Gondolatok az idős emberekről, még nem "teljesen" idős fejjel..


Én tisztelem az időseket, nagyszülőket, dédszülőket – sajnos ritkakor, hogy megéljük őket, vagy ők megéljenek minket, de ha sikerül, és találkozunk velük, szívünk csak hálát adhat bölcs tapasztalataik, mindennapi tudományaik, megélt életidejük és vég¬telen, önzetlen szeretetük láttán. Igen – öregek, idősek, vének – mégis ha nem lenné¬nek még mindig itt köztünk, mindennapjaink, nem lenne olyan jó, szép és teljes, mint velük együtt.
Hiszen egyszer mi is idősek leszünk, és nekünk is szükségünk lesz utódokra, akik to¬vábbviszik – talán feledésbe merült – álmainkat, vágyainkat, hitünket, szeretetünket, s amit tanultak tőlünk, mindazt a tapasztalatot, akár egy mosolyt, szép szót, simoga¬tást, kedvességet, könnycseppet, emléket…
S minekünk fiataloknak is szükségünk van elődeinkre. Szükségünk van valakire, akire visszatekinthetünk, felnézhetünk és emlékezhetünk tiszta szívvel… Kellenek régi em¬lékek, nem csak a szívünkben és lelkünkben élők, hanem kézzel megfoghatóak is. Talán pár megfakult fénykép, egy-egy megsárgult papírlap, melyen az Ő kézírása van, ha van hang-, vagy videofelvétel, kell, hogy halljuk hangját, lássuk akkori önmagát, valóját, melyet mi elképzelni sem tudunk, mert mi már más korban élük, mint nagy¬szüleink, dédszüleink. Ők egy teljesen más világban éltek, s talán a mai korban is van egy saját kialakított kis világuk, ahová visszahúzódhatnak, talán csendes magá¬nyukba, s ők is emlékezhetnek…
Mára már teljesen felgyorsult a világ, rohannak az emberek, nincs megállás, állandó körforgásban a vagyon-, munka-, hatalomszerzés, időhajszolás, amikor 24 órából so¬kan 34 órát teljesítenének. S észre sem veszik, hogy elszaladt az életük ideje, s ha egyszer megállnak, rádöbbennek, hogy nincs család, nincs barát, nincs szeretet, nincs ölelés, csak magány van. S akkor megkérdezi az ember, hogy mit ért az élete? Mit ért az, hogy van hatalma, pénze, kivívott egója, s mégsincs semmije sem, mert csak ma¬gának élt. Elpocsékolta, eldorbézolta élete éveit olyan dolgokra, melyek csak ideig-óráig boldogítanak, s nincs igazi végtelen öröm, emlékezés, mely éltethetné kihűlt, magányos szívét…
Mi fiatalok azt hiszzük, hogy bölcsebbek, okosabbak vagyunk, mint szüleink, nagy¬szüleink, dédszüleink, s „harcolunk” ellenük. Nem kérünk tanácsot, nem hallgatjuk meg őket, talán kapcsolatot sem tartunk velük, csak rohanunk saját eszünk után, mert mi jobbak vagyunk, többet tudunk, „nehogy már egy vén mondja meg, hogy mit csináljak” kifejezéseket hallatunk, anélkül hogy megállnánk és elgondolkoznánk.
S talán jön az életünkbe egy olyan próba, ahol nincs más segítség, csakis egy szikla¬erős hitű idős ember tapasztalata, bölcs tanácsa, melyet, ha meghallgatunk és elfoga¬dunk, rájövünk, hogy szükségünk van egymásra. Idős és fiatal csakis együtt egészíti ki egymást, egyik nélkül a másik is hiányos. Két rész egy egész. Kellenek az idősek, hogy példát mutassanak jó és rossz között. S terelgessenek minket egy jobb útra, mert ők talán jobban tudják, mi lenne nekünk jó. (Persze erőszakolni sem lehet sem¬mit. Mert erőszakkal éppen az ellenkezőjét éri el az ember, nemhogy meghallgatást talál, de talán örök ellenszenvet, elfordulást. S ez nagy hiba lenne.)
Kellenek az emlékek, kellenek a tapasztalattal hangzó idősek szavai, biztatásai, böl¬csességei. Kellenek a talán remegő kezük simogatása, megtört, de mégis értékes és szelíd arcuk mosolya, kellenek a felénk áradó szívnek dobbanásai, fájó testük hozzánk simuló melege, kellenek az idősek… Hiszen mi őáltaluk, az idősek által élünk tovább. S kapunk erőt arra, hogy folytatni kell… Nem állhatunk meg. Mert van egy cél, amit el kell érni, hogy majd egyszer, ha mi is idősek leszünk, tudjunk valamit továbbadni unokáinknak, a jövő nemzedékének.
S ha egyszer jön az elválás ideje, s elhagynak minket idős szeretteink, nem csak em¬lékek maradnak, egy kis részük bennünk tovább él, s csakis rajtunk múlik, hogy ho¬gyan kamatoztatjuk ezt az értéket, hogyan élünk ezzel a tudattal.
Bennünk élnek tovább eltávozott szeretteink. Emlékük szívünkben örökre kell, hogy égjen és éljen, mert ez a múltunk igazi kincsei.

