Lélekmelegítő – 1. helyezett


Régen történt, úgy a nyolcvanas évek közepén. Volt a falunkban egy öreg pap, aki úgy élt közöttünk, mintha nem is pap lenne, hanem csak egyszerű parasztember. Hétköznapi viseletet hordott, az ünnepeken azonban magára öltötte papi ruháját, ez volt az ő ünneplője.
Aztán meg, nem a kora miatt tartottuk öregnek, hiszen úgy ötven és hatvan év között lehetett, hanem a bölcsessége miatt, amiért oly nagyszerűen segített azokon, akik aprócseprő bajaikkal hozzáfordultak. Az emberek egyszerűen csak Matyi bátyámnak szólították. Ő maga is gazdálkodott: disznókat tartott és piacra járt. Nagyon értette a módját, s keze alatt az egyből csakhamar kettő lett. Nekünk ő maga volt az igazságos Mátyás. Persze akadtak hibák benne úgy, ahogyan Mátyás királyt sem tartottuk tökéletesnek, csak igazságosnak. Ezek azonban hamarosan kiderülnek az alábbi eseményekből:
Történt egyszer, hogy vasárnap már beharangozták a misét, de a papunk nem volt sehol.
Vártuk egy ideig, nem történt semmi. A kántor már végig orgonálta az előtte heverő énekeskönyvet, s a csend egyre feszültebb lett, amikor egyszer csak az utca felőli ajtón betoppant Matyi bátyánk civil ruhába, de egyáltalán nem lélekszakadva.
— Kedves híveim! Feleslegesen aggódtak miattam, mert egy pap sohasem késhet el a
saját miséjéről — mondta sokak ámulatára, majd így folytatta — Most van a barack vásár, onnan jövök, mint tudják. Találkoztam is néhány helybélivel. Lám’ ők előttem ideértek! Na de mindjárt kezdjük is el a szentmisét, hogy oda ne égjen az ebéd.
A mise igen rövidre sikeredett, de annál nagyobb töltetet adott a híveknek az a tudat, hogy lám csak Isten szolgája sem tökéletes. Éppen ezért bíztunk benne, tartottuk nagyra tudását, emberismeretét. Ilyen papnak ismertük Fekete Mátyást.
Azon a nyáron, amikor az alábbi események történtek nagy volt a szárazság. Ez lehetett az oka azoknak a bajoknak, amik sorban egymás után következtek: A napok fülledtek és végtelenül hosszúak voltak, esténként bizony kellett az enyhülés. A kocsma, mindig zsúfolásig megtelt. Ha nem lett volna tárva az ajtaja ablaka egyaránt, csakhamar megsűrűsödött volna a levegő, s nem csak a pálinka szagától, — amit a helybéliek csak tisztán fogyasztottak bár a származása kissé kétes eredetű volt, — hanem attól is, ami a testekből párolgott, a gyomrok felmelegedésének következtében.
Marci bá’, akit egyébként mindenki csak részegesnek csúfolt, nevéhez méltóan úgy berúgott, hogy az utcabeli gyerekek vonszolták hazáig, akiket előzetesen lefizetett erre a célra.
Otthon aztán elkezdődött a szokásos szertartás. Mariska, a felesége pörölt vele, hogy így – hogy úgy, mért nem szégyelli már magát! Hogy nem sül ki a két szeme szégyenében!
Marci bá’ mint rendesen szokott, ettől úgy dühbe gurult, hogy ellátta az asszony baját, aki elhatározta, hogy elhagyja az urát, mihelyt megvirrad.
Az éjszaka eltelt s reggelre Mariska meggondolta magát. Ott hagyta az urát, de csak rövid időre. Épp csak addig, amíg tanácsot kérni ment a paphoz.
Az öreg pap éppen otthon tartózkodott, a reggeli bőséges harmat és hűvös ellenére alsónadrágra vetkőzve locsolta a veteményest. Mariska igencsak meglepődött amint szembe találta magát vele. Majd elfelejtette miért jött. De a pap látva arcán a vörös foltokat szelíden megkérdezte.
— Mi történt magával lelkem? Talán megcsípték a darazsak?
