Hibázni és meg nem javulni.. – 1. helyezett


Lelkileg sérült, túlmozgékony gyerek mentálhigiénés segítése

„Hibázni és meg nem javulni: – ez az igazi hiba.”
/Konfucius/

A személyiség alakulását számtalan tényező befolyásolja. Minden életkor aktuális személyisége magában hordja az előző életszakasz személyiségének maradványait. A személyiségfejlődés az éréssel összekötött szocializálódás folyamata, s ez a folyamat minden egyénnél a konfliktusok sorozatát foglalja magában. Közhelyszerűen nem minden problémás gyerek kóros személyiségfejlődésű, lévén a környezettel való konfliktus – ami a felnőttnél a kiegyensúlyozatlanság, éretlenség jele lehet – a gyereknél természetes, tehát nem feltétlenül az abnormális fejlődés tünete. Mégis vannak olyan gyerekek, akiknél a szocializálódás folyamata nemcsak konfliktusos, hanem az átlagtól eltérő tempójú, irányú, és erősen hiányos. – Állami gondozott, gyermekotthonban élő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozom.
– A gyermekotthonban élő gyerekek és fiatalok többségében olyan családokból kerültek ki, amelyekre jellemző az alkoholizáló, lumpen életmód, az ingerszegény környezet, az agresszív légkör, az elhanyagoltság, az alacsony kulturális szint és az anyagi szegénység.
Ezekből az okokból következően e gyermekek és e kamaszok jellemzője a gyakori magatartászavar, a torzult személyiségfejlődés, az érzelmi sérültség.
Életüknek nap, mint nap kísérője a kudarcélmény. Az iskolában tanulási problémákkal küszködnek, a társadalom sokszor kirekeszti, megbélyegzi őket. Torzult személyiségfejlődésük korrigálásában, érzelmi sérültségük oldásában, sikerélményekhez való jutásban nagyszerű lehetőségeket kínál a különböző alkotótevékenység (irodalmi színpad, számítástechnikai szakkör, képzőművészeti szakkör, KRESZ –szakkör, környezetvédelmi csoport és a sportklub).
– A legfontosabb cél a gyermekotthonban dolgozó felnőttek (nevelők, gyermekfelügyelők, irodai- és technikai dolgozók) számára, hogy az otthonba bekerült gyermekek minél előbb felejtsék el a rosszat, és boldogok legyenek.
– Gárdos Mária egyik könyvében így ír a boldogságról: „Érdemes mindaddig keresni a beteljesülő boldogságot, amíg rá nem találunk. Ehhez persze több kell, mint maga a puszta keresgélés. Sokat, nagyon sokat kell önmagunkból is hozzáadni, hiszen a boldogság csak így lehet teljes. Olyan képlet ez, melyhez mindkét félnek teli kézzel, és teli szívvel, sőt teli értelemmel kell hozzájárulnia”

