Mottó:
„Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt!
Ölelj át, a világ épphogy életre kelt!
Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred, még ha össze is gyűrte az ágy,
alakul még az igazi kép,
nézni szeretném a színek, meg a fény
hogyan fonnak Rád ma új ruhát!”
(Charlie: Az légy, aki vagy)
Reggel hét óra. Rád gondolok, Cseppecske. Nálad most csörög az óra. Halkan, finoman. Olyan finoman, amennyire csak tud. Olyan finoman, amilyen Te vagy. Amint meghallod, pislogni kezdesz. Egyre sűrűbben. Lenyomod a csörgőjét. Ébredezel. Megsúrolod a szemedet. Majd tágra nyitod azt. Szép nagy, csokoládébarna szemed vannak. Csodás.
Vidáman kelsz föl az ágyból. Sejtem, hogy mire gondolsz. Rám. Én is Rád gondolok most, Cseppecske. Mosolyod lenyűgöző. Úgy viselkedsz, mintha ott lennék Melletted. Veled. Ott is vagyok. Gondolatban. Lélekben… Arcod ragyog. Mint a felkelő nap.
A fürdőbe mész. A természet szólít. Miután végzel, szembenézel önmagaddal. A tükörben. Kezeddel elrendezed a hajad. Beletúrsz, felemeled, megrázogatod, végül elengeded. Néhányszor megismétled ezt a mozdulatot.
Megengeded a csapot. Mosakodni kezdesz. A csordogáló víz hangja, zaja jólesően hat érzékeidre. Megmosod a kezed. Majd összeteszed és megtöltöd vízzel a két tenyered. Egy darabig nézed a friss, hűvös vizet. Az éltető vizet. Mintha gondolkodnál. Vajon min?… Amikor a víz túlcsordul, észbe kapsz. Sebtében megmosod az arcod. Aztán a fogad. Akkora mosolyt varázsolsz arcodra, mintha engem látnál a tükörben. Bizonyára engem is látsz…
Újra szembe nézel önmagaddal. Újra a tükörben. Közben törülközöl. Szemed ragyog. Belenézel a lelkedbe. A tiszta, ártatlan, kisgyermek lelkedbe. Amelyik most ébredezik. Amelyik új csodákra vár. Új csodákra. Ezen az új napon.
Visszamész a szobába. Azért, hogy átöltözz. Leveted magadról a tarka, kockás pizsamát. Előbb a felsőt. A szekrényhez lépsz. A nagy tükörbe szembenézel önmagaddal. Újra. Már harmadszorra. Megnézed gyönyörű, formás alma-kebled. Most nem simogatod. Csak nézed. Szinte tökéletes. Majd felveszed a tornainget és a blúzt. Most a nadrág következik. Csúszik lefelé a lábszáradon. A tükörben gyönyörködsz nagy, barna bundás Mókuskádban. Csábít, hogy megsimogasd. Most nem, majd este, lefekvéskor – mondod hangosan, mintegy magadnak. Felhúzod a narancssárga bugyit, a vastag zoknit, a bélelt nadrágot.
Újra a tükörbe nézel. Kész vagy. Egy új napra. Egy új kihívásra. Szemed csillog. Mint sötétedő égen az Esthajnalcsillag. Arcod ragyog. Mint keleti horizonton a felkelő nap. Mosolyod gyönyörű. Mint kisgyermeké. Aki rácsodálkozik a világra. Minden nap. Minden percben.
Szép jó reggelt kívánok Neked, Cseppecske! Szép jó reggelt, Szívem Szép Szerelme!
Dávid László,
Marosvásárhely,
2013. március. 14.