Volt egyszer…

Volt egyszer…

Volt egyszer egy régi világ, tán nem is olyan régen, mégis mintha annyi idő telt volna el azóta. Gondolatban mindig visszautazok oda, főleg mikor a mindennapok gondjai a vállamra nehezednek.

Volt egyszer egy gyermekkor. Egy szülői ház, az udvara, ahol az éti csigákkal ismerkedtem totyogós koromban, ahol megtanultam biciklizni, békát találtam a nagy kő alatt, ahol összegyűjtöttem az öreg diófa alól a diót, és fürtönként ettem a félsavanyú szőlőt, a távolból a sziklákon napozó gyíkokat figyelve. Volt egyszer egy nagyszülői ház, egy keverék kutya, a vasárnapi húsleves cérnametélttel, a savanyú ribizli, az óriás feketeszeder bokor, a kendermagos tyúk helyett „köménymagos tyúk”, mert nem tudtam kimondani rendesen, a tojások, amin a tyúkok kotlottak, az óriás keresztespókok a tyúkólak sarkában, a kaszáspókok pedig a fürdőszobában, ami ha hozzáértem, körbe-körbe forgott. Télen a nagy cserépkályha amibe a papa könyékig benyúlt, de nem égett meg a keze. Egyszer volt egy nagy Szőlőprés amelyre méhek s darazsak hada jött, mert a papa maga csinálta a bort. A nyári majálisok, a vattacukrok, amelyek folyton az arcunkba ragadtak, és mindenünk ragadt, a kezeinket a fűbe töröltünk, a pónilovaglás, a felfújt légvárak és csúzdák, a csokis popcorn illata, a Kleofás Piros kakas nyalóka, vagy télifagyi. Egy óvoda az utca végén, aminek az udvara belenyúlott az erdőbe, és a legtöbb időt a szabadban töltöttük, versenyeztünk, hogy ki tudja gyorsabban hajtani a „mókuskereket”, mikor minden tízóraira és uzsonnára alma járt, aminek a csutkáját titokba elástuk az udvaron, hogy legyen saját almafánk. Egy általános iskola, ahol megismerkedtünk az ÁBC betűivel és a számok seregével, ahol a fogócska, az amerikai foci, a foci mindennapos volt, telefonunk nem volt, de volt helyette életünk. Volt egyszer egy nyári tábor, egy nagy tábortűz, ami melegítette az arcunkat, és a kezeinket, ami körül ülve énekeltünk és nevettünk, nem volt hangfal, de volt helyette gitár, nem is egy! Volt egyszer egy vonat amin a táborból hazafelé szívből énekeltünk, és senki nem szólt ránk, csak mosolyogtak. Volt egy templom, ahova minden hétfőn áhítatra jártunk, hogy köszöntsük a hetet s együtt imádkozzunk, és énekeljünk, ez a Templom volt az otthonunk karácsonykor, és húsvétkor is, különböző ünnepeken, Március 15.-én.Volt egyszer egy termálfürdő, ahol a négy lételem közül az egyiket megtanultuk legyőzni, a vizet, és megtanultunk együtt élni vele, úszni tanultunk heti kétszer. Volt egyszer egy gimnázium, amiben testnevelés óra volt, ahol kötelet másztunk és a távolugrást gyakoroltunk, mindenkinek homok ment a cipőjébe, s aminek a kinti focipályáját többször is körbe kellett futnunk, amit eléggé nem szerettünk, ha elfordult a tanár, sétáltunk. Volt egyszer egy temetés, amin ott volt az osztályom és az osztályfőnököm. Az én anyukám ment el, örökre. Egy fehérorgonacsokor, amit akkor adtam neki, utoljára. Volt egyszer egy nap, amin elbúcsúztunk egymástól, és mindenki elindult a maga útján.8 év után mindenki más útra tért közülünk, az osztályunk elballagott. Éppen 10 éve történt. Volt egyszer egy álom, az én álmom, hogy ápoló legyek, az álmok valóra válnak, sikerült, az vagyok. Volt egyszer egy nap mikor a gyilkos kór árnyékába volt az első párom, a kór neve: Daganat.Ezután kérdéses volt hogy lehet e még valaha családja, de nyert, és most a második gyermek apukája lesz, és boldog családja van. Volt egyszer egy nyár, amikor biciklivel és a 6 éves kutyámmal felkerekedve a hatalmas bodzafürtöket gyűjtöttem, később csatlakozott a gyermekkori barátom is, aki a bodzáért kapott pénznek a ráeső részét nekem ajándékozta, mert nekünk nagyobb szükségünk volt rá. Volt egyszer egy vallomás, amire évekig vártam, s megkaptam ettől a személytől, boldogok voltunk, de aztán csak a távolból szerettük egymást, fiatalok voltunk, egy csók sem csattant el köztünk. Volt egyszer egy országút, ami Németországba vezetett, mert apa megismerkedett egy német hölggyel, így itt kezdtem el igazán a szakmai pályafutásmat. Egy magyar étterem a németországi Langenben, ahol megismertem a mostani páromat. Volt egy otthon amiben sérült emberek laktak, ahol hallásból megtanultam németül, ahonnan 4 év után a városi kórházba nyertem felvételt. Volt egyszer egy gyilkos Akut betegség, aki majdnem elvette tőlem azt az embert akit szeretek, és már 5 éve együtt vagyunk, a betegség neve: Tüdőembólia. De nyertünk, és életben maradt. Volt egyszer egy múlt amikor mindenkinek láttam az arcát, amikor még minden nyitva volt. Amikor szabadnak éreztem magam. Egyszer volt egy boldogabb, gondtalanabb élet. Egyszer. Volt.

2021.05.04. Ober-Ramstadt Németország