– A bizonytalanság, a kiuttalanság, az állandó civódások, civakodások a család egyensúlyának felbomlásához vezetnek. Amikor a szülők között mindennaposak a veszekedések, amikor tettlegességre kerül sor, amikor a gyereket otthon kötéllel, szíjjal verik, ha nem fogad szót, vagy ha rossz jegyet hoz haza az iskolából, vagy egyszerűen csak azért, mert az apu részeg, s ilyenkor „kötözködik”. – Borzalmas az a gyereknek, hogy attól kell félnie: minden bizonytalan, nem tudni mi lesz holnap.
Sz. Károly 1995 –ben érkezett hozzánk, a Gyermekotthonba. Már az óvodáskorban is sok-sok probléma volt vele. – A csoportomba 1997-ben került be. – Bár az óvónőktől sok mindent megtudtam róla, de mégis igyekeztem még többet megtudni róla.
– Leírom először is azt, hogy milyennek ismertem meg, illetve mik voltak azok a „tünetek”, amit korrigálni kellett.
A családi háttérről annyit már tudtam, hogy egy alkoholizáló apa és egy nemtörődő anya áll a háttérben.
A testi tünetek közül a legszembetűnőbb volt a túlmozgékonyság, valamint a kritikátlanság. Váratlan dühkitörései voltak, előfordult nála ilyenkor a másik gyerek bántalmazása és a csúnya beszéd.
Tehát ezek a tünetek azt jelentették, hogy ez a gyerek nem képes megtartani illetve betartani a másik ember felé a kötelező távolságot, valamint a befolyásolhatóságot.
Sz. Károly figyelme szétszórt volt, csak rövid ideig képes koncentrálni. Jellemző volt rá a túlmozgékonyság (hipermotilitás).
Sokszor megtörtént az, hogy lábával „harangzott”, az asztalnál szembe ülő gyerekbe „nem szándékosan” belerúgott illetve az étkezéskor összetört tányért vagy poharat. Sokan ezt úgy veszik, hogy ez rosszaságból történik. Arról nem is beszélve, hogy a hipermotil és kritikátlan gyerek mennyi balesetet szenved és okoz. Így volt ez Sz. Károly esetében is, aki „balesetet” ritkábban okozott másoknak, viszont elég gyakran eltört a karja, a lába és sok kisebb sérülése is volt.
A tünetek ismeretében egyértelmű, hogy ennek a gyereknek minden közösségben rossz. Szándékosan és önhibáján kívül az idegrendszeri adottsága következtében állandóan termeli maga körül a konfliktust. – Ennél a gyereknél, ill. ezeknél a gyerekeknél a legfontosabb, hogy ne elmarasztalást, hanem támogatást kapjanak. Ugyanis, ha mindig ő a „rossz gyerek”, akkor átveszi a „rossz gyerek” szerepet. Megpróbálja túljátszani a rászabott szerepet. Amit eddig véletlenül, ügyetlenség, figyelemzavar miatt követett el, azt most már szándékosan is megteszi. Hiszen, ugyanis mindegy, mindenképpen ő a rossz. Az is észrevehető, hogy ez a gyerek szeretne sikerhez jutni.
Észrevettem, ha sikere van, mennyire örül. – Először „óvatosan” közeledtem Sz. Károlyhoz és beszélgetések során próbáltam közeledni hozzá és kifürkészni, hogy „mi bántja; mi áll magatartása hátterében”
. Amikor már „elfogadott” – elmesélte, hogy édesapja, ha „kicsit” rossz volt, akkor kicsit, ha „nagyon” rossz volt, úgy nagyon elverte szíjostorral. A segítés módját többféle módon tettem meg. Mivel túlmozgékony gyerekről volt szó, így megpróbáltam úgy segíteni neki, hogy ezen a területen legyen neki sikerélménye. Tudtam azt, hogy a motorium sikeres fejlesztése hihetetlen szolgálatot tesz a gyerekeknek. A sikeres nagymozgások, és finom motoros manipulációk birtokában megnő az önbizalma. És itt kell megemlítenem a játék fontosságát. A játék a legfontosabb kifejezési mód. A gyerek a játék segítségével fogalmazza meg, játssza el érzéseit, gondolatait. Aki örömmel, felszabadultan tud játszani, az iskolai feladatokhoz is így fog hozzálátni. Türelemmel, kitartással, élvezettel oldja meg a feladatokat, s örül, ha sikerül megoldania. A játékok során, amikor lehetőség volt a túlmozgékonyság „kidomborítására” – fogócska, futóverseny sikert ért el és ekkor észrevette, hogy a csoport, ill. az osztály nem haragszik rá.
Észrevettem, hogy a finom – mozgások rendezése következtében javult az írása, már belefért a betű a sorközbe, már hasonlítottak a betűk egymáshoz alakra, és nagyságra, már nem volt a füzet maszatos és szamárfüles annyira.
El kell mondanom, hogy ez a gyerek gyógyszert kapott – ezt azért kapta, hogy a környezetét nagymértékben zavarta, ill. a környezete életvitelét zavarta. Sajnos a megfelelő gyógyszerelést nehezítette, hogy ez a gyerek gyakran a várhatóval ellentétes módon reagált a gyógyszerekre; – a nyugtatóktól izgatottá vált, míg az élénkítők nyugtatóan hatottak rá. Ezért én javasoltam, hogy ha lehetséges „fokozatosan” csökkentsük, ill. szüntessük meg ezt a gyógyszerezést.
