Különös szerelem


A tavasz úgy jött el újra, mintha nem történt volna semmi.
A nap ragyogása megfakult, a zöldülő lombok színe sem volt oly élénk, mint azon a tavaszon, mikor először találkoztak.
Még emlékezett arra, hogy sírt a vonaton, ahogy az elrobogott vele a kacagó tavaszban.
Sírt. Mert meglehet, hogy nem látja őt soha többé. Sírt most is. Bár, egymásra találtak még azon a nyáron, azóta is együtt vannak. Mégis egyedül.
Veronika férjhez ment. Közös életük tele volt boldog reményekkel. Fiatalok és álmodozók most is, csak az álmaik különbözőek. Pál, új autóról, jólétről álmodik. Küzd is ezért. Alig van otthon.
Veronika szerelemről álmodozik. A múltban él, szinte nincs is jelen. Amikor Pál hazatér, Veronika őt ostromolja az emlékeivel.
� Emlékszel drágám, a nászutunkra, amikor először voltunk egyedül hosszabb ideig.
� Igen drágám, de az régen volt.
� Akkor olyan romantikus voltál, most mért nem vagy az?
� Az élet más kicsim, az nem olyan romantikus.
Pál nyers modora, kimért szavai, visszatérítették Veronikát a valós életbe.
Veronika egyedül van. Becsukott szemhéja mögött emlékképek peregnek. Néha lassan, elmerengve, máskor felgyorsulnak. Olyankor szíve is felveszi a ritmust, ereiben száguldani kezd a vér, míg belebetegszik. Estére mindig beteg lesz, mire Pál hazatér.
Másnap újra kezdi az egészet. Mintha egy filmet nézne. Mintha meg akarná találni boldogtalanságának forrását. Bizonyítékot keres.
Gondolataiban ott él egy kép, mely, ha felvillan benne, megkeményedik. Önmaga ellen harcol.
Olyankor látja magát, ahogy fekszik a kórházi ágyon. Körülötte emberek jönnek-mennek. Mindenki tartozik valakihez, ő egyedül van.
� Majd holnap bejön a férjem,� mentegetőzik a kíváncsi tekintetek előtt.
Viziten az orvos közli, hogy még ma hazamehet. Örülnie kéne. Veronika csalódott.
Három napot töltött kórházban úgy, hogy a férje egyszer sem látogatta meg. Próbálta kimenteni mások és önmaga előtt. De nem ment. Ha Pál lenne most beteg, ő egy pillanatig sem hagyná magára.
� Készen van a zárójelentése, elmehet. � szólt a nővér.
Veronika zavartan pakolni kezdte a holmiját. Láthatóan nem tudott mit kezdeni a váratlan helyzettel. Megalázóan kínosan érezte magát.
� Önért tud jönni valaki?- érdeklődött a nővér észlelve a kialakult feszültséget.
� Sajnos nem. Sem én, sem a férjem nem számítottunk arra, hogy ilyen hamar hazamehetek.
� De valamivel csak haza tud jutni. Busszal, esetleg taxival?
� Természetesen. Ide is busszal jöttem.
Kint az utcán szembejön vele az élet. Emberek mindenütt. Valaki siet, mások sétálnak.
Szerelmes párok találkoznak s borulnak egymás nyakába, ő elfordítja fejét.
A buszon még eltöpreng azon, hogy szólni kellett volna Pálnak. Lehet, hogy dühös lesz, nem szereti a váratlan helyzeteket.
Nyárba fordult a tavasz. A nap, perzselőbb lett, az árnyékok elolvadtak. Veronikát magával ragadta az élet és sodorta egyre távolabb a magánytól. Már nem beteg többé és nem boldog. Dolgozik.
Munkába temetkezve nincs ideje álmodozni, bár lelkében olykor még viharok dúlnak, nem panaszkodik.
Pál nem sejt semmit, nem látja elhalványulni felesége szemében a fényt, nem érzi az őt fokozatosan elemésztő láz erejét.
Az álmok azonban éjszakánkén visszatérnek, amikor mély a csend és elcsitulnak a gondolatok.
� Mi van veled édes?� riadt fel Pál egyik éjszaka.
� Nincs semmi baj, aludj tovább. Álmodtam valamit � szólt Veronika.
� Te sírsz? Rosszat álmodtál?
� Nem, dehogy. Nem is emlékszem igazán, olyan zavaros az egész.
� Akkor jó. Aludjunk, hisz mindjárt reggel lesz.
Veronika többé nem tudott elaludni, könnyeit párnába fojtotta. Annyira fájt, hogy minden csak álom volt.
A hűvös hajnali fuvallat élénkítően hatott rá.
Kijózanodva vetette bele magát az előtte tornyosuló feladatokba. Úgy elmerült munkája közben, hogy csak akkor hallotta meg a főnöke hangját, mikor az, finoman megveregette a vállát.
� Veronika, bemutatom az új kollégát. Egy ideig együtt fogtok dolgozni.
� Szabó Péter vagyok, � mosolygott a férfi. Ő bizonytalanul fogadta a felé nyújtott kezet.
� Kiss Veronika � motyogta zavartan.
� Látom, megzavartalak. Engem is váratlanul ért ez az egész, de ígérem, jó leszek.
� Á, dehogy zavarsz, csak rossz éjszakám volt.
Péter jelenléte azonban kellemesen hatott Veronikára, a férfi fesztelen jókedvétől feloldódott, közvetlenebb lett. Nem érzékelte a múló időt, szinte sajnálta, hogy letelt a munkaidő.
Útközben hazafelé átvillant az agyán az éjszakai álom. Egy jóképű, kedves idegen. Közös munka, a köztük szövődő szerelem�
Próbálta kiűzni magából a nyugtalanító gondolatokat, nem akart csalódni újra.
A következő napok eseményei megzavarták Péter addigi nyugalmát.
Veronika egyre közelebb engedte őt magához, ő is egyre jobban megnyílt az asszony előtt.
Nem értette, hogy mi történik vele. Soha nem érzett így azelőtt. Olyan dolgokról beszélt neki, amit talán önmagának sem, mert bevallani, de mindketten tudták, hogy a közös munka hamarosan véget ér. Pétert otthon nem várta senki.
Az utolsó közös munkanapon odaállt Veronika elé. Látszott rajta, ahogy gyötrődik belül.
� Örökké hiányozni fogsz. � szólt hirtelen.
� Te is nekem, mert nem tudom meg soha, milyen lett volna az érintésed, a csókod.
Milyen lett volna az élet veled.
� Nem rajtam múlt, hidd el.
Veronika elfordult, de nem tudta leplezni feltörő könnyeit.
� Sokat gyötrődtem, hogy mit tegyek, � szólalt meg, miután összeszedte magát, � egyszer már döntöttem. Nekem fontos a hűség.
Péter dühös volt. Nem értette, miért beszél így Veronika.
� Én azt hittem, hogy ez a kapcsolat különleges.
� Valóban az. De el kell engednünk egymást. Ha nem tennénk így, megtörne a varázs.
� Miért vagy ebben olyan észbontóan biztos? � robbant ki Péterből az indulat.
� Mert megálmodtam, hogy találkozni fogok veled. Egész életemben rád vártam, lelki társak vagyunk. Sokat szenvedtem, míg kerestelek, de most boldog vagyok. A mi sorsunk ezzel beteljesedett.
� Hogy mondhatsz ilyen őrültséget, hisz most zártál ki az életedből.
� Talán a sors különös játéka, az, hogy későn találkoztunk, de elfogadom.
Veronika nem kért, nem ígért, és nem is búcsúzott. Ahogy Péter nézte egyre távolodó alakját, olyan érzése támadt, mintha csak a boltba ment volna a szeretett kedves. Mintha bármikor visszatérne a végtelen időből. Ki tudja�

