A társ

Összes megtekintés: 140 

Józsi egyszerű, kétkezi, betanított gyári dolgozó volt. Igazából nem szeretett beszélni a munkájáról, az volt az elve, hogy arról nem beszélni, azt csinálni kell. Becsületes, szorgalmas ember hírében állt. A munkahely révén ismerkedett meg Idával, aki raktárban dolgozott. Fogadta és összekészítette az árut, kiállította és utalványoztatta a bizonylatokat, felvezette a kartonokra a készletmozgásokat. Nem volt nehéz munka, szívesen végezte.

Egy céges kiránduláson találkoztak össze és ettől kezdve, ha Józsi délelőttös volt, mindig megvárta és hazakísérte Idát. Hamar lángra lobbant köztük a szerelem és mivel lehetőség nyílt arra, hogy a vállalaton keresztül lakáshoz jussanak, gyorsan össze is házasodtak.

Átmenetileg abban a tudatban húzták meg magukat Ida szüleinél, hogy rövidesen beköltözhetnek vadonatúj kétszobás, loggiás, fürdőszobás, gázfűtéses lakásukba, és mint hajdanán a mesében, így is történt, hamarosan bírtokba vehették álmaik otthonát.

A lakáshoz csak minimális önrésszel kellett rendelkezniük, a többi kiegyenlítése hiteltörlesztéssel vált lehetővé. A hitel fix kamatozású volt, simán bevállalhatták, különösen két kereset mellett.

Jöttek a gyerekek. Ida otthon maradt velük gyesen.

A vállalat saját és bérelt üdülőkkel is rendelkezett, így a családosoknak is elérhetővé vált a nyaralás, kikapcsolódás, ráadásul rendkívül kedvezményes áron, mondhatni, fillérekért.

Ida a harmadik babát várta, mikor egy turnusba kerültünk. Férje úgy ugrálta körbe, hogy öröm volt nézni. Korán kelt, elment a nem éppen közelben levő üzletbe vásárolni, majd játszott a gyerekekkel. Mikor lementek a vízpartra, felfújta a matracot, hogy Ida azon pihenhessen, ő meg felügyelte a kicsiket.
Este tábortüzet készített. Focizott, bújócskázott, igyekezett tehermentesíteni várandós asszonyát és lekötni a sajátjaival együtt a nyaraló családok gyermekeit is. Népszerű volt és kedvelt, különösen a gyerekek körében, de a felnőttek is jó néven vették, Józsi babysitterkedését, mert eközben ők tudtak beszélgetni, iszogatni, kártyázni, egyszóval egy kicsit felszabadultan megélni a felnőtt életük, élvezni a nyaralás örömeit.

Összejáró barátság nem alakult ki közöttünk, de innentől kezdve mégiscsak ismerősök lettünk. Mivel a munka- és lakhelyünk is közös volt, időnként itt-ott összefutottunk.

A harmadik baba is kislány lett. Egyik szebb, mint a másik. Józsi büszke volt arra, hogy mindegyik Idára, az ő szépséges asszonyára hasonlít, merthogy szemrevaló teremtés volt még a gyerekek után is, miközben Józsi az átlagosnál is átlagosabb, akire azt lehetett volna mondani, hogy tucatember, legalábbis külsőre.

Aztán hallottam, hogy válnak, és természetesen Ida maradt a három lánnyal a közös lakásban, Józsinak mennie kellett. Igaz, hogy a lakás közös tulajdon volt, de ha eladják, akkor egyiknek sincs lehetősége arra, hogy lakáshoz jusson, hiszen addigra már a cég nem rendelkezett elsőbbségi kijelöléssel. Az OTP versenyeztette a lakásokat, annak adta el, aki nagyobb összeget tudott beugróként felajánlani. Megtakarított pénzük nem volt, így aztán a férj egy bőrönddel távozott.

Egy ideig özvegy édesanyjánál húzta meg magát, majd annak halála után a kis vityillót el kellett adni, amin öt testvér osztozott. Ez az összeg egy havi albérletet tett lehetővé számára a lakótelepen.