Mára már a gyerek „gyógyszer nélkül” is jól van. Említettem már, hogy a „túlmozgékonyság szelét” a játékok során kifogtam. Ezen kívül észrevettem, hogy ez a gyerek nagyon szeret dolgozni – takarítani, sepregetni. Ezt kihasználva megbízatásait úgy irányítottam, hogy sikerélménye legyen. Ő lett a takarításfelelős, de úgy hogy maga is aktívan részvett benne. A kerti munkában, az „otthoni” munkában is szerephez jutattam – mosás, teregetés stb. A munkavégzéseknél biztattam a jó munkavégzésre és sokszor kapott dicséretet tőlem. Ezek után a gyerekek már másképp néztek rá, hogyha szeretettel veszik körül, akkor minden lehetősége megvan arra, hogy később ő maga is szerető családot alapítson.
Összegezve: – megállapítottam azt, hogy minden segítségnél fontosabb és eredményesebb a prevenció. Mindig könnyebb megelőzni a bajt, mint utólag keserves munkával megpróbálni rendezni a problémákat. Az alapbajt, az idegrendszeri károsodást nem tudjuk meg nem történtté tenni.
A prevenció ez esetben az elsődleges tünetek rendezését és a másodlagos tünetek kialakulásának megelőzését jelenti. Ennek a kulcsa pedig a nagyon korai felismerés és a minél korábban kezdett, s minél sikeresebben végzett gyógyító korrekció.
Mint azt már az előző részben is írtam, ezek az állami gondozott gyermekek érzelmileg sérültek, rengeteg feldolgozatlan feszültséget, szorongást, elszenvedett traumát hordoznak. Ezek a feldolgozatlan feszültségek, élmények sokszor agresszív vagy éppen depresszív formákban, deviáns megnyilvánulásokban törnek a felszínre. Mindezek csökkentik a környezethez történő szüntelen alkalmazkodást, ami társadalmi beilleszkedési zavarokhoz vezet. Csökkentik az értelmi teljesítőképességet, ami az iskolai értelmi teljesítőképességet, ami az iskolai kudarcokat fokozza. E feldolgozatlan lelki sérülések megakadályozzák, hogy a személyiség harmonikussá, gazdaggá, erőssé, illetve teljes értékűvé váljon. Ezért rendkívül fontos, hogy e gyermekek számára olyan tevékenységformákat találjunk, amelyek lelki traumáik feldolgozásában segíthetnek, szorongásukat felszabadítják, feszültségeiket oldhatják.
– Az ember és így a gyermek idegrendszere is a kínos lelki feszültségek csökkentésére törekszik. Ez a belső folyamat az elhárítás. Az elhárításnak, mint indulattalanító folyamatnak sokféle fajtája létezik, pl. a regresszió, a projekció, a meg nem történtté tevés, az izolációs elhárítás, az elfojtás stb. Ezek a folyamatok többnyire kártékonyak, deviáns megnyilvánulási formákhoz vezetnek. Különösen azért, mert a megszelídített konfliktusok feszültségei, a száműzött élmények, tiltott vágyak kerülő úton visszajárnak. Az elfojtott lelki traumák e formákra áttevődve kártékony módon minduntalan a felszínre törnek, mérgezve a személyiséget. –De vannak az elhárításnak olyan módjai is, amelyek elősegítik a konfliktusok megoldását, emelik a teljesítményt, s a lelki élet feszültségét az alkalmazkodás szempontjából pozitív megnyilvánulásokká alakítják át. A feszültség elhárításának ezeket, a szerencsés formáit nevezzük elaborációnak.
Az elaboráció folyamatában döntő szerepe van a képzeletnek, illetve a képzeletáramlásoknak. Sz. Károly esetében ezt úgy alkalmaztam, hogy „lerajzoltattam” azt, amit szeretne, illetve bármit rajzolhatott, tehát „alkotott”. – Volt egy olyan eset is, hogy kirándulni az osztályfőnök nem vitte el, a hiperaktív „rossz” magatartásáért. Ekkor én úgy éreztem, hogy ez nem jó a gyereknek. Először is „leírtam”, hogy mit képzel el a kirándulásról. – Amikor elolvastam, úgy döntöttem, mindegy milyen a gyerek – elviszem Bodaszőlőre, ahol sok élmény vár rá: – Strucc farm, Banán ültetvény, vaddisznó rezervátum stb.
Sokan intettek, hogy ne tegyem; illetve mivel elvittem mégis,”megróttak” érte.
Örülök, hogy elvittem, mivel engem igazolt az egész: – egyrészt a gyerek „visszajelezte” azt, hogy megbíztam benne – nem volt rossz – és mintha kicserélték volna.
– Utoljára hagytam azt, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egész problémát és annak megoldhatóságát súlyosbítja a társadalom minden „mássággal” szembeni intoleranciája és negatív hozzáállása. Megengedhetetlen, hogy a társadalom magát „normálisnak, egészségesnek” valló része ne fogadja be a segítségre szorulót. Társadalmi – vagy személyi – intoleranciája miatt, nem mondhatunk le a gyerekek 3 – 10 százalékáról, akik megfelelő segítség mellett teljes értékű felnőttekké válnának.

