Ha már nosztalgiázol, akkor emlékezz például a fájdalomra! Mert az lehet olykor kellemes is. Azt jelenti, kibújtál önkéntesen elfoglalt sötét barlangodból, és felfedezheted végre, milyen is a világ. Mert az űr legtávolabbi zugából nézve a Föld nem nagyobb egy jelentéktelen porszemnél, nem beszélve a rajta élőkről. Egyedül hagytak üres gyászodban? Hunyd le hát két szemed, és emlékezz minden jóra, és csak arra! Lehet, hogy még sokáig előítélettel viseltetsz a sötétség és más, általad negatívnak vélt emberek, helyzetek iránt, de emlékezz csak vissza, hisz ott élnek veled a fénylő csillagok, a kacska hold, a denevérek, a szentjánosbogarak, a finom gombák, az imádott macskák és persze egy parányi varázslat is, a csábító, boldog élethez szükséges dolgok. Persze a hazugság is benned lakozik, az a rengeteg elfogultság, a titkok, az erős vágy, a szenvedély is, amelytől olykor szinte elájul az ember. Ám a ritka, ámde kínzó fájdalom lehetővé teszi számodra, hogy felkelj és újra meg újra megpróbáld legyűrni a képmutatást, az önzést, az nem lehet a te kereszted. Esetleg még gyenge vagy hozzá, vagy rossz az időzítés, vagy még nincs meg a sikerhez szükséges kellő energiád. Addig is rátalálhatnál végre, mi és ki akarja azt feltölteni mindenáron, még úgyis, ha avval kimerülnek saját aksijai.
Emlékezz, mindennek legalább két oldala van. A fényes feled sem tökéletes, nem mindig csinos a kép a tükrödben. Ám szeresd a néha nyomasztó éjszakát is, anélkül nem tudnál álmodni sem, nem tudnál pihenni sem, kikapcsolódni és szeretni sem. Még csak csatlakozni sem tudnál a kedvesedhez egy csillagfényes éjjelen. És mit érne a világ enélkül? Én sem vagyok sem angyal, sem valaki más! Mégis millió hang sikolt a lelkemben.
Hogy hogyan éled az életed, az csakis rád tartozik, de emlékezz, a szívünket és a testünket egyszeri ajándékként kaptuk. Ha éppen sok a bánat, a gyötrelem, azt ne fojtsd el! Mert együtt jár velük a féktelen jókedv, amit már átéltél. Emlékezz arra, nem vagy magányodban, és ugyanaz az érzés visszatér, mely egyszer már az égbe repített, igaz abból a járműből, amely újra elvihet oda, csupán egyetlen készült, és jelenleg felújításra vár!
Amikor játszol az élettel, és másokéval, emlékezz: senki nem mondta, hogy igazságos lesz.
Emlékezz arra, hogy ki vagy, és én ki vagyok! Emlékezz rám holnap, ha odébb rúgsz egy kavicsot az utcán, gondolj rám kicsit ma, ha kérhetem. Bármit is teszel, mindig képzeld magad a kő helyébe, amibe belerúgtál, tán bántja, tán másra számított! Mérd fel, mi lehet a következménye annak, amit ma és holnap teszel és tenni fogsz.
Időnként emlékezz elhanyagolt párod visszafogott nevetésére, bárgyú tekintetére, mérsékelt, olykor tolakodó hangjára és azokra a napokra, amikor boldog volt és Te is az voltál vele. Képzeld el, amint a napsugarak körülölelik fázós testét, hogy begyógyítsák minden sebét. Örülj az örömének, amikor veled lehet, és ne engedd el a kezét. Lásd őt újra olyannak, amilyennek szeretted és szeretnéd. Mert sem hatalmad, sem erőd, sem életed nem csupán a sajátod. Ne gondold, hogy kiváltságos jogaid vannak, ne hidd, hogy több vagy másoknál. Győzd le gyarlóságod, hisz minden fáraónak van egy Mózese, minden ördögnek egy angyala, és a Vezúv kitörése még mindig fenyegetőbb, mint a szerelem eltűnése. Amikor vele vagy, emlékezz, az egy szent együttlét. Ahogyan a másikat látod, úgy fog ő is látni Téged, és úgy fogod látni saját magadat is. Ahogyan bánsz vele, úgy fogsz magaddal is bánni. Emlékezz, mert benne fogod megtalálni vagy elveszíteni magad. Ha találkát kér, azt nem azért teszi, mert unatkozik…
Egészítsd ki, mint régen. Emlékezz arra, hogy azelőtt, amikor ő aludt, te ébren voltál, amikor ő sírt, te nevettél. Segíts most is: feleleveníteni, amit elfelejtett, és felejteni azt, amire még emlékszik.
Emlékezz, az a legnemesebb kapcsolat, amelyben az egymás iránti szeretet bőven meghaladja a másikkal szembeni elvárásainkat és érdekeinket!
Emlékezz, ha a múlt értéktelen, kidobnivaló, akkor a jövő is megy vele a kukába.
Emlékezz arra is, amikor belém botlottál! És ha van még benned valami belőlem, vedd ki pennádat a kígyó mérgéből, majd mártsd be a lenyugvó nap tüzébe, és írd meg vele azt a pillanatot, írd meg, miképp és miért akarsz elhagyni, hogyan tűnnél el, beleolvadva az alkonyodó égaljába, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne is láthassalak többé. Viszont meg nem tilthatod, hogy a bolygó, bármilyen parányi is az, ne kövesse az életet adó Napot.
Emlékezz a tegnapra, hogy holnap ne kelljen semmit megbánnod. Életkor, szerep, tapasztalat, mindez nem számít sokat, mikor az érzelem, a láz lobogni kezd a szívben.
Emlékezz a tavaszi nagytakarításra, mely nemcsak arról szól, hogy megszabadulj értéktelennek vélt tárgyaidtól, hanem arról is, hogy ráébredj, ki is vagy valójában, és mások milyennek látnak. Ilyenkor esélyed van újraértelmezni önmagadat, és másokat, újrateremteni a kisugárzásod irányát és vitalitását, hogy megváltoztasd az elvárásaidat bizonyos emberek iránt, mert sosincs túl késő visszatérni oda, aki voltál, és megcélozni azt, aki lenni szeretnél.
Végezetül, ne engedd, hogy az emlékek tartsanak a hatalmukban. Legyen épp fordítva: Te tartsd a markodban őket, és ne akkor emlékezz, ha szomjúságodban rád tör a didergős múlt, hanem akkor, ha Te akarod valamiért felidézni. Lépj tovább! Kezdd újra a régi életed! Már ha nem bántad azt meg…
Egyelőre imádkozz és gyűjtögesd az emlékmorzsákat, vajon miből is lettél, és mivé leszel majd a legvégén, hiszen nem a halál a legrosszabb, ami történhet az emberrel!
