Álomfejtés

Furcsa álmot látott éjszaka Józsi. Másnap sem tudott szabadulni a hatásától. Egy sziklafal mélyedésén kellett átkelnie a fiával a hegy gyomrán keresztül a mélyedés másik kijáratán lévő településre. Sehogy sem tudtak átjutni rajta, mindig útjukat állta egy legördült szikladarab, vagy olyan szűk volt a járat, hogy nem fértek át rajta. Aztán neki valahogy mégiscsak sikerült, de a fia előtt lezuhant egy hatalmas kődarab. Nem először álmodta már ezt, és mindannyiszor visszajutott a bejárathoz, soha nem rekedt benn, de ma éjjel a fia nem jutott át a sziklafalon. Nyomasztotta egész nap ez a fura álom, azon gondolkozott vajon mit jelenthet.

Józsi jócskán benne volt a korban, túl sok jót nem várt már az élettől. Amikor megnősült a szerelmet nem ismerte, vagyon a vagyonnal házasodott akkoriban. Az anyja kinézte neki a szomszéd gazda lányát, aki szép nem volt ugyan, de bőséges hozománnyal rendelkezett. Apja a falu terményese volt, aki több száz hektár földjén termesztett búzát és kukoricát eladásra. Kellett a lányos házhoz egy erőskezű férfi, aki idővel majd át tudja venni a gazdaságot. Kezdetben minden jól alakult. Fiatalok voltak, nappal dolgoztak, éjjel összebújtak. Csakhamar megfogant első és egyetlen gyermekük. Kisfiú született a családba, mindenki nagy örömére. Több gyermekük szándékosan nem lett, egykék voltak a szülők is, meg a vagyon is maradjon egybe, erre törekedtek. Józsi szerette a gyerekeket, szíve mélyén vágyott még egy kislányra, de arája hevesen tiltakozott, ha férje felhozta a dolgot. Ő már örült, hogy kamaszodik a nagy fia, nem akarta elölről kezdeni a babázást, és mindent földi jót szeretett volna megadni a fiának.

Az augusztusi rekkenő hőségben rendőrségi autó parkolt le a falu közepén lévő takaros ház előtt. A körzeti megbízott és a társa szállt ki belőle, aki erősen megnyomta a kapucsengőt. A családfőt keresték. Az asszony jött ki helyette, a férje a közeli szántóföldön aratott még.

– Jó napot kívánok! Szabó Karcsi szüleit keresem – mondta fegyelmezetten a rend őre.
– Az édesanyja vagyok. Miért keresnek bennünket? – kérdezte a meglepett asszony.
– Bemehetnénk a házba Asszonyom, mondani szeretnénk valamit?
– Jöjjenek beljebb, de mit akarnak mondani?
– Szomorú hírt kell közölnünk, a fiukat a falusi sóderbánya tó mélyéről búvárok hozták fel, sajnos már nem élt. A barátaival fürdőzött, fejest ugrott a vízbe és szívgörcsöt kaphatott a hideg víztől, majd elmerült a tó közepén – közölte a körzeti megbízott elcsukló hangon. – Nagyon sajnálom, fogadja őszinte részvétünket.
Az asszony nem fogta fel, amit hallott, meredten nézett maga elé.
– Ugye nem igaz, amit mondanak? A fiammal nem történhetett baj. Menjenek innen, maguk károgó varjúk! – üvöltette.
– Kérem, Asszonyom, nyugodjon meg. Hol van a férje? Elmegyünk érte – szólt segítőkészen a megbízott rendőr társa.
– A homokos dűlőnél arat harmadmagával. A falu vége után balra kell kanyarodni és onnét már lehet látni – válaszolta a nő, és könnyei előtörtök szeméből, heves zokogásban tört ki.
– Jöjjön velünk maga is asszonyom, el kell vinnünk önöket a tóhoz, hogy azonosítsák a fiukat.

Karcsi szőke hajú, szép arcú, nyúlánk fiú volt, tavasszal töltötte be a tizenhatodik évét. Jól tanult az iskolában, traktoros szeretett volna lenni, mint az apja. Nyáron a barátaival töltötte ideje nagy részét, amikor nem volt segíteni való a gazdaságban. Most ugyan szükség lett volna a munkájára, de kikönyörögte a szüleitől, hogy had menjen el a srácokkal egyet csobbanni a tóban. Először járt ott, nem ismerte a tavat. A kánikulai hőségben felhevült testtel ugrott be a vízbe és néhány másodperc múlva elmerült és nem jött fel többé a víz felszínére. Valószínűleg a szíve állt meg. Társai hiába kiabáltak neki, segíteni nem tudtak rajta. Egyikük sem tudott úszni, nem merték kockáztatni az életüket.

Józsi nem tudta mire vélni, hogy rendőrautó jön vele szemben a földúton egyenesen a kombájn felé tartva. Nem szokványos dolog ez errefelé. Lassan behúzta a féket és leállította a motort. Amikor meglátta, hogy a rendőrök a feleségét segítik ki a kocsiból hirtelen megrémült. Részvéttel a hangjukban közölték vele is a rend őrei, hogy mi történt a fiukkal. A napbarnított férfiarc pillanatok alatt elfehéredett, nem akart hinni a fülének. Ez nem lehet igaz, hiszen reggel még jókedvűen búcsúztak el egymástól, sutyiban még egy kis zsebpénzt is csúsztatott fia kezébe, hogy meg tudja hívni a barátait egy üdítőre. Aztán bevillant az éjszakai álma és tudta, hogy nem álmodik, sajnos valóság, ami történt, hiszen az álmok sohasem hazudnak.

“Álomfejtés” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Melinda! Történeted sajnos, nem egyedi, az álom teszi azzá. Ám a lélek képes keményedni, ha többszörösen éri hasonló tragédia, sajnos, tudom! Szeretettel: Gugi

Szólj hozzá!