“Különös szerelem” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves arany!
    Örülök, hogy elolvastad, és véleményezted az írásomat. Az első pár mondat a jelenben történik, amit Veronika emlékezése követ múlt időben. A szerelem közte és Péter között csak plátói, nem történt semmi és mégis…, ezért írtam bevezetőnek, hogy az események utáni tavasz is úgy jött el, olyan volt, mint az összes többi. Remélem így érthetőbb.
    Mindenkinek köszönöm a véleményét, Üdv: Kati

  2. Kedves arany!
    Örülök, hogy elolvastad, és véleményezted az írásomat. Az első pár mondat a jelenben történik, amit Veronika emlékezése követ múlt időben. A szerelem közte és Péter között csak plátói, nem történt semmi és mégis…, ezért írtam bevezetőnek, hogy az események utáni tavasz is úgy jött el, olyan volt, mint az összes többi. Remélem így érthetőbb.
    Mindenkinek köszönöm a véleményét, Üdv: Kati

  3. Köszönöm hozzászólásaitokat. Ez egy olyan történet, ami bárkiről szólhat. Valódi érzéseket fogalmaztam meg benne.
    Örülök, hogy olvastátok. Nagy élmény írni, ha van kinek!
    Üdv: Kati

  4. Köszönöm hozzászólásaitokat. Ez egy olyan történet, ami bárkiről szólhat. Valódi érzéseket fogalmaztam meg benne.
    Örülök, hogy olvastátok. Nagy élmény írni, ha van kinek!
    Üdv: Kati

  5. Kedves Katalin!

    Nekem nagyon ismerősnek tűnik ez a történet. Ha egy nőt egy idő után elhanyagolnak, akkor gyakran megtörténik hasonló eset. De a hűség és a józan ész legtöbb esetben megállj-t parancsol, még ha szívünk bele is szakad!
    Nagyon tetszett!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  6. Kedves Katalin!

    Nekem nagyon ismerősnek tűnik ez a történet. Ha egy nőt egy idő után elhanyagolnak, akkor gyakran megtörténik hasonló eset. De a hűség és a józan ész legtöbb esetben megállj-t parancsol, még ha szívünk bele is szakad!
    Nagyon tetszett!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

Szólj hozzá!