Hulló levelek: Kilencedik történet: Békesség

Arcomat simogatja a búcsúzó nyár. Fáradt virágok búsan lehajtják fejüket. Hullanak, hullanak a megsárgult levelek. Ősz zenéjére kinyílnak az iskolakapuk. Egy művészeti iskola, komoly feladatot adott tanítványainak: Fessék le a Békességet!
Vince egyik kiváló növendék, otthon rögtön ecsetet ragadott.
– Hogy is fessem le a Békességet?
Festeni kezdett egy hintaszékben kötögető, megfáradt nagymamát, kit körülöleltek a nehéz évek.
– Óh, ez az Élet rendje! Ez nem békesség!
Festeni kezdett egy tengert, melynek vizét nem fodrozza kicsiny szellő sem.
– Ez így túl egyszerű! – gondolta.
A tengerre most egy ladikot festett egy szürke alakkal. Nézte, nézte a művét Vince, aztán így szólt:
– Hát ez nem Békesség! Ez csak a nagy unalom!
Új vásznat vett elő. Állványára tette s gondolkodni kezdett. Mi lehet az a Békesség? Ecsetével most egy szunyókáló cicát varázsolt. Szép lett a kép, szinte hallani lehetett a kis macska szuszogását.
– Ez lenne a Békesség? Ez csak lustaság!
Mérgesen lekapta a festményét az állványról. Este lett. A Hold már bekukucskált az ablakon. Kigyúltak az égbolt lámpásai.
– Fessem ezt le? Hold és csillagok? No, de hát ez nem Békesség. Ez egy napszak, ez egy szokásos este.
Álomra hajtotta fejét. Éjszaka sokat forgolódott. Folyton azt mondogatta: Békesség, békesség! Felhők hátán bújócskázott és lovagolt a Hold. Aztán az éjszaka fátyla lassan szertefoszlott. A hajnal kertjében nyiladozott a Nap tündöklő rózsája. Vince kissé fáradtan ébredt, de megfogadta, hogy ma minden áron elkészíti a festményt. Még két nap s be kell adni az iskolába a képet. Színes palettájából csodás tarka csokrot festett. Szép lett, sőt csodálatos lett, szinte érezni lehetett a rózsák illatát.
– Ez békesség? Ez inkább csak szépség, hiúság.
Levette a festményt az állványról, mely szíveket megérintően szép volt.
– Mit fessek? Mit fessek?
Újra próbálkozott. Lassan ecsetvonásai alól egy nyugodt téli táj bújt elő. Havas hegyek, havas fák, és néma havas háztetők, melyek füstöt leheltek a ködbe.
– Ez Békesség? – tette fel a kérdést újra magának. Ez inkább hidegség, egyszerűség!
A fiú hirtelen fejéhez kap.
– Óh, hiszen ősz van. Hullanak a színes falevelek. A kölcsönkapott ruháikat a fák most visszaadják a Természet Urának.
Vince palettáján merész színeket varázsol az őszi tájba. Narancsra, vörösre festi a hulló leveleket.
– Ez békesség? Ez a természet rendje, a forró nyarat felváltja a hűvös ősz.
Vince mindig maximalista volt. Munkáit a kidolgozottság, a remek mondanivaló jellemezte. Most itt áll a festőállvány előtt, s újra csak üres vászon feszül előtte.
– Istenem, mit fessek?
Vince az ablakhoz sétált. Látja, hogy feltámad a szél, néhány falevelet felkap, s huss, már viszi is magával. Villámok kezdtek cikázni az Égen. Félelmetes volt ez nagyon. Hamarosan már fürge esőcseppek kopogtatták ablakát. Odakinn zuhogott az eső, fújt a szél, mennydörgött, villámlott. Hullottak a fáradt falevelek. Az ablak alatt álló magányos fa ide-oda hajladozott a viharban. Vince csak néz ki az ablakon. Néz, néz.
– Istenem, segíts, mit fessek?
Hirtelen a fa ágai között megpillantott egy szürke gerlét. Fejét behúzta a szárnyai alá és úgy ült, szendergett. Nem törődött ő a szörnyű, vad viharral.
– Óh, hát ez a Békesség! – kiáltott fel a fiú.
Máris rohant a festőpalettájához, ecsetet ragadott. Csak úgy keveredtek engedelmesen a színek. Csodálatos ez! A külvilág nyugtalan, tombol a vihar, de a kis madárka csendben alszik. Így tombol a világ is ma. Mindenfelé a szeretetlenség járványa terjed. Hazugságok cikáznak életünk egén. Irigység, gőg szellői fújnak, de szívünkben kell, hogy béke legyen. Kell, hogy miként a piciny alvó madár, költözzön szívünkbe félelemmentes élet.
Vince festményét nézve, valamennyi művésznek, mesternek szeme könnybe lábadt. Igaz, hogy a szónak ereje van, de a csendnek meg bölcsessége. Ott álltak a kép előtt szótlanul, könnyes szemmel. Csend volt, de mindenki meghallotta a lélek igazi szavát és megérezte a Békesség simogatását.

“Hulló levelek: Kilencedik történet: Békesség” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Nagyon szépen köszönöm kedves hozzászólásodat!
    Szeretettel: Marika🌼

  2. Nagyon kedves történet volt. Valóban az a békesség, mikor a békétlenség ellenére is nyugalom van.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!