Találkozások: Ötödik történet: Az utolsó találkozás

Összes megtekintés: 148 

Kis kocsma állt a város szélén; ott volt már ember emlékezet óta. Egy fiatal lány vezette most; tíz éve már, hogy a városba költözött, akkor vette meg a kis italozót. Margót mindenki ismerte, és mindenki szerette. Esténként meghallgatta a szomorú szíveket, beszélgetett a magányosokkal, vigasztalta a vigaszra szorulókat.
Sajnos a korlátozások a kis kocsmát is elérték, egy éve már, hogy nem nyitott ki. Épp ezért volt ünnepi ez az este.
Margó már korán reggel felébredt, boldogan ment vásárolni. Friss virágokat vett, és sok-sok dekorációt, a bárba szánta őket. Bement, és egész álló nap takarított, ujjongó szívvel készülve az esti megnyitóra. Nem csak a szórakozóhely, de Margó lelke is virágba öltözött.
Így érkezett el az este hat óra. A lány izgatottsága percről percre csak nőtt, mígnem kinyílt az ajtó. Lacika és Gábor lépett be rajta. Régen állandó törzsvendégek voltak, minden nap munka után bejöttek meginni egy sört…
-…és unicumot kérnénk – mondta a fiatalabbik férfi, ám addigra már előttük volt az ital. Margó jól ismerte a vendégeit, akik pont emiatt választották az ő kocsmáját.
-Egészségetekre! Ugye felírjam? – régi szokás volt, hogy a törzsvendégek csak hazaindulás előtt fizettek, a bizalom jele volt ez.
-Még szép! Csak ennyien vagyunk?
-Egyelőre. Leszünk majd többen is! -Margó reménykedő mosolya csillogott arcán, nem mosolygott már így nagyon régóta.
Ismét nyílt az ajtó.
-Csá köcsögök! Naa mi a stájsz? – Márk lépett be, aki ismert volt kissé radikális politikai nézeteiről, ami azonban csak a második söréig tartott. Áldott jó lélek volt, aki a légynek sem lett volna képes ártani. Állandó vicc tárgya volt, hogy a nagy rasszista fiú átkarolja a tunéziai bevándorlót, és együtt éneklik a legújabb slágereket. Nem egyszeri alkalom volt ez. Csak azért csatlakozott a lázadókhoz, mert tartozni akart valahová, Margó pedig igyekezett, hogy inkább ebbe a baráti körbe húzzon a szíve, ne a renegátokhoz.
-Végre itthon! -Csabi, Levi és Máté a szemben lévő színházban dolgoztak. Nem sokkal a kocsma bezárása után elvették az ő munkahelyüket is, előtte azonban szinte mindennapos vendégek voltak itt. Néha csak egy-egy kávé, és ropogós pletyka reményében látogatták a kis italozót. Velük jött a másik Laci is, ő már húsz éve volt a társulat állandó segítője. Magányos volt, egyedül élt egy kis kertes házban, amit egy öreg nénitől bérelt. Sok estét töltött el a krimóban, verseket szavalt, és rengeteget ivott.
Megszakadt érte a lány szíve.
És csak jöttek és jöttek. Mindenki, aki régen vendég volt, ma ismét támogatta Margót és a kis kocsmáját. Régi barátok találtak egymásra, nevettek, énekeltek együtt. Itt
volt mindenki: Thomas és Maorune Tunéziából, Bianka, aki végre megnyitotta a saját tetováló szalonját, Robi és Jani, a zenészek; Margó tőlük vette a kis bárt, de azóta is lelkesen látogatták. Miki, aki bár dadogott kissé, és néha füllentett is, ma senki nem kérdőjelezte meg, hogy valóban ide tartozik-e.
Egy nagy család voltak mindannyian, ami újra egyesült.

Az utca lakói mentőautó szirénájára ébredtek, kivétel Juliska, ő már órákkal korábban kinyitotta kisboltját, hogy friss péksütivel várhassa a betévedő vásárlókat. Az ajtón kinézve pillantotta meg a holttestet. Szemei hatalmasra tágultak, szája elé kapta kezét, és némán bámult a feléje közeledő rendőrre.
-Jó reggelt, kisasszony! Feltehetnék néhány kérdést?
-Persze, biztos úr!
-Ismerte Ön az áldozatot?
-Igen, a Margó volt az. Tudja, övé volt a kis kocsma az utca végén. Amikor lezárták az országot, sajnos ő is elvesztette a munkáját. Tíz évig minden percét arra az üzletre áldozta, aztán semmije sem maradt. Sokszor sírt, és próbált dolgozni menni, de hiszen tudja, nem maradt itt már semmilyen munkahely. Mindig imádkozott, hogy legalább egyszer újra láthassa szeretett törzsvendégeit, és visszatérhessen hivatásához. Sajnálom, hogy ezt már nem érheti meg.
-Értem.
-Biztos úr, szabad tudni, hogy mi történt vele?
-Igen, nos, az orvos szerint éhen halt. Különös azonban, hogy az arcán boldog mosoly ül, mintha csak valami csodálatosat álmodna.

“Találkozások: Ötödik történet: Az utolsó találkozás” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Örülök, hogy olvastad, és köszönöm a gratulációt 🙂
    Bár mostanában egyre kevesebb időm jut írni, igyekszem foglalkozni vele minél többet

  2. Nagyon sokan elvesztették a munkájukat. Nagy a szegénység. Talán az éhhalál még kicsit túlzás, de valós fenyegetettség.
    Eddig a fagyhaláltól féltek a hajléktalanok…
    Nehéz szívvel olvastam a történetedet kedves Blandina.
    Gratulálok hozzá: Erzsi

Szólj hozzá!