– Nagy levegő! – mondta a lány magának és mélyen áramlott tüdejébe a friss oxigén. Tele volt fájdalommal a lélegzetvétel. Még párszor megismételte ezt az erőltetett mozdulatsort. Próbálta lenyugtatni magát.
Fönt volt a sziklaszirten. Távol mindentől és mindenkitől. Egyik kedvenc helye, ahova csak is egyedül jött. Elbújni a világ elől. Kislányként fedezte fel ezt a helyet, azóta ez az Ő helye. A menedéke.
Gyakran nézett a mélybe a párkányról, olykor meg csak ült és figyelte az őt körülvevő természetet.
A szikla felvezetőjét fenyő, tölgyek és bükkösök vették körbe. Alatta tisztás és egy csörgedező kispatak. Távolabb szántóföldek, majd a virágos rét, ami összeköszön az erdővel és a magasba emelkedik a hegy hátán. Változatos, gyönyörű és élettel teli.
Újabb nagy levegőt vett, aztán kifújta. Már ült. Most vette csak észre, milyen intenzív a kakukkfű illata. Lágy szellő csiklandozta hátát és arcát. Lehunyta szemét, hallgatta az őt körülölelő vadont. A közelbe kivehetően rigók énekeltek. Sípolt, csacsogott, kattogott számtalan más madár. A bogarak szorgosan zsongtak, sőt a kakukk is hallatta hangját.
– Olyan jó itt lenni, megnyugtató. Bárcsak minden…minden ilyen nyugodt és békés lenne. Mennyivel másabbak lennének az emberek – mondta magában.
Átszaladt tudatán, hogy mi elől menekült. Görcsbe rándult gyomra, teste megfeszült.
Igazságtalanul vádolták meg munkahelyén. Ő próbálta megmagyarázni a történteket, de meg se hallgatták! Elnyomták, bántották, meghurcolták.
Most viszont rájött, hogy vagy szembenéz a főnökével és kiáll magáért, vagy hagyja, hogy továbbra is megalázzák, semmibe vegyék. Úgy sincs semmi veszteni valója igazán. Főleg így, hogy úgy érezte leírták. Az igazságot ki kell adnia magából. Nem tűrheti tovább, hogy amit eddig felépített kemény munkával, azt valami vagy valaki szeszélyéből lerombolják.
Vagy most, vagy soha! Szereti a munkáját és nem adja meg a lehetőség rosszakaróinka, hogy tovább rugdossák. Kilép az árnyékból és tiszta vizet önt a pohárba! Túl sokáig hagyta ezt. Fejére nőttek a kollegái. Pozícióját tekintve alacsony szinten van, de mégis ő az egész gépezetnek a motorja.
Teljes nyugalom töltötte el. Korábbi mérge elszállt. Itt a természet lágy ölén, át tudta gondolni a dolgokat és rájött a megoldásra.
– Köszönöm! – mosolygott és felnézett az égre.
Hálás volt. Nem kellett más hozzá, csak egy kis nyugalom. Korábban kikelve magából pattogott volna, ezzel is önmagát hergelve tovább. Most, jobbnak látta, ha úgy tűnt is, hogy megfutamodik, de eljönni otthonról. Nem akarta tovább szennyezni környezetét. Ezt Neki és csak is Neki kellett megoldania.
Azzal mélyen magába szippantotta a hely békességét, felállt és újult erővel hazaindult.
Fönt volt a sziklaszirten. Távol mindentől és mindenkitől. Egyik kedvenc helye, ahova csak is egyedül jött. Elbújni a világ elől. Kislányként fedezte fel ezt a helyet, azóta ez az Ő helye. A menedéke.
Gyakran nézett a mélybe a párkányról, olykor meg csak ült és figyelte az őt körülvevő természetet.
A szikla felvezetőjét fenyő, tölgyek és bükkösök vették körbe. Alatta tisztás és egy csörgedező kispatak. Távolabb szántóföldek, majd a virágos rét, ami összeköszön az erdővel és a magasba emelkedik a hegy hátán. Változatos, gyönyörű és élettel teli.
Újabb nagy levegőt vett, aztán kifújta. Már ült. Most vette csak észre, milyen intenzív a kakukkfű illata. Lágy szellő csiklandozta hátát és arcát. Lehunyta szemét, hallgatta az őt körülölelő vadont. A közelbe kivehetően rigók énekeltek. Sípolt, csacsogott, kattogott számtalan más madár. A bogarak szorgosan zsongtak, sőt a kakukk is hallatta hangját.
– Olyan jó itt lenni, megnyugtató. Bárcsak minden…minden ilyen nyugodt és békés lenne. Mennyivel másabbak lennének az emberek – mondta magában.
Átszaladt tudatán, hogy mi elől menekült. Görcsbe rándult gyomra, teste megfeszült.
Igazságtalanul vádolták meg munkahelyén. Ő próbálta megmagyarázni a történteket, de meg se hallgatták! Elnyomták, bántották, meghurcolták.
Most viszont rájött, hogy vagy szembenéz a főnökével és kiáll magáért, vagy hagyja, hogy továbbra is megalázzák, semmibe vegyék. Úgy sincs semmi veszteni valója igazán. Főleg így, hogy úgy érezte leírták. Az igazságot ki kell adnia magából. Nem tűrheti tovább, hogy amit eddig felépített kemény munkával, azt valami vagy valaki szeszélyéből lerombolják.
Vagy most, vagy soha! Szereti a munkáját és nem adja meg a lehetőség rosszakaróinka, hogy tovább rugdossák. Kilép az árnyékból és tiszta vizet önt a pohárba! Túl sokáig hagyta ezt. Fejére nőttek a kollegái. Pozícióját tekintve alacsony szinten van, de mégis ő az egész gépezetnek a motorja.
Teljes nyugalom töltötte el. Korábbi mérge elszállt. Itt a természet lágy ölén, át tudta gondolni a dolgokat és rájött a megoldásra.
– Köszönöm! – mosolygott és felnézett az égre.
Hálás volt. Nem kellett más hozzá, csak egy kis nyugalom. Korábban kikelve magából pattogott volna, ezzel is önmagát hergelve tovább. Most, jobbnak látta, ha úgy tűnt is, hogy megfutamodik, de eljönni otthonról. Nem akarta tovább szennyezni környezetét. Ezt Neki és csak is Neki kellett megoldania.
Azzal mélyen magába szippantotta a hely békességét, felállt és újult erővel hazaindult.
Kókainé Polyik Vivien
Kedves Vivien!
Bizony, jó dolog, ha egy csendes helyen az ember kifújhatja magát és megtalálja élete dolgaira a megoldást. Szeretettel olvastalak, örülök, hogy egy társnőnk segítségével megtaláltam azokat, akikkel két napot együtt töltöttünk a novellaíró kurzuson.
Szeretettel: Rita(f)