Az utolsó beteg
Péntek este volt, a fogászati rendelés hétig tartott. A férfi, akinek Dr. Pálfalvi Péter a gyökértömését készítette, hatra volt berendelve. Aznap ő volt az utolsó és az orvos titkon remélte, hogy utána már nem esik be senki.
Péter fáradtnak és elhasználtnak érezte magát, már semmi másra nem vágyott, csak hazamenni, letusolni, bekapni pár falatot, inni egy-két sört, aztán elfeküdni a díványon és nézni valami jó filmet.
Hosszú volt ez a hét, kimerültem, már mindenhol véres mull-lapokat meg moláris fogókat vízionálok – gondolta. – Ez a temérdek komplikált foghúzás és vésés. Nem baj, holnap már szombat, legalább kipihenhetem magam.
A gyökértöméssel gyorsan haladt, bár most asszisztencia nélkül dolgozott. Marikának dolga akadt, az egyik gyereket kellett vinni valahova, így négykor elment. Nem jegyezte meg hova mentek, annyi dolga volt, és az igazat megvallva, nem is nagyon érdekelte. Neki nem volt családja, egyedül, magányosan élt, ezek a dolgok teljesen hidegen hagyták.
Azért picit bosszantotta, hogy a nő lelépett, de túltette magát rajta, máskor is előfordult már, és asszisztencia nélkül is elboldogult.
Az kövérkés férfi halkan, egyenletesen szuszogott, miközben Péter elkészült a töméssel.
– Így ni, most finoman harapjon rá! Hogy érzi? Nem magas?
– Ná-ám – hangzott pöszén a válasz.
Péter hozzászokott, hogy a betegek kitamponált szájjal furcsán artikulálnak.
– Úgy látom picit még az… Szedek le belőle.
– Aaa…
Rövid ideig csak a turbinás fúró halk sivitását lehetett hallani, majd Péter hátrébb lépett, és elégedetten szemlélte a munkáját. Tökéletes, mint mindig! Kivette a rolnikat a beteg szájából, majd lesegítette róla a kötényt, és bíztatóan rámosolygott.
– Öblíthet! Készen vagyunk!
Amíg a beteg kikászálódott a székből, megírta a számlát.
– Köszönöm doktor úr. Mivel tartozok?
– Tizenötezer lesz.
– Tud húszezresből visszaadni?
– Hogyne.
Miután a beteg fizetett, Dr. Pálfalvi az ajtóig kísérte a szemmel láthatóan megkönnyebbült beteget, majd még kötelességtudóan utána szólt.
– Egy óráig még ne rágjon rajta, és ha bármi gond lenne, csak jöjjön vissza nyugodtan.
A beteg köszönt, és távozott. Az orvos arcáról lassan leolvadt az obligát szolgálati mosoly. Kint már sötét volt, a teliholdat méla felhők takarták és hideg, kellemetlen eső szemerkélt. Mint mindenki, ő is utálta ezt a csúf november végi időt. Másrészt örömmel konstatálta, hogy a váróterem szinte kong az ürességtől.
– Már csak egy fél óra – sóhajtott fel.
Pont ahogy ezt kimondta, rozsdás nyikorgással kinyílt a bejárati ajtó. Hideg léghuzat csapott be.
– Jó napot! – köszönt az idegen. – Van még rendelés?
– Igen, ilyenkor hétig vagyunk – válaszolt Péter, és igyekezett, hogy a hangja ne árulja el mélységes csalódottságát. – Dr. Pálfalvi Péter vagyok. Üdvözlöm, miben segíthetek?
Lopva végigmérte a beteget. Magas, vékony, feltűnően sápadt, idősebb férfi. Erős sasorr, beesett arc, kopasz fej. Sötét, mélyen ülő szemek. Elegáns, fekete szövetkabát, és kalap. Régimódi esernyő, amiről a padlóra csöpögött a víz.
– Nagy Imre vagyok – mutatkozott be. – Pár napja fájdogál az egyik szemfogam. Főleg esténként tör rám, nagyon kellemetlen. Talán begyulladhatott… Megnézné?
– Természetesen! Fáradjon be. Járt már nálunk máskor is?
– Még nem. Erre volt dolgom, és megláttam kint a táblát.
– Értem, oda a fogasra felteheti a kabátját. Foglaljon helyet!
A férfi engedelmesen a fogasra tette a ruháit, aztán beült a székbe. Az orvosnak feltűnt, hogy korához képest milyen fürgén mozog. Dr. Pálfalvi ráterítette a kötényt, beállította a fogászati széket, majd bekapcsolta a lámpát.
– Kérem, nyissa ki a száját!
A beteg szót fogadott.
Péter meglepődött, mert először úgy tűnt, hogy egy porcelán fogsort lát, de aztán rá kellett jönnie, hogy ezek a beteg saját fogai. Micsoda tökéletes, hófehér fogak, ebben a korban… Hihetetlen!
