A NAGY ÁLOM


A kölcsön

Hideg januári nap volt. Olyan idő, amikor még a kutyát sem verik ki a házból.
Kovács úr az ablaknál állva az utcát figyelte, aggódott.
– Lehet, hogy el sem jön – szólt gondterhelten a kályhánál ülő asszony felé.
– Ha nem, hát nem – válaszolt amaz közönyösen.
– Pedig, ha nem kapjuk meg a kölcsönt, akkor nem lesz, amiből visszafizessük a másikat – folytatta a férfi.
– Úgy kell neked! Megmondtam, hogy a kölcsön nem ingyen van. Előbb-utóbb rámegy a házunk – csattant fel a felesége.
Kovács úr hallgatott. Tudta, hogy igaza van az asszonynak, de már minden hiába. A dolgokon már nem lehet változtatni.
Mindig is szerényen éltek. Azt a kevés pénzt, amit ketten kerestek az asszony egyedül kezelte, és szó se róla, jól beosztotta. Semmi luxus, semmi szórakozás. Ő persze nem mert, ellenkezni.
Az asszony szigorú, nagyhangú, de be kell látni, hogy mindig igaza van, vagy igaza lesz előbb-utóbb.
Karácsony előtt történ, hogy Kovács úr egy tévéreklámtól kísértésbe esett. Gazdag, fényűző ünnepet akart, olyat, amilyet csak amerikai filmekben látott. Életében először felséges lakomáról ábrándozott. Meg akarta lepni az asszonyt, a gyermekeket és az unokákat, ezért nem szólt senkinek, csak titokban felhívta a megadott telefonszámot és másnap, amikor az asszony elutazott a lányaikhoz, házhoz jött a kölcsön.
Azt mondani sem kell, hogy milyen képet vágott Kovácsné, amikor két nap múlva hazatért.
Az egyszerű kis parasztház fényárban úszott. Az aprócska előszobában akkora fenyőfa állott égőkkel feldíszítve, hogy az asszony alig fért be az ajtón.
– Nahát, mekkora fa! Honnét van? – kérdezte gyanakvóan.
– Az titok anyukám, de gyere csak, gyere. Bent is van egy, a nappaliba – mondta a férfi és izgatottan terelte az asszony befele.
– Na, mit szólsz drágám? Úgy-e, hogy pazar? Olyan karácsonyunk lesz, amilyet eddig csak a tévében láttál!
– De hát még nem korai, és honnan volt rá pénz? Tudtommal nekünk erre nem telik – kezdődött a műsor, de Kovács úr erre is fel volt készülve.
– Ezek műfenyők, nem fogják lehullatni a tűleveleket, jobb előre dolgozni, hogy legyen idő az ünneplésre, és a pénz kölcsön van, de igazán kihagyhatatlan ajánlat volt – sorolta el egy szuszra, hogy elejét vegye a további faggatózásnak.
Kovácsné feltűnően jól fogadta férje újabbnál újabb meglepetéseit. Az ünnepi vacsorát egy neves étteremből hozatták és legalább öt fogásból állt. Erre az alkalomra Kovács úr egy pincért és egy konyhalányt is felfogadott, hogy a feleségének ne kelljen az asztal körül ugrálnia. Vacsora után a fa alól méretes csomagok kerültek elő, Kovácsné egy párducmintás műszőrme kabáttal lett gazdagabb, a lányai halbőrből készült táskákkal és csizmákkal lettek elkápráztatva, az unokák a tévé reklámokból közismert játékok valamelyikével gyorsan elvonultak a hátsó szobába, nehogy idő előtt véget érjen a nagy álom, hiszen akkor be kellene érniük a legolcsóbb társasjátékkal, ráadásul együtt kellene, hogy játszanak. Szinte soha nem lehetnek egyedül, külön szobájuk otthon sincs.
A hangulat rendkívüli volt és nem csak a drága borok miatt, hanem azért is, mert a jelenlévők közül mindenki arra gondolt, hogy vajon mi lesz holnap.
Ez nem az én gondom – próbálta megnyugtatni magát Kovácsné. Ha a papa ilyen nagyvonalú, biztosan megengedheti magának – gondolták a lányok.
A nagypapiék biztosan nyertek a lottón – szögezték le az unokák maguk között.
