Álomtündérek

A Nap aranysugarai alig érték el a Föld peremét, amikor a tiszta égboltról lefelé suhant egy árny, összegömbölyödve érte el az erdő melletti tisztás virágokkal díszített ligetes részét. Lassan felemelkedett, próbálta megmozdítani a kezét, majd mind a két karját széttárta, és a Nap felé fordította az arcát. Szemét erősen behunyta. Mélyeket szippantott a levegőből, mellkasa lassan megemelkedett.
– Köszönöm anyám, hogy elküldtél a Földre. Itt minden más, mint a te birodalmadban.
– Ne felejts el a küldetésedet!
– Igen, mindent megjegyeztem, amit mondtál.
– Akkor tedd a dolgod, tudod, hogy nincs sok időd.
– Tudom, ezért számolni fogom a nappalokat és az éjszakákat.
Alig tett meg pár métert, amikor a lába előtt lévő pipitér meghajolt és ráköszönt.
– Köszöntelek lent a Földön. Honnan jöttél?
– Az álmok birodalmából. Bocsáss meg, nekem azt mondták, hogy te fogsz elvezetni egy kislányhoz, aki valahol itt lakik a közelben.
– Tudom, hogy kiről van szó, ha felveszel, elvezetlek hozzá. Mond mi a neved? Engem Százszorszépnek hívnak, de te nálamnál sokkal szebb vagy.
– Nekem nincs nevem, azt sem tudom, hogy nézek ki. Szerinted, aki meglát, nem fog megijedni tőlem?
– Hidd el, hogy nem. A pataknál megnézheted magad.
Az Álomtündér a hajába tette a kisvirágot. A patak tükör tiszta vízében ott csillogtak a felkelő Nap fényes sugarai, egy kicsit távolabb ezüstszínű pikkelyükkel úszkáltak a halak. Amint meglátta magát a víztükrében, nem akarta elhinni, milyen másként lát, mit odafent Álomországban. Szőke hosszú haja aranyló fürtökben omlotta a vállára. Selyem fehérruhája a földig ért. Alját milliónyi vadvirág ékesítette.
– Mondd Százszorszép, mit mondjak, ha megkérdezik mi a nevem.
– Hajnalka.
– Hajnalka. Igen az jó lesz, hisz a hajnali napsugárral érkeztem a földre, aztán majd…
– Meddig maradsz?
– Nem tudom, egy a biztos, hogy nem rajtam múlik. Ha eljön az idő, amikor visszatérek azt úgyis meg fogja súgni a szívem. Most menjünk a kislányhoz.
A tisztás menetén fából készült erdészházat pillantottak meg.
– Igen ez a hely, az álmok birodalmában már láttam.
– Az nagyon jó. Most lent vagy a Földön. Mindent jól véss az eszedbe, ha visszatérsz, el tud mesélni.
A ház mellett a tölgyfa árnyékában csikorogva lengetett a szél egy hintát.
– Ki vagy te, és mit keresel a hintán?- kérdezte Hajnalka.
– Találd ki? Utánad küldtek, jól ismersz, csak még nem láthatsz, mert eltakar előled egy falevél.
A hinta ülésdeszkáján lapult egy tölgyfalevél, olyan volt, mintha odaragasztották volna. Hajnalka megállította a hintát és felvette a tölgyfalevelet. Szájához emelte és ráfújt. A falevelet felrepítette a szellő, vitte pergette. Hajnalka hosszasan figyelte az útját. Látta, hogy a feszáll a tölgyfa ágára, és pár pillanat múlva, onnan lábát lógatva integet egy fiú.
– Üdvözöllek testvérkém, gyorsan ugorj le az ágról!
– Megkérhetlek? Vegyél le!
Hajnalka odalépett és leemelte a kisfiút.
– Csodásan festesz ebben a ruhában. Már tudom is, hogy mi lesz itt a földön a neved. Barnabás.
– Miért Barnabás?
– Egyszerűen azért, mert minden barna rajtad, csak a kalapod és papucsod zöld. Most pedig munkára fel!
Hajnalka és Barnabás közelebb mentek a házhoz. Az udvaron tekergette a derekát egy macska, a kutyaólból barátságosan szalad eléjük egy komondor.
– Már vártunk bennetek. Hol késtetek ennyit?
– Tudod, nem mi szabjuk meg, hogy mikor és hova érkezünk.
– Az igaz, most be foglak benneteket jelenteni. A többi a ti dolgotok. Egyet ígérhetek, hogy segíteni fogok.
A komondor ugatása kicsalogatta az erdészt a házból.
