Befalazott ablak

Izgatottan várta a dolgozat eredményét. Nagyon sokat tanult. Talán nem is volt olyan kérdés, amire ne tudta volna a választ gondolkodás nélkül rávágni. Jól kellett sikerülnie. Hátha így eléri a hőn áhított célt. Édesanyja mosolyát. Egy ötösért cserébe már biztosan felderül kicsit. Újabban sokszor sír és szomorú. Irma néni letette a papírlapot elé is, Kitti pedig, mint egy vércse a pocokvacsorára, mohón lecsapott rá. Megfordította. A vágyott osztályzat piros tollal ritkított a hátoldalon. Ötös. Ötös! Csillaggal! Mert hibátlan! Kicsit úgy érezte, hogy megszédül a boldogságtól, óvatosan elmosolyodott, de nem mert felnézni a lapról. Biztosan a többiek is sejtik a jó hírt, mert már hallotta is pusmogásukat: „Stréber bagoly…”, „Felvágós okoska…”, „nyalis…” Nem lehetett megszokni. Kittinek ugyanolyan fájdalmas volt hallani századjára ezeket, mint először.
Eleinte – amikor még nem volt osztályelső -, sok barátnője volt. A fiúk is meg-megrángatták barnán göndörödő copfjait. Aztán ahogy jöttek az ötösök, dicséretek, úgy kezdtek fogyatkozni mindannyian mellőle. Pedig ő ugyanolyan kedves és jószívű volt velük, mint régen. Ők mégis egyre többször mondtak neki bántó dolgokat. Nem tudta volna megmondani, hogy hol fáj neki a sok igaztalan szó, de úgy képzelte, hogy a szíve körül a legerősebb a gyötrelem. Amikor nagyon kicsi lány volt, azt gondolta, hogy a szív nem csak egy szerv, ami vért pumpál – ezt egyszer még anya mondta neki -, hanem olyan lehet, mint egy aprócska ház, amiben az érzéseink laknak. Sok ablakkal, hogy be tudjon ömleni rajta a szeretet fénye és odabent így ragyoghat minden. Amikor a Jocó azt mondta neki az oviban, hogy mégsem szereti, mert a Lindusnak szebb a szőke haja, akkor betört a kis házikón egy ablak, és azt érezte, hogy ott fáj. Nem sokáig, de a szétreppenő szilánkok bizony szúrták egy hétig is a puha falakat. Aztán jött a Dénes, aki meg azt mondta, hogy szép az új szemüvege és újra ömlött a fény szívének minden apró ablakán át be a padlóra, a falakra, az erekbe is jutott belőle és szaladt szerte a testében. Még a lelke is dalra fakadt tőle.
De mióta sok ötöst kap, a többiek megcsípik, elgáncsolják, megdobják labdával, kinevetik, és mindenféle szavakat mondanak rá. Volt olyan, hogy egy nap öt ablakocskát is betörtek a parányi aorta lakon. És ekkor tapasztalta meg, hogy nem csak a fény tud behatolni a csorba kereteken át, a törött üvegen keresztül. A sötétség épp úgy jut be rajtuk, mint a világosság. Kittit megrémítette ez a felismerés. Nem akarta, hogy mindig fájjon neki. Ő csak jót akart. Azt, hogy az anyukája mosolyogjon, amikor megmutatja neki az ellenőrzőt. A legnagyobb meglepetést pedig még el sem mondta neki, noha már jó ideje eldöntötte és senki nem tántoríthatja el céljától. Orvos lesz. Onkológus. És meg fogja gyógyítani az anyukáját. Mindenki anyukáját meg fogja menteni majd. De addig, míg eljut oda, szívének házikóján minden ablakot befalaz, hogy ne ömöljön be rajta a sötétség. Talán nem nagy áldozat, a fényért és anya mosolyáért cserébe. Egy apró rést úgyis hagy, az utolsó téglát nem teszi fel majd a fal legtetejére, hátha…