“Gondolatok az idős emberekről, még nem "teljesen" idős fejjel..” bejegyzéshez 34 hozzászólás

  1. Kedves Csaba!
    Ezt a hozzászólást, véleményt tartom én igazi értékűnek. Nekem sem az kell, mint ahogy te írtad elvtelen fejsimogatás", hanem őszinte megnyilatkozás. És az is helyes, hogy továbbra is fenntartod az álláspontodat. Ebben nincs semmi baj. Sőt!
    Köszönöm, hogy válaszoltál.
    Szeretettel üdvözöllek: – Pegazus (Imre)

  2. Kedves Csaba!
    Ezt a hozzászólást, véleményt tartom én igazi értékűnek. Nekem sem az kell, mint ahogy te írtad elvtelen fejsimogatás", hanem őszinte megnyilatkozás. És az is helyes, hogy továbbra is fenntartod az álláspontodat. Ebben nincs semmi baj. Sőt!
    Köszönöm, hogy válaszoltál.
    Szeretettel üdvözöllek: – Pegazus (Imre)

  3. Kedves Imre!
    Örülök, hogy a véleményem nem tekinted személyes kötözködésnek. Azért írtam a közhelyekkel kapcsolatosakat, mert a prózád megérdemelné, hogy ilyen apró stilisztikai hibák ne terheljék. A gondolatot ki lehet fejezni eredeti megfogalmazással is, és akkor nem szenved csorbát az irodalmi érték sem. Azt, az álláspontot pedig mélyen elítélem, ha valaki azért ír lesúlytó véleményt, mert az a másik esetleg nem értékelte magas színtűre az ő írását. Ennek, és az elvtelen fejsimogatásnak nincs helye a kritikai észrevételek között. Az, hogy egy alkotás mennyire fogja meg az olvasót szubjektív értékítélet, mert lehet egy olyan lekiállapot, amikor egy kevésbé értékes írás is mélyebb benyomást gyakorol az emberre, mint egy kedélyesebb lekiállapot idején tette volna.
    Summa summárum, tetszett az írásod, annak ellenére, hogy észrevételeimet továbbra is fenntartom.
    Szeretettel üdvözöllek: RRCS

