A sas ott kuporgott egy irdatlan sziklatömbön a parkban. Barátságosan szemlélte a kíváncsian bámészkodó tömeget. — Ez meg, hogy került ide? – kérdezte valaki elképedve.
— Napok óta itt gubbaszt, elrepülhetne, de nem akar – lépett közelebb egy idős férfi. Valaha jobb napokat látott kalapjában apró húscafatokat tartott, amit a sas szempillantás alatt,mohón eltüntetett. — Amióta itt van, én etetem – szólt az öreg a bámészkodók felé, akik közül sokan gyorsan odébb álltak. — Szegény! – sóhajtott valaki, és nem lehetett tudni, hogy a sasra vagy az öregre gondolt-e éppen. — Lehet, hogy eltört a szárnya és nem tud repülni – aggodalmaskodott egy asszony. —Valamit tenni kéne, orvoshoz kell vinni!
Aztán megtorpantak mindannyian. Ki fizeti ki a nem tudni mekkora orvosi költséget, amikor magukra is alig jut? Az öregember váratlanul megtörte a csendet.
— Én állom a számlát, ha valaki felajánl egy autót. Ugyanis, már orvoshoz vittem volna szegény párát, de sajnos nincs autóm. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a lelkes állatmentők mellkasából. Valami fogva tartotta őket a sas körül. Mentek volna már hazafelé, de az, szégyenletes dolog volna részükről, hogy elsőként hagyják sorsára a szerencsétlen madarat.
Otília erősen fogadkozott széles kalapja alatt, hogy soha be nem teszi lábát a parkba. A múltkor egy sérült macskába botlott és a lelkiismerete nem hagyta, hogy elmenjen a szegény állat mellett. Most meg ez a sas… Az állatorvos nem értette, mi történt a madárral. Sérülésnek, törésnek nyoma sem volt. A madár élénk viselkedése is arra utalt, hogy kutyabaja. — Hívok egy madárszakértőt. Van egy ismerősöm, aki sasok mentésével és visszavadításával foglalkozik – mondta végül. A madárszakértőt kíváncsian állták körbe azok, aki a madár sorsát szívükön viselték.
A sas ott ült azon a sziklatömbön, ahol rátaláltak, hiába próbálták különféle trükkökkel felkelteni vadászösztönét és repülési vágyát, minden erőlködés hasztalannak bizonyult.
Ekkor a szakértő az emberek felé fordulva beszélni kezdett.
— Képzeljék csak el, hogy önöket más fajhoz tartozó lény neveli fel. Tudnák azt, hogy önök emberek, hogy máshogy kell élniük? Vagy azt tennék, amit azoktól láttak, akikkel együtt éltek. Ez a madár nem tudja, hogy ő egy sas és szabadságra született, hogy ő a levegő királya. Biztosan ember nevelte fel, azért olyan szelíd. Az akivel élt biztosan ráunt s így akart tőle megszabadulni. Vajon gondolt-e arra, hogy ez a madár egyedül elpusztul? Már nem tud gondoskodás nélkül élni. Levették ugyan lábairól a láncot, kiengedték a ketrecből, de ő látja még a rácsokat, érzi még a lánc súlyát, szorítását és soha nem fog repülni, mert nem repülhetett soha. Mindezt az ember tette vele…
Akik hallották ezeket a szavakat mélyen magukba zuhantak, pedig ők voltak azok, akik mindent megtettek a madár megmentéséért. Még Otília is köztük volt a lelkiismeretével együtt, és ott volt az idős ember, és az, aki felajánlotta az autóját, és néhány gyermek, meg egy-két arra járó. Mégis oly kevesen voltak…
Kedves Kati!
Írásod meélyen elgondolkodtató, bár nem novella, de egészen kitűnő tárca. Gratulálok hozzá, csak így tovább. Annyiban azért csatlakoznék Timócához, hogy az élet keserűségei között jó volna vidámabb, optimistább történetet olvasni.
Üdvözöllek::):):)
RRCS
Kedves Kati!
Írásod meélyen elgondolkodtató, bár nem novella, de egészen kitűnő tárca. Gratulálok hozzá, csak így tovább. Annyiban azért csatlakoznék Timócához, hogy az élet keserűségei között jó volna vidámabb, optimistább történetet olvasni.
Üdvözöllek::):):)
RRCS
Kedves Katalin!
