Nagyanyó gombja – 3. helyezett


Kategória: 14-év felett

Nagyanyó gyakran mesél az életéről. A legtöbb történetet már ezerszer hallottam, mégis örömmel kuporodok a kandallója elé, amelyben vidáman pattog a tűz és ezeregyedszerre is, meghallgatom visszaemlékezéseit, mert olyankor megfiatalodik, szinte gyermek lesz.
Egy alkalommal kincsekről beszélgettünk, és akkor mesélte a következő történetet:
„Az én nagymamám nagyon igényes asszony volt. Rengeteg szebbnél-szebb ruhát őrzött a cifrán faragott diófaszekrényben. Az egyik ruhája nekem különösen tetszett, mert csillogó aranygombok díszítették. Nagymama ritkán hordta azt a ruhát, csak nagyünnepeken. Ha senki nem látta, odalopóztam a szekrényhez, kinyitottam, és sóvárogva érintettem meg az „aranygombokat”. Egyszer aztán támadt egy ötletem. Az jutott eszembe, hogy nagymama talán nem veszi észre, ha a szépruháról esetleg hiányzik egy-két gomb, úgyis nagyon sok van rajta. Még nem jártam iskolába, de azért tízig el tudtam számolni, és a ruhán tíznél is több gomb volt. Egy alkalommal, amikor egyedül voltam a szobába, fogtam egy ollót és a szépruháról kissé ügyetlenül, levágtam két gombot, majd gyorsan a kötényem zsebébe rejtettem és fütyörészve kisétáltam a kertbe.
Odakint gyönyörűen sütött a májusi nap és annyira jókedvem kerekedett, hogy versenyt daloltam a madarakkal. A jókedvem azonban nem tartott sokáig, mert másnap Anyák napja volt és nagymama nagyon készülődött.
– Melyik ruháját vegyem elő anyuka? – kérdezte tőle édesanyám.
– Melyiket, melyiket, hát az aranygombosat. Anyák napja csak egyszer van egy évben nem igaz? – kérdezte kedélyesen. Hirtelen már nem volt annyira jó a kedvem, mint előző nap, de hamarosan megnyugodtam, mert nagymamának egyáltalán nem hiányzott az a két gomb, amit én a párnám alatt őriztem.
– Mond csak Julcsika, te milyen ajándékot adsz nagymamának Anyák napjára? – suttogta ebéd után fülembe édesanyám, amitől én nagyon megrémültem.
– Még nem tudom – vallottam be őszintén, és délutáni szundikálás helyett azon törtem a fejem, hogy most mi lesz? Édesanyámnak almamagokból gyöngyöt fűztem, nagymamára pedig nem is gondoltam.
Oda adhatnám a két aranygombot – jutott eszembe, de gyorsan meggondoltam magam, hiszen akkor kiderül, hogy elcsentem.
Nem kell megmondani az igazat – suttogta egy belső hang. – Mond azt, hogy találtad és úgy gondoltad illeni fog a nagymama ruhájára. Nem is tudom miért, de kissé megkönnyebbültem, és azt tettem, amit az a belső hang tanácsolt.
Délután, amikor megjöttek nagymamához a távolabb élő lányai, édesanyám elővette a nagymamának szánt, selyempapírba csomagolt vállkendőt, édesapám a rétről frissen szedett virágot és mindannyian odaálltunk nagymama elé. Én markomba szorongattam a két aranygombot, és úgy éreztem, hogy a torkomat erősen szorongatja valami. Legszívesebben elfutottam volna, de már nem lehetett, mert mindenki arra volt kíváncsi, hogy milyen ajándékot kap nagymama a legkisebb unokájától.
– Julcsika, mit szorongatsz a kis kezedbe? – fordult felém nagymama.
– Csak ezt a két gyönyörű gombot – léptem eléje megszeppenve. – Találtam, és arra gondoltam, hogy illik majd nagymama legszebb ruhájához.
A rokonok lelkendeztek, édesanyám kissé elpirult, de nagymama egyáltalán nem tűnt boldognak.
Gyorsan kezébe nyomtam a gombokat és igyekeztem kereket oldani, de nagymama szavai megállítottak.
– Igazán szép ajándékot adtál nekem Julcsika. Épp reggel vettem észre, hogy hiányzik két gomb a ruhámról, most legalább lesz, amivel pótoljam őket.
A nap lassan ért véget, s az én rossz kedvemen nem segített sem a sok finom sütemény, sem az, hogy nagymama nem hozta szóba később sem a gombokat. Hanem úgy fél évvel később, amikor rajta kapott, hogy a szekrénybe bújva játszok az aranygombokkal így szolt:
– Látom, nagyon tetszenek. Tudod mit? Rád hagyom örökségül. Ha meghalok mind a tiéd lesz.
– Mind a tizenkettő? – kérdeztem megvidámodva.
– Honnan tudod, hogy tizenkettő? – lepődött meg nagymama.
– Olyan sokszor megszámoltam már, hogy mindegyiket ismerem – pirultam el.
A következő napokban nagymama szótlan lett. Fel akartam vidítani, ezért odakuporodtam melléje, és a gombokról beszélgettünk.
– Mikor hal meg nagymama? – kérdeztem egy nap váratlanul.
– Hamarosan kislányom, hamarosan – válaszolta.
– Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot? – szólt rám édesanyám.
– Mert akkor enyém lesz az összes aranygomb – sírtam el magam megszégyenülve.
Néhány nappal később nagymama meghalt. Halála előtt magához hivatott és kezembe adta a gombokat.
– Mostantól legyen a tiéd, nekem már nincs szükségem rájuk – mondta szomorúan.
Azt a napot soha sem felejtem el. Akkor értettem meg, hogy mi a halál. Láttam, hogy fekszik a koporsóba, láttam, hogy leeresztek egy mély gödörbe, és megértettem, hogy soha többé nem mosolyog rám, nem szól hozzám. Sírtam és azt gondoltam, hogy minden gombot odaadnék, csak hogy újra velünk legyen.”
Ennek már sok éve, az akkori kislány ma már dédnagymama, de a gombokat még őrzi s talán, egyszer tovább adja egy másik kislánynak, ahogy nekem ezt a történetet.