— Jaj Matyi bátyám! Vagyis plébános úr, hogy is mondjam — szipogott az asszony, —Marci az uram, folyton iszik, olyankor durva. Én nem tudom, mit tegyek? Segítsen rajtam!
— Ő most hol van?
— Otthon. Még alszik. Nem akarom, hogy megtudja, ide jöttem.
— Pedig, ha a bajt ketten okozták, ketten is kell, helyre hozzák.
— Ezt hogy érti a plébános úr?
— Biztosan veszekedtek. Ahhoz pedig két ember kell.
— Ez igaz. De mit tegyek, ha folyton iszik!
A pap beletúrt őszülő hajába és elgondolkodott. Aztán hirtelen azt mondta:
— Hát kínálja! Jobb, ha otthon van. Könnyen szemmel tarthatja, s arra is vigyázhat,
hogy mit iszik. Mondja azt neki, hogy szereti őt s, hogy szívesen kedvére tesz. Hiszen mint tudjuk, ha az ember egyszer valamivel jóllakik, azt onnantól kezdve utálni fogja.
Mariska először megdöbbent attól, amit hallott, de aztán felszegett fejjel kijelentette.
— Az már szent igaz! Mert én úgy jóllaktam az urammal, hogy utálom, mint a bűnömet!
— Akkor sosem lesz békesség maguknál gyermekem. Legyen egy kicsit szelídebb —
Csendesítette a pap, de Mariska nehezen engesztelődött.
— Jó. Én megpróbálhatom. De hogy legyen? — egyezett bele végül.
— Amikor úgy érzi, hogy veszekedni támad kedve, vegyen a szájába egy korty vizet és
addig le ne nyelje, amíg azt nem érzi, hogy kezd enyhülni a haragja! Meglátja, csodát tesz.
Így történt, hogy alig néhány nap múlva részeges Marci bá’-t hiányolni kezdték a kocsmából. — Nem jön az ide többé — mondta valaki. — Matyi bátyánk csodát tett vele, kigyógyította a részegségből.
Azonban nem egészen így volt a dolog: Mariska megfogadva az öreg pap tanácsát, kedvesen kínálgatni kezdte az urát, előbb csak vizezett pálinkával, majd mindenféle maga szerkesztette kotyvalékkal, amitől szerencsétlennek úgy elromlott a gyomra, hogy sokáig nyomta az ágyat. Az eredmény az lett, hogy végül még vizet, sem mert inni csak tejet. Azt is csak forralva. Mariska pedig szorgosan kortyolgatott a csodavízből, s elég jól bírta tartani a szájában, úgyhogy hangos szó nemigen eshetett közöttük, így aztán szent volt a béke.
De minden csoda három napig tart mondják, s ez igaz, mert nemsokára más valami borzolta fel a kedélyeket:
Aranka néni, aki apáca volt valamikor, — a szerzetesrend felbomlása után haza jött — bement paplak kapuján és csak hosszú idő múlva jött ki onnan. Máskor is megtörtént a dolog, azonban most az, váltotta ki a bajt, hogy Aranka néni egy üveg jóféle bor társaságában ment be a paplak kapuján és ott is maradt éjfélig.
Attól fogva két rosszindulatú vénasszony mindenféle híreket kezdett róluk terjeszteni:
Hogy a papunk ilyen meg olyan. Jobban tette volna, ha megnősül. Akkor nem lenne szüksége Arankára. S milyen apáca az, aki nem bír magával? Maradt volna ott, ahol volt! Még botrány lesz belőle! Hisz milyen a férfi? Könnyen kísértésbe esik. Micsoda szégyen! Mit szólnak a népek?
Matyi bátyánk tudott a rosszindulatú pletykákról, de nem zavartatta magát. Élte mindennapi megszokott életét, amikor váratlanul beállított hozzá az egyik vénasszony.
— Plébános úr. Követeljük, hogy vasárnap álljon ki a hívek elé és magyarázza meg, hogy
miért járt magához titokban Aranka!?
Az öreg pap egy kissé meglepődött a váratlan támadástól, de amint visszanyerte derűs nyugalmát megkérdezte.
— Ön kinek a nevében jött kedves atyámfia? — a vénasszony kissé meghökkent a kérdésen.
— Ó, hát én meg a Juliska láttuk, és úgy gondoljuk kötelességünk ki állni a falu jó híre
miatt, — magyarázkodott zavarodottan.
