A szappan

Összes megtekintés: 88 

Hosszú ideig volt távol. A karácsonyi ünnepekre hazaengedték a kórházból. Az asszony örült ennek, kisfia már nagyon várta. Pakolgattak, ajándékokat csomagoltak, fiókokat rámoltak ki. Ámultan fedeztek fel rég nem látott dolgokat, rácsodálkoztak valamikor félretett, hasznavehetetlen holmikra. „Mennyi felesleges kacat – gondolta az asszony – jobb ezektől minél előbb megszabadulni.” Szívfájdalom nélkül dobálta ki a sok haszontalan lomot.
Egyszer csak a kezébe akadt egy szív alakú, aranycirádás, kék selyemmel bélelt ékszeres dobozka. Tanácstalanul forgatta a kezében, aztán habozás nélkül a szanálásra ítélt cuccok közé rakta. Ám ekkor megszólalt a gyerek. Kérte az anyját, adja neki a dobozkát ajándékba. Az érdeklődésre, hogy minek az neki, azt válaszolta, hogy ő majd egyszer valami nagyon fontos dolgot, kincset fog beletenni.
Elmúltak az ünnepek, gyorsan elrepült a néhány nap szabadság. Az asszonynak vissza kellett mennie a kórházba, ahonnan csak sok idő után térhetett haza végleg. A szobába belépve első pillantása a zongora tetején fekvő ékszeres dobozkára esett. Hát ez mit keres itt, hiszen a gyereknek adta? Csodálkozva nyitotta ki az aranyozott dobozkát és értetlenül meredt a kék selyembélésbe helyezett megszáradt szappanra.
„De hát azt mondtad, hogy majd valamilyen kincset fogsz belerakni! – fordult az asszony a gyerekhez. Ő lehajtotta a fejét, majd bátran az anyja szemébe nézett: „Tudod, anya, ezzel mostál utoljára kezet, amikor visszamentél a kórházba.”

 

“A szappan” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!

    Így igaz. Egy darab szappan a világ legnagyobb kincse lehet, ha az édesanya keze érintette.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!