Találkozások: Negyedik történet

Egy város legnagyobb házában lakott egy szürke macska. Nagyon jó sora volt. Finom falatokkal etették, itatták, puha, selyem párnán altatták. Egyszóval kényeztették. Egész nap henyélt, mégis megkapott mindent, ami szükséges az úri élethez.

Egyik nap délutánján unalmában bekóborolt a kamrába. Finom füstölt kolbász illata csapta meg az orrát. Azon nyomban megkóstolta. Igen ízlett neki jól befalatozott belőle. A mennyei uzsonna után kifeküdt a teraszra élvezte a langyos tavaszi napsütést. Ám nem sokáig tartott számára a lazulás! A gazda vacsorához készülődött. Bement a kamrába kolbászért, amint megpillantotta a megdézsmált kolbászt nagyon ideges lett!
Elmagyarázta a macskának, ami az ő étele meg a családjáé ahhoz neki semmi köze. Neki is vesznek élelmet, ahhoz ők sem nyúlnak. Megkérte többet ilyen ne forduljon elő, mert kirakja a szűrét az utcára. Nem tűri meg azt az egyént a házánál aki meglopja.

A macska megígérte, soha többet nem fordul elő, hogy torkoskodik. Persze ez csak egy hétig tartott! Újra beosont a kamrába, most a sonka került fel az “étlapjára!” Amint a gazda tudomására jutott az eset, éktelen haragra gerjedt. Azonnal elzavarta a háztól.

A macskát ez nem zavarta. Úgy gondolta elszegődik egy másik házhoz, ahol nem így bánnak vele. De a terve nem jött össze. Ahány ház kerítéséhez odalopódzott mindegyiktől elzavarták a kutyák, Lassan elfogytak a házak a határban találta magát. Megpillantott egy erdőt, bár nagyon elfáradt mégis sikerült a széléig elvonszolni magát. Ott egy bodza bokor alatt elaludt.

Másnap reggel éhesen ébredt. Barangolt az erdőben, élelem után kutatott. Ha már elküldtek az otthonomból megpróbálom magam itt életben tartani, gondolta magában. De bizony nem járt sok sikerrel. Élelmet nem talált, kínjában füvet rágott. Azelőtt szép, sima, fényes bundája tele lett bogánccsal, szörnyen nézett ki.
Szerencséjére egyik nap találkozott a kis mezei egérrel, elmesélte neki a bánatát.
– Tudod, eddig volt rendes állásom, szorgalmasan tevékenykedtem rászolgáltam a betevő falatomra. De most a nagy házban uralkodó gazda elbocsájtott. emiatt kerültem az erdőbe, fogalmam sincs mihez kezdjek.
Persze az igazi okot nem árulta el!
Az egér vigasztalta: – Sose búsulj! Én megtanítalak arra, hogyan lehet itt élni. – nézz rám! – Én is itt élek, még csak tavasz van. Télig jól elleszünk itt. Akkor majd meglátjuk mit hoz a jövő.
A macska ránézett a vidáman tervező kisegérre, közben felemelte a mancsát a levegőbe és megkérdezte: – leszünk barátok?
Az egér azonnal belecsapott a mellső lábával és azt felelte: Leszünk! – Örök barátok!

E naptól fogva együtt járták az erdőt, mezőt. Sok mindenre megtanította a kisegér a barátját. Vidáman teltek, múltak a napok. Közeledett a tél. Egérke javaslatára elindultak egy falu irányába. Mondván hátha befogadja valaki a macskát, ő meg meghúzódik a portán, akár egy szalmakazalban neki mindegy, csak a barátja közelében legyen. Amint beértek a faluba találkoztak egy kislánnyal. az egérke behúzódott az avarba, onnan figyelt. A kicsi lány megsimogatta a macskát fölvette és bevitte a házukba. Kisegér tisztes távolságból figyelte őket. Aztán egy óvatlan pillanatban beosont az udvarba. bebújt a kukoricaszár kazalba. ott jól érezte magát akadt bőven ennivaló a számára. Csak a barátja hiányzott.

Enyhe téli napon az udvaron sétált a macska. Egérke ahogy megpillantotta kérte menjen oda hozzá, beszélgessenek kicsit.
– Még mit nem! – vetette oda a macska. – Csak nem képzeled? – Mit szólnának hozzá, hogy egy mezei egér a barátom!
Ezen meglepődött a kisegér. Szomorúan visszabújt a kazalba. Lassan tavaszodott. A mezei egér visszasétált az erdőbe. A macska pedig egyre otthonosabban érezte magát a háznál. Önállóan felszolgálta magának a kolbászt a spájzból. Na, ez a gazda sem nézte jó szemmel, elzavarta a háztól!

Újra az erdőbe kötött ki. Örömmel köszöntötte a volt barátját, az egeret, amikor találkoztak. Nem így az egér! Közölte vele, ha valaki jó módjában megtagadja az igaz barátját, az nem barát többé! Erre a macska nagyon mérges lett.
Felkiáltott: – Ezért elkaplak és eltüntetlek a földszínéről örökre!
Egérke a dühöngő macska láttán egyből futásnak eredt. A macska pedig utána. Üldözte árkon, bokron, bozótoson keresztül. Nem vette észre a bozótba elrejtett csapdát, a mancsán csattant a bilincs. Ekkor már változtatott a szándékán, könyörögve kérte volt barátját.
– Egérke! – Kérlek segíts!
Ám ezt az egér már nem hallotta, vagy talán nem is akarta!

“Találkozások: Negyedik történet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hogy milyen az érdekbarátság, azt nem tudom, nekem csak igazi barátaim vannak.
    Még kutya-macska barátságra is láttam példát, de macska- egér barátság…. Hát, ilyen lehet az érdekből szövődő.
    Gratulálok a meséhez kedves Mária. Tanultam belőle.
    Erzsi

Szólj hozzá!