— Szóval ön és Juliska rendszeresen látta hozzám jönni Arankát. Akkor pedig, nincs itt
semmiféle titok. Amiről valaki tud, az már nem titok többé. Hála önnek és Juliskának! —mosolygott az öreg pap.
— De, ha megnősült volna atyám, akkor már más lenne a helyzet! — egyenesítette ki púpját
a vénasszony. Károgó hangja ércesen csattant.
Azonban a válasz sem késett. A jó öreg Matyi bátyánknak úgy vágott az esze, mint a borotva.
— Talán, mint jó hívő ön is tudja, hogy katolikus pap nem nősülhet? Vagy esetleg Juliska
Szeretett volna papné lenni? Nálam sajnos rossz helyen jár, de itt van református lelkész kollégám, özvegy szegény. Ha gondolja, szólhatok az érdekében…
— Jaj, nehogy megtegye! Mi nem vagyunk olyan asszonyok! — kiáltott fel sértődötten a vénasszony, és olyan sebesen fordult ki a kapun, hogy majdnem feldöntötte az ott hallgatózó Juliskát.
Vasárnap a templomban egy kissé feszült volt a hangulat. Az emberek hírét vették mi történt és aggódtak, vajon hogy simulnak el a dolgok a két vénasszony és az öreg pap között.
Juliska néne és a szószólója most is, mint mindig, egyenes derékkal mereven ültek az első padban, kíváncsian várták, hogy mi fog történni. Ebben Matyi bátyánk nem maradt adósuk:
Még a nap is kacagva nézett be az ablakon mosolyra derítve a faszentek merev arcát. S felderültünk mi is, mikor megláttuk papunk vidám, gondtalan tekintetét. Valahány jó szándékú ember, aki ott volt fellélegzett.
Fekete Mátyás plébános, ahogy ott állt előttünk, ugyanaz volt, aki mindig. Isten és ember szolgája. Olyan ember, aki nem várja a csodát, hanem elébe megy. Ilyen lelkülettel, mégis szelíden kezdett bele a beszédébe:
— Kedves testvéreim. Mint tudjátok, egyszer mindannyian meghalunk, és Isten előtt számot
kell adnunk tetteinkről. Én mélyen magamba néztem, és úgy érzem, nem félek a számadástól.
Amit tettem, az mind előttetek, a ti szemetek láttára és fületek hallatára zajlott.
A tegnap már előzetesen számon kérték tőlem cselekedeteimet a ti jóakaróitok. Nagyon dicséretes, hogy Isten aratásán ilyen sokan munkálkodnak. Csak arra vigyázzatok drága testvéreim, hogy nagy igyekezetetekben nehogy a búza közé vegyüljetek, s titeket is kiszórjanak a pelyvával együtt. Ámen.
Amilyen rövid volt a beszéd, olyan nagy lett a csend. Még a légy zümmögése is hallatszott volna, ha lett volna bátorsága odamerészkedni. Matyi bátyánk zavartalanul folytatta az áhítatot, amit még a pletykás vénasszonyok is lélegzetüket visszafojtva hallgattak.
Attól fogva nem lehetett látni Juliska nénét a barátnője közelében. Azt beszélték megszakadt köztük a kapcsolat. Hogy a történet szépen, igazságosan érjen véget bebizonyítom, hogy a vénasszonyok közötti harag, csak szóbeszéd volt:
Ugyanis egy hideg őszi napon Matyi bátyánk váratlanul szembetalálta magát Juliskával és a szószólójával. Nagyon úgy tűnt, hogy nincs harag közöttük, mert szemmel láthatólag vidáman jöttek ki a kocsmából, és azon nyomban nekiestek szerencsétlen papunknak: — De jó, hogy találkoztunk plébános úr! Szeretnénk önt megkövetni. Gyónni akarunk, hiszen már öregek vagyunk, bármikor értünk jöhet a halál.
— Hát ez most nem a legalkalmasabb. De talán, ha este eljönnének a plébániára… A haláltól pedig nem szabad félni. Maguk is tudják, hogy fiatal juhok bőrét is vásárra viszik nem csak az öregekét. Én is ezzel vigasztalódom, no meg ami magukból sem hiányzik! – kacsintott a két vénasszony elképedt ábrázatára. Azzal befordult a kocsmaajtón egy kis lélekmelegítőre.