Időközben bekövetkezett a privatizáció, a céget felszámolták és egyre nagyobb lett a munkanélküliség. Józsi is utcára került. Alkalmi munkákat vállalt, amit hol megfizettek, hol nem. Volt, ahol csak ételt és italt kapott. Akkor szokott rá az italra. Tudta, hogy soha nem lesz annyi pénze, hogy lakást tudjon vásárolni, annál is inkább, mivel a lakások ára is ment felfelé és egyedülállóként semmiféle kedvezmény nem illette őt meg.

A lányok felnőttek és szóba se álltak „lepukkant” apjukkal. Ida ismét férjhez ment. Józsi meg egy kalyibában lakik, ami egy külterületi ingatlanon áll. Ennyit sikerült neki az eltelt évtizedek alatt elérnie, hogy éppen csak nem lett hajléktalan belőle.

Van egy kutyája, aki úgy néz fel rá, mint egy istenre. Megáll, leül, feláll, elindul, folyamatosan követi gazdája minden mozdulatát és teszi ezt szó nélkül. Nem bánt senkit, de nem is megy oda senkihez, csak a gazdit nézi, őt követi, neki akar megfelelni. Ő Józsi egyetlen társa.

“A társ” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Marica!

    Nagyon szépen köszönöm. Örülök, hogy életszerűnek tartottad, mert valóban az. A legtöbb embernek nem telik két lakásra és a távozó férj a tartásdíjat is fizetni kénytelen. Nem a férfi pártján akarok/akartam állni, de tény, hogy többnyire így történt, hogy néhány forinttal vagy még azzal sem, el kellett mennie a közös otthonból, aztán, ha még a munkahelyi körülmények is kedvezőtlenül alakultak, szinte kódolva volt az elszegényedés, lecsúszás. Valóban így van, hogy a csalódott ember egy idő után inkább állatot tart, mert attól szeretetet kap, ragaszkodást és lássuk be, erre mindenkinek szüksége van.

    Szeretettel: Rita🌹

  2. Kedves Rita!
    Novellád életszerű.
    Ezért van az, hogy több a hajléktalan férfi, mert az anya marad általában a lakásban a gyerekekkel. Ha nincs lakás, tisztálkodási lehetőség, akkor munkahely sincs. Nagyon életrevalónak kell lenni annak, akinek
    sikerül ebből a helyzetből felállni.
    Egy kiskutya szeretetet ád, sokat segít elviselni a nyomorúságot.
    Szeretettel gratulálok!
    Marica

  3. Kedves Éva!

    Igazad van. Nem akartam állást foglalni, csupán megírtam egy általam úgy-ahogy ismert jelenséget.

    Köszönöm, hogy elolvastad és megtiszteltél a véleményeddel is. Nem akar újrakezdeni, beéri a kutyája barátságával, ahogy számtalan más ismerősöm is. Én nem vagyok alkoholista, mégse kezdenék újra, mert van, amikor az ember úgy érzi, hogy már jobb egyedül. Nem így indult, nem így gondolta, de erre a következtetésre jutott.

    Szeretettel: Rita🌹

  4. Kedves Rita!
    Bizonyára oka van annak, hogy elváltak szereplőid. Hogy ki volt a hibás, felesleges találgatni. Én a szimpatikusnak bemutatott férfit – bevallom – sajnálom, de sajnos nekem is volt hasonló ismerősöm, aki bármilyen közös programon voltunk családjainkkal irigylésre méltó párnak tűnt, ugyanakkor otthon elviselhetetlen volt – állítólag -. Az is igaz, hogy a lakás hiánya tönkre teheti az embereket. Én az alkoholt sosem fogom jó megoldásnak tartani, nem hiszem, hogy kötelező érvényű ez a végkifejlet egy talajt veszített ember számára, hiszen egy jóérzésű nő nem fog vele szóba állni, tehát az újrakezdésre igen kevés az esélye. Szeretettel olvastalak: Éva

  5. Kedves Rozika!

    Köszönöm az olvasást, a hozzászólást. Igen, nincs jó döntés. Az se lenne jó, ha az anya kényszerülne az utcára a gyerekekkel. Egy kisember örül, ha egy lakást tud birtokolni, fizetni a részleteket, fenntartani, gyerekeket nevelni. Ha kenyértörésre kerül a sor, nehéz a helyzet.