“Hibázni és meg nem javulni.. – 1. helyezett” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Mindenkinek írom ! —-
    Elgondolkodtató az, hogy szerencsés dolog e az, hogy a pályázó versenytársak egymás írásait vonják néha komoly kritika alá…?
    Ha én pályáznék – versenytársaim írásaihoz nem szólnék hozzá…
    Én aki kivülálló vagyok tárgyilagosabban és objektívebben és tisztábban nézem az itt közzétett műveket. Tudatalattimban sem jelentkezhet a rivalizálás – még véletlen lehetősége – sem.
    Tisztelem azokat, akik ezt félre tudják tenni és hiszek is benne, de a de…. kérdése nekem mégis nyitot marad.
    Bár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az ide írt hozzászólások és főleg az értékelések – nem tevődnek hozzá, márcsak technikailag sem – a szavazati pontozáshoz, de mégsem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a tudatalattinkból sem hat ki – befolyásolhatóságukkal – a szavazás előtti döntésünk során -, annak meghozatalában ???

    Elnézést kérek itteni megjegyzésemért, már előre – a fentírtakért – mindenkitől !
    keni

  2. Mindenkinek írom ! —-
    Elgondolkodtató az, hogy szerencsés dolog e az, hogy a pályázó versenytársak egymás írásait vonják néha komoly kritika alá…?
    Ha én pályáznék – versenytársaim írásaihoz nem szólnék hozzá…
    Én aki kivülálló vagyok tárgyilagosabban és objektívebben és tisztábban nézem az itt közzétett műveket. Tudatalattimban sem jelentkezhet a rivalizálás – még véletlen lehetősége – sem.
    Tisztelem azokat, akik ezt félre tudják tenni és hiszek is benne, de a de…. kérdése nekem mégis nyitot marad.
    Bár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az ide írt hozzászólások és főleg az értékelések – nem tevődnek hozzá, márcsak technikailag sem – a szavazati pontozáshoz, de mégsem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a tudatalattinkból sem hat ki – befolyásolhatóságukkal – a szavazás előtti döntésünk során -, annak meghozatalában ???