  4. Kedves Imre!
    Örülök, hogy a véleményem nem tekinted személyes kötözködésnek. Azért írtam a közhelyekkel kapcsolatosakat, mert a prózád megérdemelné, hogy ilyen apró stilisztikai hibák ne terheljék. A gondolatot ki lehet fejezni eredeti megfogalmazással is, és akkor nem szenved csorbát az irodalmi érték sem. Azt, az álláspontot pedig mélyen elítélem, ha valaki azért ír lesúlytó véleményt, mert az a másik esetleg nem értékelte magas színtűre az ő írását. Ennek, és az elvtelen fejsimogatásnak nincs helye a kritikai észrevételek között. Az, hogy egy alkotás mennyire fogja meg az olvasót szubjektív értékítélet, mert lehet egy olyan lekiállapot, amikor egy kevésbé értékes írás is mélyebb benyomást gyakorol az emberre, mint egy kedélyesebb lekiállapot idején tette volna.
    Summa summárum, tetszett az írásod, annak ellenére, hogy észrevételeimet továbbra is fenntartom.
    Szeretettel üdvözöllek: RRCS

  5. Kedves Csaba!
    Bár érzékeny lelkű vagyok, de engem csak "vasvillával" lehet megbántani. Edzett vagyok. Egyáltalán nem bántottál meg!
    Sőt örülök annak, aki őszíntén "személyesen" felvállalja azt, amit gondol. NINCS HARAG! – Ezt azért is kiemeltem most, mert újabban nagyon sok "oda-vissza adok-kapok" volt.
    Szeretettel üdvözöllek: Pegazus

  6. Kedves Csaba!
    Bár érzékeny lelkű vagyok, de engem csak "vasvillával" lehet megbántani. Edzett vagyok. Egyáltalán nem bántottál meg!
    Sőt örülök annak, aki őszíntén "személyesen" felvállalja azt, amit gondol. NINCS HARAG! – Ezt azért is kiemeltem most, mert újabban nagyon sok "oda-vissza adok-kapok" volt.
    Szeretettel üdvözöllek: Pegazus

  7. Kedves Imre!
    Félre ne értsed amit javasoltam. Természetes, hogy a te írásodban azt írsz, amit akarsz, de ha irodalmi értékű elbeszélést akarsz közre adni, akkor érdemes megfontolni a javaslatomat. A közhelyek, bár mély valóságtartalmuk van (ezért is váltak közhellyé), ronják a novella, regény, vagy elbeszélés színvonalát. Sajna magam is gyakran esem abba a hibába, hogy nem írtom ki írásaimból a közhelyeket, pedig az elbeszélés minősége javulna. Bocsáss meg, ha akaratlanul is megbántottalak volna. A jószándék vezetett, bár tudjuk a pokolba vezető út is ezzel van kikövezve.
    Szeretettel üdvözöllek: RRCS

  8. Kedves Imre!
    Félre ne értsed amit javasoltam. Természetes, hogy a te írásodban azt írsz, amit akarsz, de ha irodalmi értékű elbeszélést akarsz közre adni, akkor érdemes megfontolni a javaslatomat. A közhelyek, bár mély valóságtartalmuk van (ezért is váltak közhellyé), ronják a novella, regény, vagy elbeszélés színvonalát. Sajna magam is gyakran esem abba a hibába, hogy nem írtom ki írásaimból a közhelyeket, pedig az elbeszélés minősége javulna. Bocsáss meg, ha akaratlanul is megbántottalak volna. A jószándék vezetett, bár tudjuk a pokolba vezető út is ezzel van kikövezve.
    Szeretettel üdvözöllek: RRCS

  9. Kedves Csaba!
    Azzal egyetértek, hogy ez nem novella, hanem "próza". Amit írtál egyetértek ugyan, de csak félig: – miért nem írhatom én azt, amit érzek, annak dacára, hogy ígaz – bár te közhelyesnek tartod. De itt jegyzem meh, hogy nem sértődtem meg !!
    Köszönöm az elimerő szavaidat. Annak pedig nagyon örülök, hogy te is véradó vagy.
    Szeretettel üdvözöl: Pegazus (Cserép Imre)

  10. Kedves Csaba!
    Azzal egyetértek, hogy ez nem novella, hanem "próza". Amit írtál egyetértek ugyan, de csak félig: – miért nem írhatom én azt, amit érzek, annak dacára, hogy ígaz – bár te közhelyesnek tartod. De itt jegyzem meh, hogy nem sértődtem meg !!
    Köszönöm az elimerő szavaidat. Annak pedig nagyon örülök, hogy te is véradó vagy.
    Szeretettel üdvözöl: Pegazus (Cserép Imre)