    Szeretettel: Rita🌹

  6. Mindig szívesen olvasom az írásaid, mert az igazságot írod, nem fikciót, mint én. Bár tanulni ebből is, és abból is lehet. Sajnos én is tapasztaltam hasonló történeteket. A válás mindíg jobban rövídíti meg az egyik felet, mint a másikat. Ezzel a mai világban se igazán tudnak mit kezdeni. Szeretettel olvastalak.
    Rozika

  7. Kedves Marika!

    Persze, hogy nem Te írtad, én írtam. Nem értettem félre kedves soraid. Még Kitti is olvasmányosnak minősítette, csupán magát a sztorít tartja laposnak, ami nem baj. Szeretem a kritikai észrevételeit, örülök annak, hogy őszinte. Viszont, mivel ez egy valóságon alapuló történet, nem akartam beleálmodni semmit, annyit írtam róla, amennyi információval rendelkezem.

    Szeretettel: Rita🌹

  8. Drága Rita! Nem írtam, hogy nem “irodalmi értékkel” bíró mű. Nagyon is
    olvastató, érzelemgazdag alkotás. Sokunknak van ismerőse, aki hasonló
    sorsra jutott, szeretetét még sem fecsérli el, ha azt csak egy kis állatnak
    tudja is adni. Szivesen olvasok Nálad mindig.
    M.

  9. Kedves Marika!

    Köszönöm az olvasást. Elfogadom, hogy ez nem “irodalmi értékkel” bíró mű, csupán szocreál, ahogy Kitti is írta. Az ember nem lát bele a mások életébe. Nem is az volt a célja az írásomnak, hogy kibontsam az igazság részleteit, hanem az, hogy megírjam, hogy ennek az embernek egy kutya a társa. Az viszont társa, akkor is, ha szegény, akkor is, ha nincs jó illata, akkor is, ha a társadalmi ranglétra alsó fokán helyezkedik el. Nem ő az egyetlen, akinek kutya a társa, ugyanis az emberekben előbb-utóbb mindenki csalódik. Nem egy olyan ismerősöm van, aki azért tart kutyát, mert magányos és szüksége van valakire, akit gondozhat, akihez szólhat, akivel sétálhat és aki ragaszkodik hozzá, várja, örül neki. Nekem nincs kutyám, tehát nem magamról beszélek és a cicánk se azért van, hogy ne érezzem magam magányosnak, hanem azért, mert megsajnáltuk és befogadtuk annak idején.

    Szeretettel: Rita🌹

  10. Kedves Rita! Elolvastam Kitti véleményezését is, a Te válaszodat is.
    Igen,- én dolgoztam olyan helyen, ahol belelátásom volt az
    elválások utáni vagyonmegosztások folyamatába. Hát, leginkább a férjnek
    kellett távozni, és amit kapott a közös tulajdonból, ha…kapott…
    semmitérő volt. Jó ,volt ellenkezője is, kinek volt több pénze
    jó ügyvédre. Sajnos a férfiak végül az italhoz folyamodnak. Nem mind, de
    sajnos a Te alanyod is.
    Szeretettel időztem Nálad.
    M.

  11. Kedves Kitti!

    Köszönöm az olvasást és a kritikai észrevételt is. Mint jelenségről kívántam csak írni okok nélkül. Nyilván van oka annak, ha egy házasság megromlik, de az én elgondolásom szerint most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy egy lakásból nem lehet kettőt csinálni, így aztán a válás után sok férfi kerül/került az utcára, ahonnan nehéz újra egy normális, konszolidált szintre eljutni.

    Szeretettel: Rita🌹

  12. Kedves Rita!
    Az első gondolatom, ahogy olvastam elbeszélésedet az volt, hogy micsoda szocreál képek! Végig ezt az érzést váltotta ki belőlem. Érzem, hogy a férfit sajnálod, mint szerző, nyilván ezt szeretted volna kidomborítani, hiszen odaadó, alárendelő alkata miatt “ideális férj” jelzővel is illethetnénk. A cselekmény hosszú évek után fejlődött ki, mármint a válás, de hát az aztán végképp nem derül ki, hogy mi az oka, mi vezetett idáig. Pedig a lényeg szerintem itt van, és nem ott, hogy mily szegényesen él kutyájával az elvált férj. Kívülállóként lehetetlen az ilyen eseményekbe mélyen belelátni, épp ezért maga a történet lapos, bár az elbeszélés maga olvasmányos leírás. Szeretettel voltam nálad, mint mindig.

Szólj hozzá!