    Elnézést kérek itteni megjegyzésemért, már előre – a fentírtakért – mindenkitől !
    keni

  3. Kedves Cserép Imre !

    Tanulmányodat figyelmesen végigolvastam és megpróbáltam a lányom szemszögéből is, kis szakmai értelemmel vizsgálni – mint egy ember szociológízációs beillesztését a társadalom egészségesnek mondható többségébe.
    A Lányom, már említettem nappali tagozaton végezte el a Bárczy – Gyógypedagóiai Főiskolát, ami ma már egyetem lett épp az ő diplomaszerzése után. Most a kislány mellett gyermekpszichológiai tanulmányokkal próbálja kiegészíteni eddig szerzett tudását, a még hatékonyabb alkalmazhatóság érdekében…
    Ő két szakon szerzett diplomát origo-frame – azaz értelmi fogyatékos tanárként, és logopédiai szakterületen. A Csalogány u.-i Intézetben tanít, de logopédiai órákat pld. a Perhő intézet mozgás és beszédsérültjeinek és magántynítványainak ad.
    Ismerem ezt vegyes összetételű, max 6 fős osztályközösséget, ahol bizony minden nap harcba kell szállni, hogy a bennük lévő értékekből, főleg érzelmi ráhatásokkal és motorikus elfoglaltságokkal le lehessen őket kötni és moderálni fejlődésüket, ha kis mértékben is, de segíteni, héha nem is kis eredménnyel.
    Máshogy kell bánnia egy autistával, egy Downn kórossal és egy hiperaktív
    gyerekkel, stb…
    Tanulmányodat átérzem és átértékelem és ezért mindenképpen
    * FELÜLMÚLHATATLAN* értékelést adok Neked – csillagos ötössel…..***
    Mivel viszont ez a tanult szakterületed és azon túl hívatásod is – most Rád kell visszahívatkoznom, hogy tényleg nem volt egy szerencsés dolog ide sorolni a szépirodalmi- prózai pályaművek közé.
    Ez egy szakmai… – más hasonló témájú lapban, vagy magazinban, vagy egy szaklapban sokkal értékelhetőbb elismerésben részesülhetne és tényleg szakemberek megítélései alapján…, ahol a mérce szakmai szemmel és nem irodalmi szemüvegen kerestül értékel.
    Bár egy ilyen tanulmányhoz fontos az irodalmi fogalmazási kézség és a megfelelő szókincs szakmai kifejezésekkel is való kiegészítése. De hiszen ez tanári diplomádnak, alapvető követelménye is egyben…
    Tudod ez itt olyannyira kilóg a sorból, mintha csak egy pedagógiai doktori disszertáció, egy nagydoktori szaktanulmány, egy docensi diplomavédés, vagy egy filozófiai elméleti tudományos értekezés, egy kanditatúra…hogy ne soroljam tovább…. volna.
    Itt megadtam Neked már fentebb a legmagasabb értékelhető elismerésemet, de se alább az értékelésnél, sem pedig a szavazásnál, ha mégis szavaznék – nem veszem figyelembe itt – ezt az egyébbként kiváló írásodat.
    És ezért engem ne ítélj el – kérlek. Őszinte voltam hozzád és részletesen meg is indokoltam még talán némi kis szakmaisággal is döntésem 'jogszerűségét', az itteni szabályok figyelembe vétele alapján is.
    Tisztelettel és Üdvözlettel !
    Kenéz István / keni