Írta: Kondra Katalin

“Nagyanyó gombja – 3. helyezett” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Kedves Edwin!

    Ez valóban igaztörténet, egy olyan pályázatra írtam melynek címe Életmesék, tehát nem lehetett fantázia történetet írni, egyébként szoktam.
    Köszi, hogy egyáltalán elolvastad.

    Kedves Leonardovics!

    Tényleg lehetett volna drámaibb, lehet, hogy később átdolgozom.

    Kedves többiek, akiknek tetszett!

    Köszönöm, hogy olvastátok, véleményeteket megírtátok, jól esett. Egyébként ez a történet egy könyvben is megjelent.

  2. Kedves Edwin!

    Ez valóban igaztörténet, egy olyan pályázatra írtam melynek címe Életmesék, tehát nem lehetett fantázia történetet írni, egyébként szoktam.
    Köszi, hogy egyáltalán elolvastad.

    Kedves Leonardovics!

    Tényleg lehetett volna drámaibb, lehet, hogy később átdolgozom.

    Kedves többiek, akiknek tetszett!

    Köszönöm, hogy olvastátok, véleményeteket megírtátok, jól esett. Egyébként ez a történet egy könyvben is megjelent.

  3. Szia Katalin!
    Az előttem szólók mind elájultak a történettől, én nem. Azt se értem, ebben mi a felülmúlhatatlan. Szép történet, talán jól is van megírva, de szegényes fantáziára vall. Van egyáltalán itt az oldalon olyan ember, aki kitalált történeteket ír???

  4. Szia Katalin!
    Az előttem szólók mind elájultak a történettől, én nem. Azt se értem, ebben mi a felülmúlhatatlan. Szép történet, talán jól is van megírva, de szegényes fantáziára vall. Van egyáltalán itt az oldalon olyan ember, aki kitalált történeteket ír???

  5. Kedves Kati!

    Az igazat megvallva a végére elsírtam magam… Nagyon szép történetet adtál megint nekünk, olvasóknak. A halállal csak akkor nézünk szembe, ha már elérkezett, és elveszítünk valakit. Akkor jövünk rá, hogy milyen sokat jelentett nekünk, mikor már nem mondhatjuk el neki…

    Gratulálok szép írásodhoz.
    Szeretettel: Maja

  6. Kedves Kati!

    Az igazat megvallva a végére elsírtam magam… Nagyon szép történetet adtál megint nekünk, olvasóknak. A halállal csak akkor nézünk szembe, ha már elérkezett, és elveszítünk valakit. Akkor jövünk rá, hogy milyen sokat jelentett nekünk, mikor már nem mondhatjuk el neki…

    Gratulálok szép írásodhoz.
    Szeretettel: Maja

  7. [b][color=#33ccff][center][i][u]Kedves Katalin ![/u][/i][/center]

    ~~ Mindig tudtam rólad, hogy az irodalom területén – nagyon tehetséges, talán azt is megkockáztatnám, – verhetetlen is vagy…

    ~~ Mégis ezzel a meghatóan, szép mesetörténettel – meglepő varázst tártál elénk…

    ~~ Ez ember, és gyerekmese is egyben, mert a történetben a gyűrűző körök egybefogják az egész lényegi mondanivalót az aranygombok – körül..

