Zuhogott, amikor kiléptek a presszó ajtaján. Cypriánt az esőcseppek koppanása mindig idegesítette, de most furamód jó volt hallgatnia ezt az eszeveszett kopácsolást. Pár lépés után csurom víz volt mindene. Ditkére nézett, s magában elmosolyodott. A lány még csak nem is sejti, hogy van esernyője, s az ott gubbaszt valahol a reklámszatyor alján. Most együtt áznak, mert ő Cyprián ázni akar, bőrig ázni. Fanyalogva nézte az embereket, hogy menekülnek a zápor elől a kapualjakba. Ditke arcáról az eső már lemosta a púdert, s a szem-csék furcsa nyakörvként gyülekeztek a nyaka körül. A selyem garbó már teljesen a melléhez tapadt, sejthetővé téve a bimbókat. A lány elkapta pillantását, félrefordult, majd váratlanul megcsókolta. Ez a nap a változás napja lesz. Cyprián erre gondolt, amikor még reggel felébredt. Elhatározta, hogy most augusztus 9.-én szakít eddigi barátaival, új életet kezd. Az utolsó nap jogán zsebébe rakta maradék pénzét és leutazott ide X-be.
Koncert után ment be a presszóba, s kezdett el inni. Sajnálta magát.
Itt van X-ben egyedül. A lányok, akik szerették, vagy akiket szeretett (ez a két dolog ritkán járt együtt) isten tudja, hol vannak. Néha belenézett a szemközti falon lévő tükörbe, s érezte gyenge, túlságosan gyenge a változáshoz. Rozsdavörös haja láttán egy cinikus kérdés ötlött a tudatába: ” Miért is nem rozsdásodtam bele az anyámba? “. Röhögni szeretett volna, de nem tudott.
A pincérnő a harmadik rendelés után már nem is kérdezte mit kér, hanem automatikusan elé rakta az üvegsört, s a fél rumot. Éppen a pohár felé nyúlt, amikor a háta mögül megszólalt egy félénk hang.
– Leülhetek? – gépiesen bólintott.
– Nem ismersz meg?
– N- e-e-m. – mondta akadozva.
Erre a lány előkotort a táskájából egy fényképet. Cyprián a kezébe vette, majd megfordította. ” eDitkének sok szeretettel Cyprián “. Több mint egy éve. Két hónapig tartott, beteljesületlen szerelem volt, és mégis ez a kép? Ditke? Emlékszik még rá, hogy is nézett ki akkor?
Igen hosszú haja volt, de barna, de nem szőke. Igen most már emlékszik.
– Mióta festeted a hajad?
– Úgy fél éve. Mi az meg se csókolsz?
Megcsókolta, majd jöttek az emlékek, a csók nélküli séták, mozik, színházak stb.. Most pedig, itt mennek egymás mellett, kéz a kézben a buszmegálló felé, s közben zuhog. Határozott léptekkel a buszmegállóhoz, majd tovább. Határozott céllal Ditke keresztapjához, aki állítólag restaurátor és megrögzött agglegény. Előbb-utóbb odaérnek a lépcsőházhoz, feljutnak a lifttel, becsengetnek, s amihez nem volt elég két hónap elég lesz egy nap – gondolta Cyprián.
Tévedett a restaurátor családi házban lakott. A csengetésre egy negyven év körüli férfi nyitott ajtót. Bizalmatlanul végigmérte őket.
– Kit keresnek? – Ditke elmondta.
– Ne haragudjon, öt év hosszú idő kisasszony, megnézhetném a személyi igazolványát?
Ditke odaadta, s ekkor meglepő változás következett be. Az addig rideg úriember egyszeriben olyan közvetlen lett, mintha a legkedvesebb rokonait fogadta volna. Betessékelte őket a lakásba, vacsorát készített, s természetesnek vette, hogy az éjszakát nála töltik. A szoba, ahová a restaurátor ágyazott nekik olyan volt, mint a többi helyiség a lakásban. Nélkülözött minden flancot. Mégis az ágy valahogy megtörte a többi bútor által sugárzott hangulatot. Régi stílusa különleges jelentőséget tulajdonított neki. Miközben ezen gondolkodott Ditke megszólalt:
– Mi az te nem vetkőzöl?
Cyprián odament hozzá megcsókolta, majd hagyta, hogy a női kezek levetkőztessék, hogy ne Cyprián legyen az ember, hanem egy ösztönein uralkodni nem akaró férfi.
Másnap, amikor felébredt Ditke még aludt. Hosszú haja az arcát. A takaró kicsit félrecsúszott a melléről. Megigazította, majd felkelt. Az üvegajtón keresztül látta, hogy a restaurátor már dolgozik. Benyitott hozzá.
– Jó reggelt!
– Viszont, habár már jó napot van.
– Ilyen sokáig aludtam volna?
– Csöppet sem izgassa magát fiatalember, ilyen koromban én még tovább aludtam.
Látja, hogy áll össze darabjaiból ez a váza? Tudja, még mennyit kell ezen dolgozni? Tudja a festők, a szobrászok, szóval azok a művészek, akik maguktól alkotnak, sokszor lenézik a mi munkánkat, pedig néha sokkal nehezebb restaurálni valamit, mint egyszerűen újra elkészíteni az egészet. Itt van például ez a váza. Ezekből a cserépdarabokból próbálom összerakni. Új darabokat készítek a hiányzó részek helyére, ahelyett hogy fognék egy marék agyagot és újra formáznám az egészet.
– Ne haragudjon, de tulajdonképpen csak azért jöttem, hogy megköszönjem a…
– Nem kell megköszönnie. – kis szünetet tartott, majd folytatta. – Gondolom furcsának tartotta, hogy Editet ” igazoltattam “, de öt év az hosszú idő. Meg már annyian kihasználtak az életben és álmomban sem gondoltam rá, hogy egyszer majd megkeres. Olyan sok dolog van az életben, amit még utólag sem tud megmagyarázni az ember. Én valaha szerelmes voltam Edit anyjába, három évig tartott, egészen addig, amíg nem jött egy orvostanhallgató. Hozzáment. Talán csak szánalomból kért meg, hogy legyek a lánya keresztapja. Szerettem, de nem bírtam a közelébe maradni. El kellett jönnöm.
Egy darabig merően az ablak felé nézett, de biztosan nem a virágokat látta. Kisvártatva újra megszólalt.
– Edit alszik még?
Éppen felelni akart, amikor a fürdőszobából vízcsobogás hallatszott.
Cyprián visszament a szobába, már be volt ágyazva. Az asztalon ott volt Ditke táskája. Kíváncsiság fogta el, kinyitotta. Az ő fényképe mellett még vagy húsz darab férfikép hullott az asztalra. A hátoldalukon ceruzával a megismerkedések körülményei jelentéktelennek tűnő kicsinységekkel.
“A restaurátor” bejegyzéshez 3 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Szeretettel gratulálok a nyereményhez.
Rita🌸
Ez csattanós volt. Talán jó is, hogy kiderült, milyen is ez a lány.
Szeretettel: Rita🌸
Gratulálok a nyereményhez!
Na ezért nem kell kíváncsiskodni, hogy mi van a női táskában.. vagy a férfiak zsebjében… Egy jól sikerült este, éjszaka után jön a feketeleves.
Fgy