  4. Kedves Cserép Imre !

    Tanulmányodat figyelmesen végigolvastam és megpróbáltam a lányom szemszögéből is, kis szakmai értelemmel vizsgálni – mint egy ember szociológízációs beillesztését a társadalom egészségesnek mondható többségébe.
    A Lányom, már említettem nappali tagozaton végezte el a Bárczy – Gyógypedagóiai Főiskolát, ami ma már egyetem lett épp az ő diplomaszerzése után. Most a kislány mellett gyermekpszichológiai tanulmányokkal próbálja kiegészíteni eddig szerzett tudását, a még hatékonyabb alkalmazhatóság érdekében…
    Ő két szakon szerzett diplomát origo-frame – azaz értelmi fogyatékos tanárként, és logopédiai szakterületen. A Csalogány u.-i Intézetben tanít, de logopédiai órákat pld. a Perhő intézet mozgás és beszédsérültjeinek és magántynítványainak ad.
    Ismerem ezt vegyes összetételű, max 6 fős osztályközösséget, ahol bizony minden nap harcba kell szállni, hogy a bennük lévő értékekből, főleg érzelmi ráhatásokkal és motorikus elfoglaltságokkal le lehessen őket kötni és moderálni fejlődésüket, ha kis mértékben is, de segíteni, héha nem is kis eredménnyel.
    Máshogy kell bánnia egy autistával, egy Downn kórossal és egy hiperaktív
    gyerekkel, stb…
    Tanulmányodat átérzem és átértékelem és ezért mindenképpen
    * FELÜLMÚLHATATLAN* értékelést adok Neked – csillagos ötössel…..***
    Mivel viszont ez a tanult szakterületed és azon túl hívatásod is – most Rád kell visszahívatkoznom, hogy tényleg nem volt egy szerencsés dolog ide sorolni a szépirodalmi- prózai pályaművek közé.
    Ez egy szakmai… – más hasonló témájú lapban, vagy magazinban, vagy egy szaklapban sokkal értékelhetőbb elismerésben részesülhetne és tényleg szakemberek megítélései alapján…, ahol a mérce szakmai szemmel és nem irodalmi szemüvegen kerestül értékel.
    Bár egy ilyen tanulmányhoz fontos az irodalmi fogalmazási kézség és a megfelelő szókincs szakmai kifejezésekkel is való kiegészítése. De hiszen ez tanári diplomádnak, alapvető követelménye is egyben…
    Tudod ez itt olyannyira kilóg a sorból, mintha csak egy pedagógiai doktori disszertáció, egy nagydoktori szaktanulmány, egy docensi diplomavédés, vagy egy filozófiai elméleti tudományos értekezés, egy kanditatúra…hogy ne soroljam tovább…. volna.
    Itt megadtam Neked már fentebb a legmagasabb értékelhető elismerésemet, de se alább az értékelésnél, sem pedig a szavazásnál, ha mégis szavaznék – nem veszem figyelembe itt – ezt az egyébbként kiváló írásodat.
    És ezért engem ne ítélj el – kérlek. Őszinte voltam hozzád és részletesen meg is indokoltam még talán némi kis szakmaisággal is döntésem 'jogszerűségét', az itteni szabályok figyelembe vétele alapján is.
    Tisztelettel és Üdvözlettel !
    Kenéz István / keni

  5. Köszönöm az elismerő szavakat, egyben elismerem, hogy valóban nem volt szerencsés ide feltenni ezt az írásomat.
    Szeretettel üdvözlök mindenkit: – Pegazus

  6. Köszönöm az elismerő szavakat, egyben elismerem, hogy valóban nem volt szerencsés ide feltenni ezt az írásomat.
    Szeretettel üdvözlök mindenkit: – Pegazus

  7. Kedves Imre!
    Kitűnő cikket írtál EMBERSÉGEDRŐL, segítőkészségedről, mely dicséretet érdemel. Nehéz, odaadó munkádhoz kívánok sok erőt és egészséget szeretettel: Viola

  8. Kedves Imre!
    Kitűnő cikket írtál EMBERSÉGEDRŐL, segítőkészségedről, mely dicséretet érdemel. Nehéz, odaadó munkádhoz kívánok sok erőt és egészséget szeretettel: Viola

Szólj hozzá!