– Mit akarsz, mi az a fontos, ami nem tűr halasztást?
– Vendégeket hoztam- vakkantott a komondor.
Az erdész előtt állt egy kislány fehér ruhában, hajában a százszorszéppel és egy kisfiú, zöld kalappal a fején.
– Hol vannak, a szülitek? Eltévedtetek, kik vagytok? Hogy kerültök ide?
– Nem tévedtünk el. A kislányához küldtek bennünket.
– Flórához? Kik küldtek benneteket? Nem értek semmit-bizonytalanodott el az apa.
– Nem baj, ha eljön az idő mindent meg fog érteni- közölte Hajnalka.
– Addig?
– Addig bíznia kell bennünk.
– Álmodom, vagy ébren vagyok?- kérdezte az apa.
– Ébren, nagyon is ébren- felelte a két kis vendég.
Apa magához ölelte a gyerekeket és bevezette a házba. A szomszéd szobából egyre közelebb hallatszott egy különleges hang. Anyuka maga előtt tolta a kerekesszéket, benne ült a kislánya. A gyerekek láttán a meglepetéstől nem tudott szóhoz jutni. Barnabás és Hajnalka a szemükkel intettek egymásnak és emberi fülnek hallhatatlanul kezdtek beszélgetni.
– Erről a kislányról van szó. Tényleg nagyon szomorú és sápadt.
– Olyan, mint a lenyugvó Hold. Sokszor láttam álomországban. Mindig sír, amikor az édesanyja nem látja.
– Megpróbáljuk teljesíteni a küldetésünk.
– Mi lesz vele, ha nem fog sikerülni?
– Arra ne is gondolj. Sikerülnie kell és kész.
– Arról a kislány fog dönteni nem mi!
– Nincs igazad, hárman fogunk róla dönteni! Meg kell nevetetnünk. Ki kell csalogatnunk a rétre, a patakhoz és az erdőbe.
– Reménykedjünk.
Apa az asztal mellé ültette a vendégeket.
– Köszönjük a szíves fogadtatást. Hajnalka vagyok, én pedig Barnabás- mutatkoztak be. Ugye te vagy Flóra?
– Igen. Csak…
– Légy szíves felejts el azt a szót, hogy csak. Különben mond jól aludtál?- kérdezte Barnabás.
– Jól, bár az igazság szerint az éjszaka különös álmom volt.
– Mi volt benne különös?
– Álomországban jártam. Mindent tudtak rólam.
– Flóra, kérünk, ne lepődj meg azon, amit mondunk, mi is mindent tudunk rólad és mi hozzád jöttünk.
– Hozzám? Ez hihetetlen, mert engem anyán és apán kívül senki sem ismer.
– Tévedsz. Mi nagyon is jól ismerünk.
– Honnan?
– Nem árulhatjuk el. Neked kell megfejtened.
– Titkokat rejtetek?
– Nincs semmilyen titkunk, reméljük, hogy rájössz, hogy kik vagyunk.
– Örülők hogy itt vagytok, az Isten hozott nálunk barátaim.
Flóra maga hajtotta a kerekesszéket a két gyerek mellé ült. Egyszeriben megváltozott a szobában a levegő. Flóra mosolygott és kék szemében megcsillant a gyógyulás reményének a sugara, amire a szülei nagyon, de nagyon régóta vártak. Szikrázóan sütött be az ablakon a Nap. Kint megszólalt a pacsirta. Éneke végig szalad az erdőn.
Délelőtt a három gyerek a hintázni ment. Hajnalka kisegítette Flórát a tolószékből és felültette a hintára.
– Félek- szólalt meg Flóra,
– Küld el a félelmedet a széllel. Repüljön messze, és soha vissza se térjen a lelkedbe.
– Azt hogy lehet?
– Hunyd be a szemed és enged el magad. Mi vigyázunk rád.
Barnabás először óvatosan lendítette meg, majd egyre magasabbra repítette a hintát. Egy kis idő múlva rózsaszín szint festett Flóra arcára a Nap, a szája szögletében pedig ott lapult egy parányi mosoly. A hinta le és felszállt, Flóra arcáról eltűnt a szomorúság. Barnabás és Hajnalka együtt nevetett Flórával.
A játékukat a déli harangszó szakította félbe. Flóra édesanyja behívta a gyerekeket ebédelni. Hajnalka és Barnabás most is maguk mellé ültették Flórát.
– Fogd meg a kanalat és próbáld egyedül a szádhoz vinni – kérte Hajnalka.
Flóra esetlen mozdulattal a kanál után nyúlt. Először kiesett a kezéből. Hajnalka visszaadta.