Gratulálok az írásodhoz, amely mély emberi érzelmeket takar. Én is szeretem a természetet – ebben beleértve az állatokat és a növényeket is. A magam módján én is megpróbálok tenni azért, hogy ez a világunk emberségesebb legyen. Talán a "Földapó bánata c. diákkori versemből ezt majd kiolvashatod, ha majd beküldöm a magazinba. Addig is szeretettel üdvözöl és további hasonló írásokat és jó egészséget kíván: Pegazus
Kedves Katalin!
Gratulálok az írásodhoz, amely mély emberi érzelmeket takar. Én is szeretem a természetet – ebben beleértve az állatokat és a növényeket is. A magam módján én is megpróbálok tenni azért, hogy ez a világunk emberségesebb legyen. Talán a "Földapó bánata c. diákkori versemből ezt majd kiolvashatod, ha majd beküldöm a magazinba. Addig is szeretettel üdvözöl és további hasonló írásokat és jó egészséget kíván: Pegazus
Kedves Katalin!
Gratulálok az írásodhoz, nagyon tetszik.
Szeretettel üdvözöllek: Farkas Viola
Kedves Katalin!
Gratulálok az írásodhoz, nagyon tetszik.
Szeretettel üdvözöllek: Farkas Viola
Kedves Katalin !
Mélyen megrendülten olvastam végig történetedet és kiváncsi voltam már a befejezésre. És amikor azt is elolvastam, eszembe jutottak a kóbor kutyák, kidobott cicák, elengedett Húsvéti nyulak, veszéles kígyók, pókok,skorpiók és velük együtt az emberiség rémséges butasága és tehetetlensége, kegyetlensége és nemtörődömsége.
"Ilyen hidegben még a kutyát se kergetik ki a házból" mondták a régi bölcs tanyasi öregek és még sorolhatnám a volt és egyre kihalóban lévő emberi értékeket és érzéseket,és a mai felelőség teljes hiányát. Ember és állat egyaránt kitéve az elinenegedő emberiségben. Tisztelet a kivételnek, de akik maguk sem tudják, hogy mit tegyenek, csak állnak, néznek, sopánkodnak, elsonfordálnak, mert a mai ember eszköztára és segítő ösztöne is haldoklik.
Mély megrázó, szomorú és tanulságos történetet írtál és nem kell ahhoz "zöldnek" lenni, hogy ezt bárki is megértse és levonja a tanulságait, ha egyáltalán még tud ilyenen is gondolkozni ezer más baja közben és innen nem is folytatom…
Szeretettel gratulálok kiváló írásodhoz, mély érzelmi és igazi emberi ösztönénedhez, ami úgy látom benned nem nacs mélyen, de a valóságában is él.
Üdvözlettel Kenéz István /keni
Kedves Katalin !
Mélyen megrendülten olvastam végig történetedet és kiváncsi voltam már a befejezésre. És amikor azt is elolvastam, eszembe jutottak a kóbor kutyák, kidobott cicák, elengedett Húsvéti nyulak, veszéles kígyók, pókok,skorpiók és velük együtt az emberiség rémséges butasága és tehetetlensége, kegyetlensége és nemtörődömsége.
"Ilyen hidegben még a kutyát se kergetik ki a házból" mondták a régi bölcs tanyasi öregek és még sorolhatnám a volt és egyre kihalóban lévő emberi értékeket és érzéseket,és a mai felelőség teljes hiányát. Ember és állat egyaránt kitéve az elinenegedő emberiségben. Tisztelet a kivételnek, de akik maguk sem tudják, hogy mit tegyenek, csak állnak, néznek, sopánkodnak, elsonfordálnak, mert a mai ember eszköztára és segítő ösztöne is haldoklik.
Mély megrázó, szomorú és tanulságos történetet írtál és nem kell ahhoz "zöldnek" lenni, hogy ezt bárki is megértse és levonja a tanulságait, ha egyáltalán még tud ilyenen is gondolkozni ezer más baja közben és innen nem is folytatom…
Szeretettel gratulálok kiváló írásodhoz, mély érzelmi és igazi emberi ösztönénedhez, ami úgy látom benned nem nacs mélyen, de a valóságában is él.
Üdvözlettel Kenéz István /keni
Kedves Katalin!
Nagyon szép, tanulságos, megható történetet írtál!
Üdv. Torma Zsuzsanna
:):):)
Kedves Katalin!
Nagyon szép, tanulságos, megható történetet írtál!
Üdv. Torma Zsuzsanna
:):):)