni és ma akkor már mindjárt várható a következő rész.
Azzal el is tűnt, már csak a háta látszott és a buzgó billentyűzés hangjai.
Sőt, felhangzott a szignál, mire gyorsan felvette a fülest és némára kapcsolt.
Közben óvatos pillantás, nem baj-e, hogy nem így volt beállítva, hogy ne zavarja a felnőttek munkáját.

3. Mikor éppen elégedetten nyújtózva megállapította, hogy vége a munkaidőnek – holnapig, egyszer csak odajött a gyermek és meglepve mutatott az utcára:
– Nézd, tényleg játék.
Először nem hitte el, amit lát.
A nagy dobozból akkor került elő… mi is?
Először két kisebb doboz és egymás után egy csomó még kisebb.
Ahogy kipakolták a járdára, már egészen sok lett.
Néztek jobbra-balra, hogy elég hely legyen a közlekedésre, no meg a távolságtartásra.
Amúgy sem jártak sokan az utcán és valahogy érződött, hogy meglepetés készülődik.
Tényleg játék volt.
Rengeteg apró alkatrész, olyan nagyobb méretű legoforma és akkor elkezdődött valami egészen különleges.
Óvatosan kinyíltak az ablakok, újabb és újabb érdeklődők fordultak a látvány felé, mi is készül itt.
Mikor már az összes doboz tartalma előkerült, fokozatos építés indult, egyre-másra egymás fölé az elemek.
Közben kicsit sötétedett és akkor már látszott, hogy itt egy játékszínház épül.
Egyszercsak a növekvő alkonyatban felvillant a színpad két oldalán egy-egy fény, beragyogta és akkor…
Megszólalt a zene.
A környező házak lakói meghívást kaptak egy hangversenyre, különféle zenei stílusok visszhangoztak a házfalakról és mindenki úgy érezte, hogy akik hallgatják, nemcsak a tér lakói, hanem egy igazi közösség.
Igazi találkozások, közös élmények, hogy a mai nap más legyen, mint a többi.
Most már bárkivel találkoznak majd az utcán, ismerős lesz, hiszen együtt élték át a mai estét.