– Próbáld újra!
Édesanya odalépett és megszokott mozdulattal Flóra szája felé vitte a kanalat.
– Nem hiszem, hogy menni fog- jegyezte meg szomorúan.
– Megpróbálom anya- szólt Flóra.
A kanál engedelmeskedett. Egyenesen Flóra szájához ért. Egyetlen csepp étel sem folyt mellé. Barnabás mosolygott, jól tudta, hogy Flóra elűzte a tehetetlenséget. Felcsillant egy újabb reménysugár. Flóra egyedül is fog tudni enni.
Eljött a délutáni alvás ideje. Flóra álomba merült. Barnabás és Hajnalka mellé ültek az ágyon. Vigyázták, hogy nyugodtan teljen el a két óra, mit Flóra álomországban tölt. Délután kitolták újra Flórát az udvarra. A Komondor velük tartott. Kiértek a patakhoz. Hajnalka megmutatta Flórának a tükröt, amibe mindenki csodákat láthat. Feltéve, ha meg szeretné nézni. Flóra szeme előtt lubickoltak a kishalak, felreppentek a szitakötők, az egymással kergetőztek a vízipókok. S a patak partján, a nádon ringatózó színes tollú madár. Flóra nézte az ismeretlen világot. Melegség öntötte el. A megfagyott lelke kezdett életre kelni. Hagyta, hogy cirógassa langyos szellő és melengesse a nap sugara. Hajnalka és Barnabás nem sietett sehova. Nekik a küldetésük részét jelentette ez a délután is.
Másnap egy kicsit beljebb mentek a patakon túl az erdőbe. A kis liget, ahol Hajnalka földet ért már várta őket, tele volt szórva a fű virággal. A kék harangvirág csilingelt, a százszorszépek táncra keltek. A búzavirág és a pipacs a ringatózó búzatábla széléről integetett Flóra felé.
– Itt sátrat készítünk – jelentette ki Hajnalka.
S abban a pillanatban a bárányfelhőkből selyemszálak hulltak alá. Barnabás összeszedte őket és egyenként fonni kezdte. Az sárga szállak közé kerültek a százszorszépek, és a gyöngyvirágok, az ezüst szálak közé sorra siettek a kék erdei virágok, élükön a harangvirággal. Az arany szállak magukhoz csalogatták a fejét lehajtó búzakalászt, a pipacsot, a kamillát és a búzavirágot. A fa ágai egyenként hajoltak meg Barnabás előtt, hogy felakaszthassa az ágaira a fonatokat, a beszűrődő napfény fátylakká fonta össze őket. A nagy fa alja megtelt színesnél színesebb falevelekkel. Mire Hajnalka körbepillantott már ott volt előtte a természet ajándéka egy varázslatos sátor. Flóra a kerekesszékből le sem vette a barátiról a szemét. Olyan volt az elé táruló kép, mintha Álomországban járna. A fa törzse mellet lévő levelekből készült ágy puhaságával hívta magához Flórát.
– Azt hiszem, minden készen van- szólalt meg Hajnalka.
– Nekem még valami hiányzik- nézett körbe Barnabás.
S egy igen kicsinyke kis érből csordogálni kezdett a forrás. Lassan szaladt alá a fátylak alatt.
– Flóra mos rajtad a sor- szólt Hajnalka.
– Mit kellene tennem?
– Felállni a székből és leheverednek a falevelekre.
– Felállni? Egyedül? Az nekem nem megy!
– Gondolj a kanálra, próbáld meg. Segíteni fogunk.
Barnabás odalépett a kerekesszékhez és leemelte Flóra lábait a lábtartóról. Kiegyenesítette a kislány derekát. Hajnalkával megfogták a kezét. Óvatosan felállították. Egy kicsit vártak, amíg Flóra az egyensúlyát megtalálta, majd ütemesen lépkedetni kezdtek vele. Egy, kettő, három… Flóra megingott, nem akarták elbírni a lábai.
– Menni fog, erős vagy- biztatta Hajnalka.
Újra számolni kezdtek, mire a tízig eljutottak Flóra ott állta a falevelekből készített ágy szélén, a hátát nyugodtan neki támasztotta fatörzséhez, amire a hangyák mohából készítettek párnát.
– Néz körül Flóra- szólalt meg Hajnalka.
– Minden nagyon szép. Bár egyenként megérinthetném a függönyöket.
– Majd holnap, mára ennyi is elég, hogy elhagytad a székedet. Légy türelmes.
– Eddig is az voltam.