    ~~ Tanítás is ez a jóságról, a szeretetről, a megbánásról és az élet legnagyobb fájdalmáról, amikor valakinek el kell végleg menni, de mindig itt hagy maga után szeretteinek valamit, – tárgyat, vagy – mély igazi példaadó emberséget….

    ~~ [i]Csodálattal, és meghatódva olvastalak, hogy így is lehet irodalmat csinálni…[/i]
    [/color][/b]
    [color=#0000ff][center]Szerető honlaptársad ![/center]

    – keni – 😐 [/color]

  8. [b][color=#33ccff][center][i][u]Kedves Katalin ![/u][/i][/center]

    ~~ Mindig tudtam rólad, hogy az irodalom területén – nagyon tehetséges, talán azt is megkockáztatnám, – verhetetlen is vagy…

    ~~ Mégis ezzel a meghatóan, szép mesetörténettel – meglepő varázst tártál elénk…

    ~~ Ez ember, és gyerekmese is egyben, mert a történetben a gyűrűző körök egybefogják az egész lényegi mondanivalót az aranygombok – körül..

    ~~ Tanítás is ez a jóságról, a szeretetről, a megbánásról és az élet legnagyobb fájdalmáról, amikor valakinek el kell végleg menni, de mindig itt hagy maga után szeretteinek valamit, – tárgyat, vagy – mély igazi példaadó emberséget….

    ~~ [i]Csodálattal, és meghatódva olvastalak, hogy így is lehet irodalmat csinálni…[/i]
    [/color][/b]
    [color=#0000ff][center]Szerető honlaptársad ![/center]

    – keni – 😐 [/color]

  9. Kedves Katalin!
    A történet nagyon megható, már csak egy Kondra Katalin kellett, hogy megírja, így tökéletes.:)
    Sok szeretettel gratulálok Eszter

  10. Kedves Katalin!
    A történet nagyon megható, már csak egy Kondra Katalin kellett, hogy megírja, így tökéletes.:)
    Sok szeretettel gratulálok Eszter

  11. Kedves Katalin!

    Én sem tudok más egyebet mondani, minthogy igen csak megható történetet olvashattam. Lehetséges, hogy minden kislány életében volt egy-egy olyan pillanat, hogy nagyon szerette volna édesanyja, vagy nagyanyja kedvenc ruháját felvenni. Édesanyámnak is volt egy barna-fehér kockás nyári kabátkája, amit elkértem tőle, és hordtam is, és azóta is tetszik a barna-fehér színű kockás ruha és kabát. Ez a kis történet még arra is jó, hogy mindannyian visszaemlékezzünk, és tudatosuljon bennünk, hogy mi is elkövethettünk fenti "csíntalansághoz" hasonló cselekedetet.

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  12. Kedves Katalin!

    Én sem tudok más egyebet mondani, minthogy igen csak megható történetet olvashattam. Lehetséges, hogy minden kislány életében volt egy-egy olyan pillanat, hogy nagyon szerette volna édesanyja, vagy nagyanyja kedvenc ruháját felvenni. Édesanyámnak is volt egy barna-fehér kockás nyári kabátkája, amit elkértem tőle, és hordtam is, és azóta is tetszik a barna-fehér színű kockás ruha és kabát. Ez a kis történet még arra is jó, hogy mindannyian visszaemlékezzünk, és tudatosuljon bennünk, hogy mi is elkövethettünk fenti "csíntalansághoz" hasonló cselekedetet.

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  13. Kedves Katalin!
    Nagyon megható és emberi történetet írtál. A mese kerek és lélektanilag is abszolút hiteles. Ez egy jól megírt és szép novella. Gratulálok.
    Üdvözöl
    Tota

  14. Kedves Katalin!
    Nagyon megható és emberi történetet írtál. A mese kerek és lélektanilag is abszolút hiteles. Ez egy jól megírt és szép novella. Gratulálok.
    Üdvözöl
    Tota

Szólj hozzá!