Mi aztán nem adunk kölcsön az öregnek, még a múltkorival is tartozik – egyeztek meg a vők, csak Kovács úr ült úgy közöttük, mint amikor minden a legnagyobb rendben van.
Januárban aztán megint igaza lett az asszonynak. A kereset éppen csak fedte a kiadásokat, ebben viszont nem fért bele az esedékes törlesztő részlet.
– Biztosan van egy kis dugi pénzed anyukám – hízelkedett Kovács úr. – Te mindig mindenre gondolsz. Kisegíthetnél, hiszen mindent értetek tettem.
– Tudtam! – csattant fel az asszony. – Mindig ez van. Nem megmondtam, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér? Most bizony nagy bajban vagy, mert nekem aztán nincs egy forint dugi pénzem sem. Ajándékot vettem rajta az unokáinknak, amikor náluk voltam. Eszembe sem jutott meghívni őket karácsonyra, amikor ilyen szűkösen élünk. Csak magadra vess, mert bizony az unokák ezután is jönni fognak…
Mit tehetett Kovács úr? Újabb kölcsönhöz folyamodott, hogy legyen miből az előzőt, kifizesse. Másodállást vállalok – jelentette be.
A kutya-hideg ellenére, késve ugyan de az újabb kölcsön is házhoz jött. Kovács úr pedig a másodfizetéséből törlesztett rendületlenül, ameddig bírta.
Sajnálatos módon bekövetkezett az, ami elkerülhetetlen, de senki nem gondol rá komolyan.
Kovácsné is kölcsönhöz folyamodott. A kedves ügyintéző kisasszony kissé furcsán nézett az asszonyra.
– Újabb kölcsön? – kérdezte leereszkedően.
– Éppen csak annyi, hogy a szegény uramat eltemethessem – sírta el magát Kovácsné.
– Kétszázezer. Többet nem lehet. Így is, ha összevonjuk már több annál, mint amit vissza tud fizetni. A háza is rámehet.
A temetkezési vállalatnál, a szomorúképű igazgató sajnálkozva vakargatta kopaszodó fejét.
– Értse meg asszonyom, hogy ilyen árak mellett többet nem tehetek önért. Illetve volna egy ajánlatom, de az maradjon szigorúan köztünk.
Mikor az asszony jelezte, hogy természetesen minden megoldásra hajlandó, akkor az igazgató betessékelte a szobájába és az ajtót kulcsra zárta. – Ezt természetesen nem kötelező elfogadnia, de ez a legolcsóbb ajánlatom – kezdett bele. Az asszony egyre növekvő aggodalommal várta, hogy mi lesz a végkifejlet.
– Szervezünk a férjének egy pompás temetést kétszázezer forintért. Tölgyfakoporsó, selyem szemfödő, koszorúk, virágok, és minden, ami kell. A legpazarabb kriptánkban helyezzük el a koporsót, de… – Itt az asszony könnyekre fakadt. – Maga a legdrágább ember, milyen arany szíve van… – az igazgató azonban önmagától kissé meghatódva, szelíden leintette.
– Még nem mondtam el mindent kedves. A temetés után, amikor senki nincs a temetőben, a férje koporsóját kihozzuk a kriptából, a testet átrakjuk egy olcsó deszkaládába és elégetjük. A hamvakat szétszórjuk a temetőbe, így mindenki jól jár. Nem igaz? – itt úgy nézett az asszonyra, mint aki könnyes hálát vár egy rendkívüli jótéteményért. Az asszony szava azonban elakadt, olyan köhögési roham fogta el, hogy ettől Kovács úr felébredt és kiugrott az ágyából.
– Szent egek, meg ne halj nekem! – és addig rázta az asszonyt, míg az, magához nem tért. – Mit válaszoltál annak az ördögnek? – támadt rá hirtelen, mint aki nem hiszi, hogy csak álmodott.
– Menj a pokolba! – szájalt az asszony, majd visszafeküdt aludni.
– Jól megmondtad neki anyukám, és furcsa, hogy mindig igazad van – sóhajtott Kovács úr megnyugodva, majd lassan öltözködni kezdett, hogy másodállásának elkötelezettjeként felsöpörje a hajnali utcák szemetét.