Írta: Kondra Katalin

“Lélekmelegítő – 1. helyezett” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. [color=#cc33ff][b]Kedves Katalin ![/b][/color]

    [color=#cc3333]Bevallom igen gazdag a fantáziavilágod és nagyszerű a mesélős prózád is, mely sok igaz tartalommal és jó példával mutatja be a vidéki életet.
    Jó volt olvasni – ízes volt és mondanivalójában is érdekesen szórakoztató.
    [/color]
    [color=#993333]Csak Gratulálni tudok nagyobb lélegzetű művedhez…[/color]

    [color=#cc3333][b]Tisztelettel ![/b][/color]
    Kenéz István 😉

  2. [color=#cc33ff][b]Kedves Katalin ![/b][/color]

    [color=#cc3333]Bevallom igen gazdag a fantáziavilágod és nagyszerű a mesélős prózád is, mely sok igaz tartalommal és jó példával mutatja be a vidéki életet.
    Jó volt olvasni – ízes volt és mondanivalójában is érdekesen szórakoztató.
    [/color]
    [color=#993333]Csak Gratulálni tudok nagyobb lélegzetű művedhez…[/color]

    [color=#cc3333][b]Tisztelettel ![/b][/color]
    Kenéz István 😉

  3. Kedves Zsuzsa és Timóca!

    Örülök, hogy tetszett az írásom, köszönöm, hogy olvastátok.

    Kedves Edwin!

    Az én történeteimben mindig van fantázia. Ha éppen valós a mag, akkor kibővitem. Szerintem túl sivár és száraz lenne, ha nem használnánk az írói fantáziát.
    Örülök, hogy tetszett!

  4. Kedves Zsuzsa és Timóca!

    Örülök, hogy tetszett az írásom, köszönöm, hogy olvastátok.

    Kedves Edwin!

    Az én történeteimben mindig van fantázia. Ha éppen valós a mag, akkor kibővitem. Szerintem túl sivár és száraz lenne, ha nem használnánk az írói fantáziát.
    Örülök, hogy tetszett!

  5. Szia Katalin!
    Jó történetet írtál, szépen fogalmaztad meg a mondatokat, és a humort is ügyesen szőtted bele. Ha ez a mű fantázia, akkor nagyon jó, de ha megtörtént eseményeket osztottál meg velünk, akkor picit elszomorodom. Ne haragudj ezért, de én a fantázia híve vagyok. De akár megtörtént, akár nem, írásod akkor is jó, és szórakoztató. Élménnyel ovastam.
    Üdv: E.C.

  6. Szia Katalin!
    Jó történetet írtál, szépen fogalmaztad meg a mondatokat, és a humort is ügyesen szőtted bele. Ha ez a mű fantázia, akkor nagyon jó, de ha megtörtént eseményeket osztottál meg velünk, akkor picit elszomorodom. Ne haragudj ezért, de én a fantázia híve vagyok. De akár megtörtént, akár nem, írásod akkor is jó, és szórakoztató. Élménnyel ovastam.
    Üdv: E.C.

  7. Kedves Katalin!
    Ez a humoros, jól megírt novella bizony, megérne egy "misét"T
    Rendkívül jól sikerült.
    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  8. Kedves Katalin!
    Ez a humoros, jól megírt novella bizony, megérne egy "misét"T
    Rendkívül jól sikerült.
    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

Szólj hozzá!