  11. Kedves Imre!
    Nagy szeretettel oplvastam soraidat, mert magam is úgy vélem, hogy az idős emberek sokat tettek és tesznek értünk. Az írással kapcsolatban csak két megjegyzésem lenne. Ez nem novella, hanem polémia. A másik, hogy kerüljed a közhelyes megfogalmazást, ha irodalmi értékű művet akarsz közzé tenni. Ilyenekre gondolok: "mára már nagyon felgyorsult a világ, egyszer mi is idősek leszünk, nem állhatunk meg, mert van egy cél, stb. A véradással kapcsolatos ajánlásoddal messzemenően egyet értek, magam is 60 szoros véradó vagyok, és az én vérem is ritka mert 0 rh negatíiv. Vallom, hogy adni nagyobb öröm, mint kapni, és ha életet lehet menteni úgy, hogy nekem igazán nem kerül semmibe sem, akkor adjak.
    Szép godolataidért köszönet.
    Baráti üdvözlettel: RRCS :):):)

  12. Kedves Imre!
    Nagy szeretettel oplvastam soraidat, mert magam is úgy vélem, hogy az idős emberek sokat tettek és tesznek értünk. Az írással kapcsolatban csak két megjegyzésem lenne. Ez nem novella, hanem polémia. A másik, hogy kerüljed a közhelyes megfogalmazást, ha irodalmi értékű művet akarsz közzé tenni. Ilyenekre gondolok: "mára már nagyon felgyorsult a világ, egyszer mi is idősek leszünk, nem állhatunk meg, mert van egy cél, stb. A véradással kapcsolatos ajánlásoddal messzemenően egyet értek, magam is 60 szoros véradó vagyok, és az én vérem is ritka mert 0 rh negatíiv. Vallom, hogy adni nagyobb öröm, mint kapni, és ha életet lehet menteni úgy, hogy nekem igazán nem kerül semmibe sem, akkor adjak.
    Szép godolataidért köszönet.
    Baráti üdvözlettel: RRCS :):):)

  13. Kedves Viola!
    Természetes, hogy válaszolok a levelekre, ahogy az időm engedi. Az, hogy véradó vagyok az nem egy nagy tett, csupán igyekszem visszaadni, amit az édesanyám gyermekkoromban értem cselekedett. Hála Istennek neki nem kell visszadni!! gyermekkoromban vérszegény voltam és édesanyám adott vért. Mire felnőtt lettem, (18 év) elhatároztam, hogy segítek az embertársaimon. Már egyébként hetvenszeres véradó is lehetnék, ha nem negatív vércsoportú vagyok, de nekem akkor kellett adni, mikor nagyon nagy szükség volt rá: műtétekkor. Egyébként a véradást mindenkinek ajánlom, mert minden alkalommal frissít az emberen és "fiatalít"!
    Még egyszer köszönöm elismerő soraidat. Szeretettel üdvözöl: Pegazus.

  14. Kedves Viola!
    Természetes, hogy válaszolok a levelekre, ahogy az időm engedi. Az, hogy véradó vagyok az nem egy nagy tett, csupán igyekszem visszaadni, amit az édesanyám gyermekkoromban értem cselekedett. Hála Istennek neki nem kell visszadni!! gyermekkoromban vérszegény voltam és édesanyám adott vért. Mire felnőtt lettem, (18 év) elhatároztam, hogy segítek az embertársaimon. Már egyébként hetvenszeres véradó is lehetnék, ha nem negatív vércsoportú vagyok, de nekem akkor kellett adni, mikor nagyon nagy szükség volt rá: műtétekkor. Egyébként a véradást mindenkinek ajánlom, mert minden alkalommal frissít az emberen és "fiatalít"!
    Még egyszer köszönöm elismerő soraidat. Szeretettel üdvözöl: Pegazus.

Szólj hozzá!