Szökés

Összes megtekintés: 46 

A pénztárgép nyekkent, ahogy a mögötte álló nő kinyitotta. Várakozva nézett az előtte álló férfira, aki kapkodva tapogatta végig zsebeit, majd egy rongyos kis pénztárcát húzott elő.
Zalán fintorogva vette tudomásul, hogy igen le van égve. Feszült volt és nem akart semmit a boltban hagyni, így kártyáját felmutatva jelezte, hogy azzal fizet.
Visszaérve a parkolóba, a kocsijában ülő lány kezébe adta a nejlonba dobált ételt, majd nagyott szusszanva ült be a volán mögé.
– Ennyi mindenre volt pénzed? – csodálkozott Tamara, aki a fiúval ellentétben pontosan emlékezett nem éppen fényes anyagi helyzetükre.
– Kártyával fizettem – mondta magyarázatul Zalán.
Beindította a motort és másodpercek múlva már a nyílt országúton utaztak.
– Bolond vagy? A rendőrség tudni fogja, hol voltunk! – ijedt meg a lány. – Így is elég volt remegve megvárni, míg elhagyjuk a határt!
– Nem lesz baj, kicsi összegről van szó, mi meg gyorsak vagyunk – legyintett barátja, bár ő maga is elég bizonytalan volt.
Régóta mentek apróbb szünetekkel észak felé. Zalán kedves nagybátyja nagy örömmel fogadta, hogy ifjú rokona meglátogatja és még egy csinos lányt is visz, még ha ez azt is jelentette, hogy egy kis ideig kerülnie kell a rendőrökkel való összetűződést.
– Zsombi bácsi kedves, bár kicsit flúgos, szóval ne lepődj majd meg – szólt tájékoztató jelleggel a fiú, mikor már újból az úton száguldoztak.
– Bácsi? A múltkor még azt mondtad, nem szereti, ha bácsizzák – vonta fel szemöldökeit Tamara.
– Nem szereti, mert szerinte öregíti. Ha engem kérdezel a valódi korához mérve fiatalítja – vont vállat Zalán, majd a visszapillantó tükörre nézve hirtelen rászorított a kormányra. – A csudába!
Erőteljesen rátaposott a gázra. A hirtelen gyorsulás miatt a mellette ülő lány kicsit megtántorodott, már amennyire ezt az ülés és a biztonsági öv engedte. Kérdően nézett a fiúra és már kezdte volna felháborodott monológját, mikor egyetlen szó elnémította.
– Zsaruk!
A szolgálati autók hamarosan már szirénájukat is felkapcsolták. Az első kocsiban ülő rendőr már tölcsér alakú megafonját tartotta kezében, ahogy fenyegetően kerültek egyre közelebb a két fiatal járműjéhez.
– Kerülj arra! – mutatott egy földútra Tamara, mire Zalán gondolkodás nélkül fordult le.
A földbuckák fel-feldobták őket és kicsit lassítaniuk kellett. A sár mellettük cseppekben repült, ahogy a kerekek felcsapták, egyenesen a rendőrautók szélvédőjére. Nem bánták meg az útvonal változását, mert néhány perc múlva azt vették észre, hogy egy kocsi sincs a nyomukban. Nem pihentek meg, sőt, inkább tovább siettek, hogy minél hamarabb túl legyenek a veszélyes zónán.
– Zalán, állj! – sikoltott Tamara egy éles kanyar után.
A fiú kiáltva nyomta tövig a féket, majd kezévek is meghúzta maga mellet a kart, de még így is kellett pár méter a teljes megálláshoz. Ijedt arccal néztek a közvetlen előttük ácsorgó zsarura, akinek mintha fel sem tűnt volna, hogy az imént majdnem elütötték, vigyorogva mutatott fel egy bilincset. A mögötte tornyosuló autóból előlépett a megafonos fickó, majd beleordított a készülékbe.
– Hornyánszky Zalán, itt a rendőrség! Emberrablás vádával ezennel letartóztatom!
Zalán lassan szállt ki a kocsiból, kezét óvatosan emelte fel, megadása jeléül. Halkan megjegyezte, hogy ő nem tud semmiféle emberrablásról, ám erre csak egy újabb figyelmeztetést kapott a jövőjét illetően.
– Biztos úr, kérem! – lépett elő Tamara is, szintén magasba emelt karokkal.
– Csak nem Kósfaludy Tamarához van szerencsém? – nézett rá meglepetten Megafonját leeresztve a rendőr. – Eressze le a kezét nyugodtan, maga itt nem bűnös.
A lány megrázta a fejét, de közelebb lépett.
– Itt bizonyára valami történhetett, biztos úr – állította. – Én valóban Kósfaludy Tamara vagyok, de itt nem történt semmiféle emberrablás.
A rendőr értetlenül vonta fel fél szemöldökét.
– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de magácska bizonyára beverhette a fejét – mondta, majd hátrafordult. – Újonc, bilincseld meg azt a kölyköt!
– Igenis, kapitány! – tisztelgett vidáman az elöl álló fiú, és már csattantak is a fémkarikák Zalán kezén.
Tamara elégedetlenül topogott.
– Még egyszer mondom, itt nem volt semmiféle emberrablás!
– Mi más történhetett volna? – nevetett döcögve a biztos úr.
– Menyasszonyszöktetés!
Az öreg rendőr megtorpant és bizonytalanul nézett hol a lányra, hol a letartóztatott fiatalemberre. Kezdte úgy érezni, tényleg közös akarattal utaztak ilyen messze az otthonuktól. Hiányzott a feszültség és gyanús eszközök
– Mégis miért adja valaki ilyenkor szökésre a fejét? Évek óta nem módi az ilyen – értetlenkedett a másik rendőr továbbra is Zalán mellett állva.
Mellette a letartóztatott fiú morgolódva horkantott, mire Tamara arca is kicsit elkomorult.
– Mert a mélyen tisztelt Kósfaludy úr nem hajlandó embernek nézni a vőlegényemet – közölte dacosan apjára utalva. – Nem akarunk mindörökre elmenni, csak amíg kicsit észhez tér.
– Már ha lesz olyan – kotyogott közbe Zalán.
A biztos úr töprengett és alaposan végigvette lehetőségeit. Végül sóhajtva szabadította meg a rabot bilincseitől, hogy elengedje. Kósfaludy úrról hallotta már, hogy hajlamos túlbonyolítani a dolgokat, és valóban nem tűnt a helyzet veszélyesnek. Egyedül azt sajnálta, hogy idáig kiautóztak, bekapcsolt szirénával a semmiért.
– Mit bánom én! – sétált vissza autójához. – Csak aztán ne kelljen megbánnom!
A rendőrfiú értetlenül kapta fel a fejét és sietett a nyomába, míg Tamara és Zalán végre folytathatták útjukat. Szépen kikerülték a rendőröket és immár nyugodt szívvel tartottak Zsombi bácsi háza felé.
– Menyasszonyszöktetés! – ingatta fejét a biztos úr, mikor már ők is hazafelé döcögtek.
Mellette az újonc csendben figyelte az utat azon töprengve, mit is akarnak ezután mondani Kósfaludy úrnak. Lesz nagy műsorozás!

“Szökés” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Boróka!
    A feszültség már az első mondatnál érezhetővé válik és szépen fenntartja az érdeklődést. Én vártam a végére valami csavart, mondjuk egy elcsent gyertyatartót, vagy bármit, amit az elengedésük után előhúznak, de mondjuk így is aranyos volt.
    Ezt javítsad: “Emberrablás vádával ” vádjával. 🙂

Szólj hozzá!