– Igen eddig is türelemmel viselted a sorsod. Mától rajtad múlik, hogy változtassál rajta. Most pihenjél, hallgasd az erdő zenéjét. Hallod a madarak énekét a szellő zúgását, a forrás lassú csobogását?
– Igen. Mondjátok, ugye nem álmodom?
– Nem álmodsz, hunyd le a szemed. Mi veled vagyunk, segíteni szeretnénk, hogy ne légy a kerekesszék rabja.
Flóra behunyta a szemét és átszellemül arccal a fa ágai közt átsütő napsugarak felé fordította. Boldog volt. Ahogy haza értek mesélt az átélt élményről, amit a barátaitól kapott. Édesanyja kíváncsi volt a varázsra. Titokban felkereste a sátrat. Álomország egy kis szigete volt előtte. Nézte és elkezdtek hullani a könnyei. Hányszor látta álmában, hogy Flóra szaladgál és lengeti a tündérek által font függönyöket, a lába alatt repkednek a színes falevelek. Kitárt karjával figyeli a napsugarakat. A szemét hosszan a behunyja majd, énekelni kezd a madarakkal. Boldogan szalad fel és alá, hangosan kacag. A kerekesszéket egy szempillantás alatt felkapja a szél és repíti olyan messzire, hogy soha el se érjék. Lassan bandukolt hazafelé, félt, nehogy eltűnjön előle a varázs. Alig ért be a házba a férje rákérdezett.
– Megfejtetted a titkot.
– Igen. Hajnalka és Barnabás tényleg Flórához jöttek. A maguk építette ajándék Flórának szól, csak ki kell nyítani hozzá a szívét, hogy befogadhassa.
– Mi az ajándék?
– Azt a kislányunknak kell megfejteni, ha rájön, akkor nagyon boldog lesz.
– S addig?
– Addig várunk türelmesen. Már tudom, hogy egy nap mi dolgunk lesz, hogy Hajnalka és Barnabás helyébe lépjük. Ők olyan váratlanul fognak távozni, ahogy megérkeztek.
Éjszaka apának is különös álma volt. Három gyerekkel játszottak kint a patak partján. Egymásnak dobálták a pettyes labdát, ami néha nagyon, de nagyon messzire szállt, majd hirtelen lesett a földre és eltűnt a virágok között. Flóra nézte, de mozdulatlan maradt. A szeméből folytak a könnyek, nem zokogott, hanem mosolyogva megjegyezte. – Haza mentek. Flórával és a feleségével álltak a hegy tetején. Mellettük az üres kerekesszék. Flóra egy kicsit megmozdította és a szék zörögve indult el a sziklafalon. Mire léért darabokra tört. Nincs rá szükségem- mondta Flóra. Megfogták egymás kezét és elindultak az erdei ház felé.
Anya a hajnal első sugarával ébredt fel. Benézett a három alvó gyerekre. Flóra nyugodtan aludt. Barnabás és Hajnalka titokzatos mosollyal köszöntötték.
– Jó reggelt.
– Jó reggelt. Köszönöm, hogy itt vagytok velünk.
– Szívesen, de, meg kell mondanunk, hogy nem maradhatunk itt örökre.
– Már rájöttem, hogy kik vagytok. Tudnotok kell, ha elmentek a szívünkben mind a ketten örökre velünk maradtok. A szeretetetek hatalmas és erős. Visszaadta Flóra hitét. Újra mosolyog, s talán eljön az idő, hogy kacagni is hallom.
– Türelem, még mellette maradunk, még nem végeztünk.
S ahogy fogytak Hajnalka és Barnabás napjai a földön, Flóra egyre erősebb lett. Próbálta maga előtt tolni a kerekesszéket, majd elengedte. Egyre hosszabb utat tett meg a szék nélkül. A sátor színes függönyeit megérintette, lengette akár a tavaszi szellő. Minden megváltozott Flóra körül. A szeretet, a türelem és a gyógyulni akarás győzött. S egyik nap délután Flóra kitárta a karját és behunyt szemmel forgott a függönyök között. A kerekesszék elhagyottan állt a sátor szélében. Hajnalka és Barnabás is boldog volt. Küldetésüket teljesítették. Hárman egymás kezét fogva Flóra új életet kezdhetett. Még egy kis ideig vigyázták Flóra lépteit, majd a következő holdtöltével és a vele érkező széllel a küldetésüknek vége lett. Vissza kellett térniük. Hajnalka magával vitt egy százszorszépet Barnabás a tölgyfalevélre véste a madarak énekének a dallamát. A hajnali napsugárral üzentek Flórának, hogy soha se hagyja el a remény, álomországban bármikor újra találkozhatnak.