VÉRKOTTA és ANGYALNYÁL

VÉRKOTTA és ANGYALNYÁL

Pánkon történt ez a nevezetes eset, őrségváltás idején a Mákvirág nevelőotthonban. Igen, Pánk neve sokaknak ismerős lehet, bárha csak egyetlen nevezetessége van is, az a híres őskori lelet, a Vérkotta, mely idevonz élőt és élettelent, mert állítólag igazi vérrel van írva, mégpedig az ördög magáéval, no de most már térjünk át történetünkre:
Rácz Felicián, alias Paktony, innen szökött el hetedmagával a büntetőfogság letöltése elől, melyet sorozatos garázdaságért és erőszaktevésért kapott volna. A kompánia bizonyíthatóan a nevelőintézet minibuszával távozott, ami alig harmatcseppesen a javítóműhelyből lett kihozva, még nyikorgott a sodrony, mikor kivackolták.
Az egész bizonyítás ott kezdődik, hogy a gondnok, Vad Dezső, azaz Deli bácsi, nyomokat talált a hóban, no meg a rögtönzött házkutatás alapján a zeneszoba vértes zongoráján, azaz annak kottatartóján, sűrű vércsöppeket, reászáradva, de ezeket még a menekülés okozta sebeknek tulajdonította.
-Menekülni kár volt-mondta Deli, – az Istenek elől úgysem tudtok, még ha az ördög háta mögé mentek is!- s azzal takarítani kezdte fáradtan a linóleumot, mert az is megérdemelt egy kis suvickolást.
Nem sokkal később kiderült, hogy még nagyobb itt a baj:
– A Vérkotta! Eltűnt a vitrinyből a kotta!- sercegte Elvira, a nevelőnő, a szivárvány minden színében játszva. Aggodalma érthető volt, hiszen mindenki ismeri a mondát: A Vérkotta el van átkozva! Eddig nem volt rá példa, hogy bárki meg merte volna akár csak érinteni is, nem volt szükség lakat alatt tartani. A híresztelések szerint aki csak megérinti, neaggyisten lejátssza a dallamot, az vagy nagyon meggazdagszik, vagy elviszi az ördög a lelkét, hiszen ez egyfajta hívó szólam, ő maga írta anno alattvalóinak, saját vérével, a világ kezdetekor. Szóval a kottát még senki nem merte lejátszani, ez utóbbi lehetséges következmény miatt, nemhogy ellopni!
– Gondoltam!- mondta a Vezetőnő lassan, mint akit nem ejtett nagy ámulatba ez a zöldfülűség – azaz sem a nyomhagyás, sem a kottalopás. Futva távoztak, ezért a baleset- nézze meg a rózsabokrot, azt is lemarták ugrás közben –mondta lassan, mint aki érzi, minden odaveszett. – Csak a helyi sajtó meg ne szagolja, mert akkor lesz itt nekünk nemulass, hogy mi nem tudunk itt rendesen elraktározni ilyen fiatal süvölvényeket, tolvajokat, még olyan veszélyest se, mint a Paktony és bandája (akit művésznevén Lótiprónak emlegetnek, mert állítólag gyerekkorában eltaposott egy csikót, aki véletlenül a körmére lépett).
Paktony erős, mint a bölény, kemény, mint a sárkánytojás! De a vérkottával nem juthattak messzire, azon átok ül!- nyögte Deli Bácsi.
– Előkeríteni!- Sziszegte foghíjai közt a vezetőnő, akit egyébként a háta mögött csak Csonkának becéznek. (Onnan a név, hogy fél fülét leharapta egy víziló, mikor férjével nászútra mentek valami szafárira, de azt nem említették neki, hogy tilos a lestyángyökér használata, mert attól bevadulnak az állatok, s szegény Vilma pont a nászajándékba kapott vágyfokozó parfümjével debütált volna férjura előtt, melynek ez volt az egyik fő eszenciája. Ebből persze műtét lett és inkább amputált, mint debütált, de ezt már kitalálhatja magától is bárki.
