Ébredés: Huszadik történet

Éva lustán nyújtózkodott az ágyban. Éppen akkor szólalt meg az ébresztő óra. Bár nem kellett iskolába mennie, ma is ugyan abban az időben kelt. Szeretett nagymamája látogatta meg. Halk neszezés hallatszott a konyhából. Megérezte a szokásos reggeli illatokat.

• Nagyikám! – a lány szeretettel ölelte át az idős asszony derekát.
• Felébresztettek? Igyekeztem csendben dolgozni.
• Nem! Én akartam felkelni, hogy minél több időt lehessünk együtt. Olyan keveset találkoztunk mostanában.
• Neked készülnöd kellett az érettségire, én pedig a lábammal kínlódtam. Lehet, hogy még sem kerülhetem el a műtétet.
Szülei válása után Éva az édesanyjával maradt. Jó viszonyt ápolt az apjával is, bár hozzá sosem került annyira közel lelkileg. Közben befutott az anyukája is.
• Jó reggelt! Hoztam friss gyümölcsöt a piacról.
• Nézd anya! Nagyi olyan reggelivel vár, mint gyermekkoromban.
• Látom. – felelte nevetve az anyja. – A híres pirítós és kakaó.
Az idősebb Éva szeretettel nézte lányát és volt anyósát.
• A három grácia újra együtt. Sokan el sem hinnék, hogy te az anyósom vagy, nem pedig az anyám. Vagyis csak voltál.
• Miért kellene rosszban lennünk? – csóválta a fejét csodálkozva Matild. – Nem tőlem váltál el, hanem a fiamtól. Mindig is a saját lányomként szerettelek.
• Te pedig anyám helyett anyám voltál. – nyomott egy hatalmas puszit volt anyósa arcára Éva.
• Hahó, én is itt vagyok ám. – szólt rájuk a legfiatalabb nő.
Igazából Éva hamarabb ismerte anyósát, mint a férjét. Abban a gimnáziumban takarított, ahová a nő járt annak idején. Mindenki szerette Matildot humora és kedvessége miatt. Mindig mondta neki, hogy egyszer összehozza a fiával. De a lánynak akkor már volt valaki a szívében. Nem sokkal előtte egy új fiú érkezett az osztályba. Gyönyörű kék szemei valahonnan ismerősek voltak a lánynak, Látta, hogy a fiú is sokat beszélget a takarítónővel. Ám ő ezen nem is csodálkozott. Matild olyan volt, mint egy tyúkanyó. Mindenkit a szárnya alá vett.

Egyszer látta amint Éva elpirult, mikor az új fiú jött feléjük.
• Akkor összehozzalak a fiammal? – kérdezte mosolyogva az idősebb nő.
• Matild néni nekem ő tetszik. – pillantott az éppen melléjük lépő új fiúra.
• Miről sutyorogtok? – nézett rájuk a fiú.
• Miért tegezed Matild nénit? Ez tiszteletlenség. – szólt rá Éva.
Erre Dávid az új fiú és a takarítónő hangosan felkacagtak. A lány értetlenül nézett.
• Ő az anyukám. – felelte mosolyogva Dávid.
Így kezdődött a kapcsolatuk. Éva mindig saját anyjaként szerette anyósát. A saját édesanyja 10 éves korában elhunyt.

Lánya hangja rántotta vissza a jelenbe.
• Nagyi, sütnél nekem fánkot? Úgy mint régen. Szeretnék egy kicsit újra kislány lenni.
Nagymamája elmosolyodott.
• Szeretnél babát is?
• Hát persze! Úgy mint régen.
Az egész napot elviccelték. Összekenték egymás arcát liszttel. Ám végül jó étvággyal ették a fánkot. A fiatalabb Éva kapott egy baba formájút. Pont ahogyan kislány korában.

Éva lenyomta telefonján az ébresztő funkciót. A konyhából nem hallatszott semmi zaj. A könnyek lassan végig folytak arcán. Könnyek, amiket a 10 éve elhunyt nagymamájáról szóló álom csalt a szemébe.