Gólya a háztetőn

Ötéves voltam, s körülöttem már minden gyereknek volt testvére, csak nekem nem. Az udvar másik házában lakó gyerekeknek több is. Őket irigyeltem a legjobban. Igaz, lány egy sem akadt köztük, de akkor is sokan voltak, míg én csak egyedül. Ráadásul az idősebb fiúk gyakran megkeserítették az életemet. A kisebbekkel is kiszúrtak, hát még ha az a kisgyerek lány merészelt lenni.
Így aztán többnyire magamban játszottam és örültem, ha békén hagynak. Attól mindig féltem, hogy lerombolják a homokváramat, amit olyan nagy gonddal építgettem. Igazán csak akkor nyugodtam meg, ha a fiúkat elvitték valahová és csak este jöttek haza. Ekkor enyém volt a homokozó, azt csinál-hattam, amit akartam, és senkitől sem kellett tartanom. Sajnos csak ritkán lehettem ilyen felhőtlenül boldog. De azért nem adtam meg magam. Akkor is odamentem játszani, ha a nagyobb gyerekek ott randalíroztak.
Egy alkalommal elmerülten formázgattam a homoktortákat, amikor az udvaron, egyenes sorban az épülettel szemben felsorakozott szinte az egész ház népe. Álltak és bámultak felfelé. A többi gyerek ott hagyott csapot-papot és rohantak a felnőttekhez. A hangok eljutottak hozzám, de nem tudtam mit néznek, és magamtól nem mertem odamenni, pedig már az összes gyerek ott volt.
Végül anyukám szaladt hozzám és hívott nagy lelkendezve: „Gyere, Zsuzsika, gólyamadár van a háztetőn!” Erre már lecsaptam a kislapátot és anyukám védőszárnyai alatt áhítattal bámultam, mit bámultam, csodáltam a hatalmas, gyönyörű gólyát. Ő rezzenéstelenül, méltóságteljesen álldogált a háztető gerincén és esze ágában sem volt elrepülni.
Valami nagyon megsajdult a szívemben. Lehet, hogy a csőrében éppen van egy kisbaba? És ha nincs, mi lenne, ha elszállna és hozna egyet. Kinyújtanám a kezemet és idetenné a babát a karomba. Nekem adná, mert egyedül nekem nincs testvérem. De mi van akkor, ha más is szeretne még kisbabát? Jószívűen arra gondoltam, hogy a gólya hozzon mindenkinek egyet. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy mindenkinek az a leghőbb vágya, hogy kapjon még egy kisbabát, de nekem hozzon a legtöbbet. Három babát biztosan elbírok, aztán majd anyukám segít őket felcipelni a lakásba. És akkor nekem is lesz kivel játszani.
Nos, a gólya nem hozott kisbabát sem akkor, sem később, sohasem, hiába vágytam rá. A szívfájdító érzésre és bánatra azonban, amikor szárnyait kiterjesztve elröpült, és nem tért vissza csőrében egy pólyás babával, máig emlékszem.

“Gólya a háztetőn” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Rita!

    Köszönöm, hogy elmesélted a saját történetedet. Pontosan értem a lelkedben lejátszódó folyamatot, a boldog felismerést: milyen jó, hogy van testvéred.
    Én is ezt szerettem volna, erre vágytam, de sajnos nem teljesült.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Kedves Éva!

    Örülök, hogy ebben a kissé szomorkás történetben a derű szikrái is felvillantak. Köszönöm, hogy észrevetted.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  3. Kedves Zsuzsa!

    Én meg egyedüli gyermek szerettem volna lenni, de hála Istennek született egy testvérem, ráadásul egy kisfiú, akinek még kevésbé örültem, de ahogy édesanyám mondta: “meglátod kislányom, hogy ha mi már nem leszünk, milyen jó, hogy van testvéred”, így alakult. Sajnos ők – a szüleink már valóban rég óta nincsenek velünk, de a testvéremre mindenben számíthatok. Neki nem kell mesélni a szüleimről, hiszen azok az ő szülei is voltak, a gyermekkori emlékekről, hiszen azok is közösek, a fiatalságunkról, hiszen együtt éltük át. Nagy kincs a testvérem. Hálás vagyok érte a szüleimnek. Jó, hogy vannak gyermekeim, unokáim, de a testvérem is igazi kincs, remélem, hogy egész életem során örülhetek a létének.

    Szeretettel: Rita🌹

  4. Nagyon aranyos ez a történet, kedves Zsuzsa. “Három babát biztosan elbírok, aztán majd anyukám segít őket felcipelni a lakásba.” Ezen a mondaton hangosan felnevettem. Milyen kedves a gyermeki naivitás! Tetszett a történeted, örülök, hogy olvashattam. Szeretettel Éva

Szólj hozzá!