De hagyjuk a múltat. A jelen sokkal lényegesebb.
Szóval jobb híján-mert az egész őrséget azonnali hatállyal kirúgták – Deli bácsi lett a kárfelmérési megbízott, és bérkopó, persze feketén, hisz éppen nyugdíj előtt állt, nem kell a balhé, csak okosba.
El is indult okfelderítésre, körbejárta a környéket, szagnyomokat is keresett Szemaforral, a fekete kandúrjával, így hát dobálta szegényt kerítésről kerítésre, házról házra. Hát kutya nem volt kéznél, mit tegyen.
Útközben töltögette a flaskából a lélekmelegítőt mindkettejüknek, mert nem volt ő állatkínzó, ami jár neki, ha fázik, és fél, kijár a társának is. Azt ne forszírozzuk, hogy a flaskában tiszta etil alkohol volt, melyet az esetleges ujjlenyomatlevételhez kapott, de egy kis málnaszörppel megbolondította, oszt jó az bármire.
A nyomozás így elég hosszúra sikeredett, estig is eltartott, kisebb pihenőkkel karöltve, s delírizálódva tért meg a nyomozógárda.
Deli bácsi összeakadt nyelvét csak egy sor hagyta el: Angyalnyál, semmi kétség!- s azzal elájult.
Másnapig nem derült ki, hogy hogyan is értette, mivel nem lehetett felébreszteni, belülre figyelt, ahogy másnap mondta, a megérzéseire, s ilyenkor nem érdemes zavarni, mert lehúzta a rolót, mint minden valamirevaló boltos délben.
Reggel aztán megbeszélték a fejleményeket – Deli azon nyomban feladta a keresést, mikor megpillantott egy nyomként értelmezhető, vészjósló formátumot, amit csak egyszer látott gyerekkorában, mielőtt a nagyapja felakasztotta magát a meggyfára:
Angyalnyál* csillogott a tetőn, semmi kétség.
Ez az égi jelenés szerencsés esetben százévenként egyszer adatik meg, s hogy Belzebúb maga jött el, afelől semmi kétség. Felicián és bandája már odaát van, az hétszentség! – mondta, s lezártnak tekintve a nyomozást, kiment megtölteni a madáretetőt.
Igaza is lett: Másnap az egész bandát holtan találták, külső nyomok alapján valami mérgezés állhatott a háttérben. A vérkotta az egyik csaló zsebében lapult, háborítatlanul.
Később még sokáig pusmogtak a faluban az esetről.
Egyesek szerint túl sok volt a dizájner, mások az átokról beszéltek, de mindenesetre mái napig nem derült ki, mi okozhatta igazándiból a vesztüket. A vérkotta már önmagában is rossz ómen, de az angyalnyál meg aztán nem tréfadolog, valószínűleg az ördög maga jött értük, s vitte el a lelküket. A testükre semmi szüksége nem volt, ezért a halál.
A Vérkotta azóta átkerült a falu Közjegyzői Múzeumba, csatosládába, s azóta sem meri érinteni senki, nincs az a pénz vagy pálinka.
Deli Bácsi legalábbis mái napig így meséli ezt a történetet, foghagymát rágcsálva, s sűrűn keresztet vetve.

2020.02.12.

“VÉRKOTTA és ANGYALNYÁL” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Gratulálok a zsűri nyereményhez. A babona sajnos nem ment ki a „divatból”, csak a tárgya változott.

    Szeretettel: Rita🌸

  2. Van aki már akkor is keresztet vet, amikor bemegy a vonat az alagutba . Szerintem a fokhagymát csak azért nem rágicsálja, hogy a többi utazó el ne ájuljun a fokhagymaszagtól mire az 5-6 alagúton át eljut a központi pályaudvarra a vonat. Fgy
    👹🤢

Szólj hozzá!