A lovag: Ötödik történet

Az utolsó szám volt az övé, közvetlenül a műlovarnők után. A porondot nem kellett átrendezni, csak betoltak még néhány papírmasé szélmalmot, meg felhőket akasztottak a kötéltáncosok kötelére az illúzió matt.
Meleg volt. Folyt róla az izzadság a páncéling alatt. A lova is a szokásosnál nehezebben mozgott. Öreg volt már, akárcsak ő. Mindketten itt élték le életük nagy részét, a cirkuszban. Jól tudta, ez itt már csak a kegyelemkenyér. De ez is meddig?
Ahogy felharsant a zene, a vén gebe, mint régi, rutinos cirkuszi bútordarab, felkapta a fejét, és megindult ki, középre. De hamarosan lelassult a göcsörtös, pókos lábak ügetése.
A nézőtéren kevesen voltak, ott is mindenki szenvedett a hőségtől. A gyerekek nyafogtak.
– Anya, fagylaltot akarok…
– Az elefántot akarom nézni…
– Menjünk haza, álmos vagyok…
Sokan kifelé igyekeztek a szabad levegőre.
Ő, ahogy estéről-estére, leengedte a sisak rostélyát, tett néhány kört a lovával, majd hirtelen megállt az egyik szélmalom előtt. Csapkodni kezdte a kardjával.
– Ezt Mariettáért!
Marietta légtornásznő volt, az ő Dulcineája éveken át, míg férjhez nem ment egy pocakos bádogosmesterhez.
– Ezt a Rozi lovamért!- mondta, akiről esténként azt gondolta, hogy a hírhedt Rozinante, akivel számos kalandot megéltek.
– Ezt meg magamért. A gyönyörű álmaimért, amiket elképzeltem, amikor cirkuszos lettem. amikor otthagytam az iskolát, a dühöngő apámat, a sírva könyörgő anyámat.
– Nesze nektek csodák, illúziók, nesze neked egész világcsavargó életem!
Most már össze-vissza csapkodott, a sisak rostélyán át szinte semmit sem látott. A kardja beleakadt valamibe. A nézők között egy kisgyerek hangosan felkiáltott:
– Kilyukadt a felhő! Nézd mama, lyukas az ég!
És jóízűen kacagott hozzá.
A zene elhallgatott. A ló megállt. Ő leeresztette a kardját. Nem lesz többé a hóbortos öreg lovag.
A rostélyon keresztül valahogy másképp kezdte látni a világot maga körül. Furcsán fordítva, kicsit kockásan.
A fülében meg még ott volt a kisfiú önfeledt kacagása.
– Talán bohócnak még megtartanak – gondolta.
De mi lesz szegény öreg gebémből? Virsli?

“A lovag: Ötödik történet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rita! Én is csak kicsi gyerekkoromban szerettem volna kötéltáncos lenni.:) De maradt helyette a szellemi kötéltánc.
    Köszönöm, hogy elolvastad.
    Üdv: Kati

Szólj hozzá!