Sötét óra

Összes megtekintés: 913 


Végigfutott az utcán. Cipője halk tocsogó hangot hallatott a nedves járdán. Éjszaka volt. Talán 10 óra. Mikor leért a sarokig egy villanyoszlopnak támaszkodott, hogy kifújja magát. Sűrűn magamögé tekintve végiggondolta, hogy mi is történt. Meg akarták ölni. A saját családja. Még mindig nem fogta fel miért, de abban biztos volt, hogy nem voltak maguknál. Mintha valami megszállta volna őket. Arra ébredt, hogy a saját húga akarta átharapni a torkát, de sikerült megmenekülnie, őket pedig bezárta, de mostanra már biztosan kijutottak, mert eléggé dörömböltek az ajtón.
Az utcán csönd volt. Nagy csönd. Csak a lámpák fénye tükröződött a nedves aszfalton. Ismét a háta mögé nézett. Mintha azt várná, mikor csapnak le rá ismét. Lépteket hallott és erőltetett lihegést. Visszafordult. Egy alak a park felől kilépett az útra és bizonytalanul elindult végig az út közepén. Mikor az alak kiért az egyik lámpa alá, akkor látta, hogy egy lány az. A lány is észrevette őt és hosszan bámulta. Odarohant a lányhoz.
– Minden rendben? –kérdezte. – Mi történt?
A lány csak ijedten nézte, de nem felelt, majd térdre esett. Leguggolt a lány mellé, megragadta a vállait és enyhén megrázta, hogy valamennyire magához térítse. A lány oldalra nézett, majd ismét rá és szakadozott hangon összefüggéstelen dolgokról kezdett el beszélni. Teljesen meg volt rémülve. Magához ölelte a lányt és a fejét a mellkasához szorította. Ugyan az történhetett vele is. Mi folyik itt? Idegesen körbenézett. Az utca még mindig üres és csendes volt. Csak ketten voltak. Felnézett az égre. A Hold furcsa, nagy zöld gömbként lebegett az égen. Végignézett az utcán. A távolban rendőrautó kék-piros lámpája villogott.
– Tudsz járni? –kérdezte a lányhoz fordulva.
A lány erőltetetten bólintott egyet. Mind a ketten felálltak. A lányt magához közel húzva lassan elindultak a rendőrautó felé.
Sötét alakok mozogtak az árnyékokban, az ablakok és ajtók mögött és mintha egyre közelebb merészkedtek volna hozzájuk. A szél feltámadt és erős fuvallatával lehűtötte a levegőt az utcában. A rendőrautó egy villanyoszlopnak volt csapódva, ami kifordult a földből és szikrákat szórva villódzott. A vezetőoldali ajtó ki volt nyitva. A hátsó ablakok ki voltak törve, az első és a hátsó ülések közti rácsozat szét volt tépve, mintha valami vadállat szabadult volna ki hátulról. Közelebb mentek a nyitott ajtóhoz. Az ülések, a szélvédő, a plafon és az ajtó előtti beton vértől volt piros. Körbenéztek az utcán. Sehol egy lélek, csak az árnyak tűntek úgy, mintha mozognának és közelítenének feléjük. Elengedte a lányt és közelebb lépett az autóhoz. Ekkor belerúgott valamibe a földön. Egy elszakadt öv volt, amin ott volt a rendőr rádiója, bilincse, szolgálati fegyvere. A rádió használhatatlan volt, így kivette a pisztolyt és a hozzávaló két tárat. Közben véres lett a keze, de nem volt ideje ezzel törődni.
Hírtelen egy üvöltés hasított végig a csendes utcán. Mind a ketten összerezzentek. Valami vadállat hangja lehetett. Majd szűnni nem akaró hörgések és morgások követték. Az összes árnyék egyszerre mozdult meg feléjük. Megragadta a lány karját és maga után húzva elkezdett szaladni. Nem tudta, hogy mik lehetnek az árnyak, de egy dologban biztos volt, hogy menekülnie kell… akárhova… bárhova.