– Melyik szemfog fáj?
– A bal felső.
Péter hirtelen megszédült, ahogy megcsapta a páciens szájából előtörő dögletes lehelet. Hamarjában nem is emlékezett rá, hol érezte már ezt a szagot. A szondával finoman megkocogtatta a bal felső hármast.
– Áú!
– Érzékeny?
A férfi savanyú ábrázattal bólintott.
– Érdekes… Akárhogy nézem, nem látok rajta szuvasodást vagy repedést.
Ahogy a fogat vizsgálgatta, Péternek eszébe jutott hol érezte már ez a szagot. Temetőkben, esőzések után jellegzetes, talán a rothadó virágok illata, ahogy összekeveredik a friss földdel és még valami. Micsoda hosszú agyarszerű szemfogai vannak – gondolta elképedve – Az előbb ez valahogy fel se tűnt. Libabőrös lett.
– Nem látok semmit, külsőleg minden rendben, de talán egy röntgen után okosabbak leszünk.
– Köszönöm doktor úr, de nem lesz röntgen!
– Tessék?
A beteg, egyik hullaszerűen sápadt, májfoltos kezével végigsimított tarkopasz fején, és az orvosra villantotta ragadozó mosolyát.
– Csak azt mondtam, nem lesz rá szükség.
Dr. Pálfalvi döbbenten meredt a betegére… Miért mondja ezt ilyen határozottan, és… és egyáltalán miért van ennek az ipsének ilyen hosszú, retkes, fekete körme?!
Amíg ezen tűnődött, váratlanul, mintegy vezényszóra elment az áram. Nyugtalanító sötét ölelte körül őket, csak az eső verte vészjósló kopogással az ablakot és csapzott varjak rikoltoztak gonosz károgással a szemközti fán.
Péter észrevette, hogy a beteg szeme a sötétben vörös fényben izzik. Páni félelem tört rá. Ordítani akart, elszaladni, de valami furcsa, megmagyarázhatatlan erő megbénította. Azok a pokolbéli vérvörös szemek, mint amikor a kígyó bűvöli az áldozatát. Szorosan becsukta a szemét. Az idegeim… Össze kell szednem magam…
A beteg megszólalt. Hangja nyugodtan és udvariasan csengett. Péter tudta, érezte, hogy betege már kiszállt a székből és most előtte áll, föléje tornyosul. Már megint ez a dögletes szájszag… Alvadt vér?
– Nyugodjon meg doktor úr. Ígérem, nem fog fájni… csak két pici szúrás a nyakán…
Az idegen hangja még egy darabig ott vibrált a szerencsétlen fogorvos elméjében, miközben görcsösen kapálózott és rángatózott, de aztán lassan elolvadt a világ…
*
A kibelezett és megcsonkított idős férfi holttestét csak hétfőn fedezték fel a rendőrök. A rendelő padlóján, a fogászati szék mellett feküdt, sötét, terebélyes vértócsában.
Szörnyű látványt nyújtott, mivel a férfit egyszerűen széttépték. Bal karja és lábfeje leszakítva, nyaka szétroncsolva, viaszszínű arcán mély karmolás nyomok, sötét ruhája cafatokban, a belső szerveit brutálisan kitépték.
A tetem körül hatalmas, véres lábnyomok sorakoztak. Valamilyen állattól származhattak, talán egy nagytestű kutyától vagy farkastól – vélte az egyik nyomozó. Ezt a feltételezést látszott alátámasztani az is, hogy az elhunyt keze között durva, fekete szőrcsomókat találtak.
A fogorvos, Dr. Pálfalvi Péter a kihallgatáskor az állította, fogalma sincs mi történhetett. Saját elmondása szerint pénteken, fél órával a zárás előtt, az utolsó beteg távozása után hazament, mivel eléggé rosszul érezte magát. Erős, migrénszerű fejfájás kínozta, valószínűleg a hidegfront és a telihold miatt.
Gratulálok a nyereményhez!
Gratulálok a nyereményhez!
Gratulálok a nyereményhez.
Szeretettel: Rita🌸
Nagyon jóóóó! Stílusában, tartalmában tökéletes. Gratulálok!
Jó lenne tudni, mi történt? Magdolna
Remek írás. Nem nélkülözi a műfaj sajátosságaiból adódóan elvárt meghökkentő befejezést, de még csavar egyet rajta. Igazán szellemes, bravúros történet.
Szeretettel:
Zsuzsa
Jó, mint mindig !!
Tetszett !!
Köszi az élményt….😄😎🙌
Köszönöm 🙂
Húúú ez nagyon jó volt. Szeretem az ilyen horrorisztikus írásokat… olvasni is írni is.. Gratulálok, Fgy