HA ERRE A TÖRTÉNETRE SZERETNÉL SZAVAZNI, AZ 3-AS SZÁMRA SZAVAZZ!

“A NAGY ÁLOM” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Tollforgató Író !
    Valóban nagyon mai a történeted! Kísértetiesen hasonlít az én valódi élettörténetemhez, amelyben jelenleg élek. Sajnos!
    Teljesen át tudom érezni írásod és nagyon jó volt olvasnom azt, hogy a Kovács Úr nem halt meg, csak álmodta az asszonya.
    Gratulálok !
    Major M. Gabriella

  2. Kedves Tollforgató Író !
    Valóban nagyon mai a történeted! Kísértetiesen hasonlít az én valódi élettörténetemhez, amelyben jelenleg élek. Sajnos!
    Teljesen át tudom érezni írásod és nagyon jó volt olvasnom azt, hogy a Kovács Úr nem halt meg, csak álmodta az asszonya.
    Gratulálok !
    Major M. Gabriella

  3. Nekem úgy tűnik, mintha a férj és a feleség is ugyanazt a történetet álmodta volna egyszerre.
    Máskülönben, mitől lett volna köhögőrohama az asszonynak, és honnan tudta volna a férj, hogy a felesége mit álmodott?
    Nagyon érdekes,fantasztikus írás!

    Üdv.: Torma Zsuzsqanna

  4. Nekem úgy tűnik, mintha a férj és a feleség is ugyanazt a történetet álmodta volna egyszerre.
    Máskülönben, mitől lett volna köhögőrohama az asszonynak, és honnan tudta volna a férj, hogy a felesége mit álmodott?
    Nagyon érdekes,fantasztikus írás!

    Üdv.: Torma Zsuzsqanna

  5. Ez is érdekes, mai történet. Kissé ironikus hangvételű.

    Tetszett!

  6. Ez is érdekes, mai történet. Kissé ironikus hangvételű.

    Tetszett!

  7. Tipikus napjainkbeli történet, ahol az emberek nyakló nélkül veszik fel a kölcsönöket, nem számolva a későbbi következményekkel. Ez az írás lehet fantázia, de a mindennapokban is simán el lehet képzelni, mint megtörtént dolgot. Sajnos sokan esnek a kölcsönök áldozatául. Egyszerű, mindennapi történet, de jól van megírva, és nekem tetszik.
    Üdv:E.C.

  8. Tipikus napjainkbeli történet, ahol az emberek nyakló nélkül veszik fel a kölcsönöket, nem számolva a későbbi következményekkel. Ez az írás lehet fantázia, de a mindennapokban is simán el lehet képzelni, mint megtörtént dolgot. Sajnos sokan esnek a kölcsönök áldozatául. Egyszerű, mindennapi történet, de jól van megírva, és nekem tetszik.
    Üdv:E.C.

  9. [b]Kedves Tollforgató – Írótársam ![/b]

    Írásodban érdekes, és nagyon is mai történetre találtam, ami megint a kiírt témánál maradt szorosan, mert a valós és vélt álmok sokasága megtalálható.
    Hogy mennyire reális ez az írás – nem tudom, de a többi olvasó majd eldönti.
    Mindenesetre meggyőzően, hitelesnek íródott, és nagyon is 'elképzelhető'.

    Nagyon jónak találom benne egy családi élet napi párbeszédeit. A zsörtölődő, spórolós asszony és a bátor ember, -majd csak lesz valahogy- reményét és bátorságát.
    Az örömszerzés nagy hajtóerőnk. Ez most sikerült, de nagy árat kellett fizetni érte.
    Ezeket azért írtam, mert az álmokon túl ebben az írásban is találtam mély emberi érzéseket, tutlajdonságokat, a mindennapi életünk gondjainak – vitelében és bemutatásában.
    /Óva intek mindenkit a tőke – többszörös THM-el növelt kölcsönétől!/

    Tiszteletem az Írónak ! (remélem ez is befuthat…) 🙁
    Üdvözlettel ! 🙂
    – keni –

  10. [b]Kedves Tollforgató – Írótársam ![/b]

    Írásodban érdekes, és nagyon is mai történetre találtam, ami megint a kiírt témánál maradt szorosan, mert a valós és vélt álmok sokasága megtalálható.
    Hogy mennyire reális ez az írás – nem tudom, de a többi olvasó majd eldönti.
    Mindenesetre meggyőzően, hitelesnek íródott, és nagyon is 'elképzelhető'.

    Nagyon jónak találom benne egy családi élet napi párbeszédeit. A zsörtölődő, spórolós asszony és a bátor ember, -majd csak lesz valahogy- reményét és bátorságát.
    Az örömszerzés nagy hajtóerőnk. Ez most sikerült, de nagy árat kellett fizetni érte.
    Ezeket azért írtam, mert az álmokon túl ebben az írásban is találtam mély emberi érzéseket, tutlajdonságokat, a mindennapi életünk gondjainak – vitelében és bemutatásában.
    /Óva intek mindenkit a tőke – többszörös THM-el növelt kölcsönétől!/

    Tiszteletem az Írónak ! (remélem ez is befuthat…) 🙁
    Üdvözlettel ! 🙂
    – keni –

Szólj hozzá!