Egy emelkedő utcán futottak fel. A tőlük balra fekvő park sötét fái közül lassan úszott elő a morgó árnyak serege. Berohantak egy sikátorba, ahol egy régi egyszintes épület állt. Berohantak az ajtón, amit becsuktak maguk után és eltorlaszoltak ládákkal, meg amit éppen ott találtak. Az árnyak serege lassan hömpölygött az épület felé. Felrohantak az emeletre. Közben hallották, ahogy az alsó szinten csörömpölnek az üvegszilánkok és kicsapódik a rozoga ajtó. A hörgés visszhangzott a folyosón, ahogy csoszogtak fel a lépcsőkön.
Elrohant a folyosó végére, a lányt magamögé tolta, a pisztolyt előreszegezte és várt. A Hold zöld fénye halványan besütött az ablakokon. Az árnyak felcsoszogva a lépcsőkön egyenesen feléjük vonultak. A holdfénybe kilépve látszott, hogy külsőre emberek, de a szemük elárulta, hogy valójában nem. A rongyos testek özöne lassan vonult kettejük felé. Hátranézett a lányra, aki a falnak lapulva, megrettenve figyelte az eseményeket.
Két tára volt. Ők több százan, talán több ezren voltak, még az ablakon kinézve is csak az árnyak végtelen seregét lehetett látni. Ajkába harapott. Célzott és lőtt. A lövés kissé hátratántorította, de újra célzott. Egy lövés. Kettő. Három. Nem volt idő egyenként leszedni őket. A tárat egyenesen a tömegbe ürítette. Páran elestek, de mások léptek át rajtuk és rendületlenül közelítettek feléjük. Egy tár, az utolsó. Majdnem kiesett izzadt tenyeréből, de elkapta. Utolsó esély. Néhány test elesett, de ez nem segített. Már rajta voltak, körülvették, görbe karmaikkal és éles agyaraikkal felé kaptak. Küzdött, de a fogaik a húsába martak és karmai kitépték kezéből a fegyvert.
A lány csak nézte, nem tett semmit. A rémület megdermesztette. Kinézett az ablakon, fel a Holdra. A Holdról, mint a szél kavarta levelek lehullott a zöld fény. Az árnyak felnéztek a holdra, majd ők is porrá omlottak. Eltűntek. Nyomtalanul. A lány előtt egy véres test feküdt. Széttépve. Kezében pisztoly. Körülötte vér és töltényhüvelyek. Ismét a Holdra nézett. Szürkén világította be a sötét éjszakát, nem is sejtve talán, hogy mi gonosz is bújik meg az árnyak között.

“Sötét óra” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Valójában ez egy novella sorozat prológusa. A Sötét Óra témához tartozó többi novellának sincs és nem is hiszem, hogy lesz eleje és vége. Az oldalon megtalálható ennek a novellának a folytatása, a novella sorozat második novellája, az Ébredés.

  2. Valójában ez egy novella sorozat prológusa. A Sötét Óra témához tartozó többi novellának sincs és nem is hiszem, hogy lesz eleje és vége. Az oldalon megtalálható ennek a novellának a folytatása, a novella sorozat második novellája, az Ébredés.

  3. Köszönök minden észrevételt, egyenlőre mégcsak kipróbálom magam mindenfajta témában és fejleszteni magam. Más témájú műveimet is felteszem majd, amik humorosabbak, talán a humor áll a legközelebb hozzám. Mégegyszer köszönöm az észrevételeket, várom a továbbiakat.

  4. Köszönök minden észrevételt, egyenlőre mégcsak kipróbálom magam mindenfajta témában és fejleszteni magam. Más témájú műveimet is felteszem majd, amik humorosabbak, talán a humor áll a legközelebb hozzám. Mégegyszer köszönöm az észrevételeket, várom a továbbiakat.

Szólj hozzá!